Aki ismeri, akár „pécsi denevéremberként” is aposztrofálhatná Szatyor Miklóst, az állatkert első emberét. A gyerekek és a munka miatt egyre szűkösebb szabadidejében legszívesebben vadászó és barlangászó denevérkutató vezetőt eddigi életéről, terveiről is kérdeztük.
– Éppen egy tigris bundáján pihenteted a hátadat irodádban lévő kanapén, az asztalon kifeszített prém díszeleg, a falon krokodilbőr lóg. Csak nekem meglepő?
– Elődömtől örököltem a bőröket, amelyek viselői egyébként egytől eddig természetes halált halt állatok voltak, az állatkertben múltak ki. Tiszteltük, s tiszteljük őket ma is; talán éppen ezért vagyunk egyes részeikkel ma is ilyen intim kapcsolatban.
– Vadászol is. A tevékenységet sokan erőszakos cselekedetnek tartják…
– Ezzel szemben a természet körforgása bizonyos értelemben ma már elképzelhetetlen emberi beavatkozás nélkül. Évszázadokkal ezelőtt voltak, ma azonban már nincsen a Magyarországon élő vadaknak természetes ellenségük, ráadásul az ember a gabonatáblákkal jól ellátja őket élelemmel is, a veszettség elleni vakcinákkal megkíméli a betegségektől is. Ha nem vadásznánk, túlszaporodnának, károkat okoznának az embernek a vadak. Összefér tehát a vadászat és az állatok szeretete, sőt: a vadgazdálkodás pedig az állatok és az emberek érdekeit egyaránt szolgálja. Magam is a vadászat oldaláról kerültem kapcsolatba a szakmával, s ennek hatására erősödött bennem a természet, az állatok szeretete.
– És ha nincs vadászat, nem is erre a pályára vitt volna a sors…
– Már gyerekfejjel bogarásztam, gyűjtögettem, de való igaz, hogy a családban az egyik vadász szerettette meg velem igazán a természetet és az állatokat. A biológia ezért mindig is érdekelt, s ilyen szakon diplomáztam is Pécsen. Első munkám során éppen ezért a természetvédelemben dolgoztam.
– A denevérek miért kezdtek érdekelni?
– A Madártani Egyesülettel, amelynek azóta is tagja vagyok, egészen fiatalon kerültem kapcsolatba. Először csak izgalmasnak találtam a tényt, hogy barlangokban, templompadlásokon tanulmányozhatom ezt a misztikus fajt, később azonban a terület szakértőjévé váltam, könyvet is adtam ki az európai denevérfajokról, s a diplomámat is róluk írtam, s számos publikációm jelent meg a témában.
– Mi érdekes van bennük?
– Ismeretlen, keveset kutatott állatcsoport. Képesek például hibernálni a testüket nulla fok közeli szintre, amikor a szívük percenként egyet-kettőt dobban. Ugyanez a szám viszont nyolcszázra emelkedik repülés közben. Ultrahanggal tájékozódnak, ami rendkívüli precizitásra utal. Kevesen tudják, de a szonár működési elvét is a denevérektől tanultuk el, s a trópusi vérszopó denevér nyálából különítették el az anyagot, amely a mai kor leghatékonyabb véralvadásgátlóiban van. Nem utolsósorban evolúciós szempontból közös ősünk is van a denevérekkel, s ezt a tudomány is igazolta már.
– Saját denevér is van otthon?
– Kísérleteztem vele, hogy helyet biztosítsak számukra, a Duna árterén építettem nekik odút, s évről évre exponenciálisan nőtt is számuk. Magunkhoz édesgethetjük őket, de nem háziállatok; viszont meg kell velük barátkozni, hiszen egyre több van a városokban is.
– Te viszont kiköltöztél Abaligetre. A barlang vagy a denevérek miatt?
– Maradtam tüke, de elsősorban a közérzetem és a család miatt. A barlangászat persze vonz folyamatosan, s a barlangi mentők soraiban is tudhatom magam. A Mecsekben és a Villányi-hegységben több száz kisebb-nagyobb járat húzódik, így van mit felfedezni. Sajnos a munkám miatt kevés idő jut rá, ahogy másik szenvedélyemre, a vadászatra is.
– Volt, van bőven munka. Félévente adunk hírt az állatkert fejlesztéséről. Több projekt a kútba esett. Most végre pályára áll a Zoo?
– Hat évvel ezelőtti megválasztásomkor éreztem, hogy küzdelmes feladat lesz: az első egy évben a rendrakás őrölte fel erőinket, az intézmény megtépázott becsületét kellett visszaszerezni, azonban stabilizálódott a helyzet. Bár a költségvetésünk nem fényes, a jövő immár bizonyosan szebb lesz. A kormány kiemelt projektjeként jövőre elindul az állatkert milliárdos fejlesztése uniós pénzekből, költözik a Mecsekre a Terrárium is. Abban bízunk, hogy a mai tetemes rezsiköltségeink töredékükre esnek vissza, kétszer annyi látogatót fogadunk; s igazi XXI. századi, családbarát parkot építhetünk. Ideje is lenne, hogy végre nyugvópontra jusson az állatkert ügye.
