Ekhós szekérről nyitotta meg az idei Pécsi Országos Színházi Találkozót, bűvhatalmú lakatfalat avatott, sztorizott szállodai teraszon és nagy nyilvánosság előtt tartott beszélgetős műsorban, szakácsszenvedélyének hódolva pedig pazar falatokkal nyűgözte le hálás közönségét Bodrogi Gyula, a fesztivál díszvendége. Két hivatalos kötelezettsége között kértünk tőle villáminterjút.
– Haptákban kell állnom tíz napon át, mégsem érzem fárasztónak díszvendégi kötelezettségeimet. Nagyon örültem a felkérésnek, igencsak megtisztelő, bár ha körülnézek, úgy látom, én vagyok itt a legidősebb, így hát érthető… – mondja hamisítatlan „bodrogis” mosolyával a nemzet színésze, aki a lakatfal-avatás előtti percekben áll készségesen a rendelkezésünkre. – Minden POSZT-on itt vagyok, s noha előadásokat csak elvétve látok, azt nagyon élvezem, hogy a mindennapi ismerősökkel, a nagyon ritka ismerősökkel, s a már szinte elfelejtett ismerősökkel is találkozhatok. Hangulatos a Király utca, szeretem a Színház teret. Jó itt lenni nyáron.
– Emlékezetes alakításait idézi egy fotókiállítás. Melyik lenne az a három előadás, melyet kiemelne közülük?
– Nehéz, sőt, lehetetlen bármelyiket is. Nagyon szép válogatás, jó így együtt látni a képeket Az ügynök halálából, a Holdbéli csónakosból, a Kutya testamentumából.
– Volt olyan szerepe, amiről első pillanatban azt gondolta, nem tudja eljátszani?
– Hiába vagyok ötvenöt éve a pályán, mégis mindegyikről úgy érzem, nehéz lesz jól eljátszanom – s ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy tizenöt mondatos vagy hatvanoldalnyi a szövegem. Én ugyanis nem eljátszani akarom a szerepet, hanem azzá akarok válni. Nálam fordítva működik, nem úgy, ahogy tanítják, hogy a színész bújjon bele a szerepébe. Én addig dolgozom a figurán, amíg az nem bújik belém. S amikor úgy érzem, hogy ezt a szerző direkte nekem írta (s akik eddig játszották, azok tévedésből játszották), akkor már otthon vagyok.
– Példaképe van?
– Az egyszerű, természetes színészet a példaképem. A színházban azt szeretem, hogy a közönséggel állandó párbeszédben lehetek. Ha én pontosan érzem, ők mire gondolnak, és ők is pontosan érzik, én mire gondolok, akkor egy olyan közös játék születik, ami egyetlen másik művészeti ágban sincs meg. Az élő színház ezért nem pótolható semmivel. Mert az előadás megszületik, él és el is múlik azon az estén, s ugyanúgy már soha többé nem is jön létre. Viszont akár ötvenszer is el lehet játszani, újabb estéken. A színház: csoda. Annyira örülök, hogy a sors erre a pályára vezérelt! Mert nagy izgalom, nagy drukk, sokszor nagy feszültség, de óriási élvezet is! A színpad nem olyan, mint a parlament, hogy egyik erre húz, a másik meg arra. Ez olyan játék, hogy bár egyik színész Jágót játssza, a másik meg Othellót, de mély haragban nem lehetnek, csak mély egyetértésben.
– Igaz, hogy a fellépései előtt elmond magában egy fohászt?
– Egyetlen óhaj az egész. Így szól: „Édes Istenem, segíts meg, hogy jól érezzem magam a színpadon!” Mert ha én jól érzem magam, akkor ez azt jelenti, hogy együtt vagyunk: az a hatszáz ember a nézőtéren és mi tizenöten a színpadon. És ez a lényeg.
– Szakácsszenvedélyének hódolva rendszeresen fakanalat ragad a POSZT-on is. Idén mivel rukkolt elő?
– Lábszárpörkölttel, amihez köretként kapros-juhtúrós csuszát kínáltam tejföllel. Konyhai mottóm szerint nem kell mindig egészségesen enni, lehet néha jóízűen is! Ehhez tartom magam.
– Családi éttermük beváltotta a hozzá fűzött reményeket?
– Hála Istennek, jól megy, a fiam vezeti. Gyakran beülök, és végigkóstolom a kínálatot. Nem ellenőrzésképpen, hanem a kulináris élvezet kedvéért.
– Másik szenvedélyének, a vadászatnak mikor hódolt utoljára?
– Ó, régen, több mint egy hónapja. De hamarosan puskát ragadhatok ismét. Most őzbakra, vaddisznóra megyek.
– Marad a Nemzeti Színháznál. Mit vár a jövő évadtól?
– Két szerepre szerződtem, részleteket még nem tudok, de nagyon kíváncsi vagyok. Utálom, ha valamilyen külső tényező beszüremlik a színházba, márpedig most ez történt. Furcsa, hogy épp azóta ment zsúfolt házzal minden előadásunk. Ami lelkileg rossz, az anyagilag jó volt. Szeretném megérni, hogy mindkettő a legjobb formájában találkozzon.
