2 C
Pécs
szombat, december 21, 2024
KezdőlapAbszolút PécsFiatal amatőr filmesek keltették életre Pécs múltját

Fiatal amatőr filmesek keltették életre Pécs múltját

A Pécs8 program által indított amatőr filmkészítő pályázatra beérkezett pályaművek lelkes fiatal alkotói töltötték meg az Apolló Mozi nagytermét május 17-én. A filmeket Pálfi György, a Taxidermia rendezője értékelte.

A város történetével kapcsolatos ismereteket összegyűjtő és megosztó Pécs8 program és a Control Studio márciusban hirdette meg azt a rendhagyó filmpályázatot, melyben amatőr és profi filmesek, valamint alkotóközösségek olyan filmjeit várták, melyek Pécs 1945 és 1990 közötti történetének egy-egy szeletét, szegmensét egyéni, személyes szemszögből mutatják be, a filmművészet eszköztárával és formanyelvével, műfaji megkötések nélkül.

Bánkuti Gábor és Dévényi Anna köszöntik az alkotókat és a közönség tagjait

A fenti pályázatra maximum 10 perces filmekkel lehetett jelentkezni, azonban a Pécs8 egy másik filmes programot is indított nemrég, egy 24 órás filmkészítési versenyt, melyre 3-5 fős csapatok jelentkezését várták. A kreatív megmérettetésre maximum 3 perces filmekkel lehetett nevezni, de volt egy megkötés: a versenyzőknek – egy sorsolás után – vagy egy 1969-es vagy egy 1985-ös Dunántúli Napló szám híreihez-cikkeihez kapcsolódó történeteket kellett megfilmesíteniük. A két filmes pályázat lezárult, a pályaműveket pedig május 17-én mutatták be az Apolló Moziban, ahol Pálfi György filmrendező (Taxidermia, Hukkle, Final Cut) és Pamuki Krisztián operatőr értékelte azokat.

A zsűri élvezi a műsort: Pálfi György és Pamuki Krisztián

A vetítéssorozatot Bánkuti Gábor és Dévényi Anna történészek, a Pécs8 projekt vezetői moderálták. Az esemény egy történelmi vetítésblokkal kezdődött. Régi, szocialista filmhíradókat, városkrónikákat és múltidéző reklámokat láthattak a rendezvényre érkező fiatal, középiskolás alkotók és érdeklődők, akik meg is töltötték a mozi nagytermét.

A Pannonia Sörgyár – részlet a Városkrónika című filmből

A Control Studio által összegyűjtött, renovált, megmentett felvételeken megelevenedett Pécs és Baranya múltja: a tv-torony építése, a város iparának legfontosabb szereplői, a pécsi művészeti élet körforgása, a lakosság és a város növekedése, és persze a legvonzóbb turisztikai helyszínek is. A filmekhez rövid szakmai kommentárokat fűzött Arató Péter, a Kontrol Stúdió munkatársa. Ezután következtek a versenyfilmek villámgyorsan egymás után, majd a zsűri tagjai összedugták a fejüket, hogy meghozzák a döntést.

Részlet a Gagarin kalapja című filmből

Pálfi György és Pamuki Krisztián kemény, de építő kritikával illette a levetített 14 versenyfilmet, melyből 2 érkezett az első pályázatra és 12 a 24 órás versenyre. Az interaktív, beszélgetős szakmai értékelés során a rendező az alkotókkal közösen vitatta meg filmjeik erényeit és hibáit. Kiemelte, jó számára látni, hogy egy nehéz, kihívásokkal teli pályázatra ennyi lelkes amatőr filmes jelentkezett, hangsúlyozta, hogy az ilyen és ehhez hasonló kreatív versenyek akár el is indíthatják a diákokat a filmes pálya irányába.

Lelkes amatőrökkel volt tele a mozi

Három díjat osztottak ki az este 10 óráig tartó eseményen. A legjobb ismeretterjesztő film 20 ezer forintos díját és a közönségdíjat (részvételt a Control Studio alkotótáborában) is Osztermayer Péter „Gagarin kalapja” című műve nyerte el, míg a legjobb szerelmesfilmért járó 30 ezer forintot a „Kovácsolt szerelem” című film kapta, melyet a Nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola három diákja, Csalos Martin, Huber Péter és Putics Richárd készített. A verseny követelményeinek legjobban megfelelt, legjobb fikciós film díját és az azzal járó 50 ezer forintot a pécsi Szent Mór Iskolaközpontban tanuló Bánkuti Csenge, Domján Zsuzsi és Botár Ági „Megakadt” című filmje kapta. A pénzdíjakat a Pécs Története Alapítvány biztosította.

Aki kíváncsi a versenyzett filmekre, az figyelje a Pécs8 honlapját, az alkotások nemsokára ott lesznek megtekinthetők.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő