5 C
Pécs
péntek, december 20, 2024
KezdőlapHírzónaHelyi hírekKitálalt a szalonnázó

Kitálalt a szalonnázó

Személyes ügy miatt kellett távoznia annak a pécsi NAV ellenőrnek, akit azzal gyanúsítanak, hogy szalonnával vesztegették meg és a férfit fedett nyomozó környékezte meg, hogy adatokat szivárogtasson ki a NAV-tól – legalábbis ezt állítja az ügy egyik gyanúsítottja, aki egyébként nemrég igazgatói dicséretben is részesült.

A történet még nyár elején kezdődött, amikor az egyik NAV-ellenőr beugrott az egyik pécsi húsboltba vásárolni.  A vádirat szerint a hentes rendszeresen füstöltáru-termékeket juttatott a két NAV-ellenőrnek, akik cserébe előre jelezték, hogy mikor mennek ellenőrizni. A hentes az időpontra mindent rendbe rakott, és felkészítette a dolgozókat, így az ellenőrök mindent rendben találtak. Igen ám, de most megkereste lapunkat ez egyik gyanúsított, aki egészen másképpen emlékezik a történtekre.

Mint mondta, egy munkahelyi stresszkezelési tréningen került konfliktusba főnöke barátjával, aki egyébként az oktatást tartotta, majd pedig – nem tudni, hogy ezzel összefüggésben, de –  fedett nyomozót állítottak rá, aki megpróbált bizalmába férkőzni.

A NAV-os állítása szerint egy pécsi edzőteremben környékezte meg a fedett nyomozó, a Nemzeti Védelmi Szolgálat egyik tisztje. A nyomozó az edzések alkalmával barátkozott a férfivel, előbb személyes dolgokról beszélgettek,  majd amikor „megtudta”, hol dolgozik, már az üzletről is beszélt neki, igyekezett olyan szorosra fűzni vele a kapcsolatot, amennyire csak lehetett. Ekkor kínálta fel a férfinek az együttműködést, hogy szivárogtasson ki olyan információkat számára, amelyek az internetes google – keresés eredményéből nem elérhetőek. A NAV-os elutasította az ajánlatot, nem teljesítette a kérteket, majd kerülte a személyes találkozást, az SMS üzenetekre nem válaszolt – mindezt az ügy gyanúsítottja mesélte el lapunknak.

zsírszalonna, sertés, disznó, zsír
Az ügyvéd szerint nevetséges, hogy néhány zsíros falat miatt a börtönt kockáztatná ügyfele

– Gyorsan indult barátság volt, szinte mindenben azt szerette, amit én, egyezett az érdeklődési körünk, így nem is lett gyanús számomra. Időközönként, jellemzően hétvégente találkoztunk, azt mondta, hogy ő pesti, és csak ide jár a barátnőjéhez. A végén már együtt kirándultunk, és sörözgettünk. Majd egyszer tisztességtelen ügyletre akart rávenni, de nemet mondtam neki, később pedig nyomtalanul eltűnt – mondta lapunknak a férfi, akinek a munkáján ezután többször próbáltak hibát találni.

– A szerencse az, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat lehallgatta a gyanúsítottat, és telefonbeszélgetések tartalma egyértelműen a gyanúsítottat fogja igazolni – mondta lapunknak a férfi ügyvédje dr. Buda Sándor, aki szerint a szalonna el sem jutott az ügyfeléhez, ő nem beszélt, sem élőszóban, sem telefonon a boltossal, nem kért és nem kapott szalonnát.

Az viszont tény, hogy ritkán előfordult, hogy oda járt vásárolni, de ez nem sért semmilyen jogszabályt – tette hozzá. Az ügyvéd egyébként nevetségesnek tartja, hogy egy NAV ellenőr, akit bármikor lehallgathatnak, megfigyelhetnek, néhány ezer forintos szalonnáért kockáztasson több évnyi börtönt.

Mint ismert, október közepén kihallgatta, majd szabadon engedte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi alosztálya azt két NAV-os dolgozót, akik a pécsi ellenőrzési főosztályon tevékenykedtek és a húsboltost. A gyanúsítottak ellen hivatali vesztegetés miatt folyik eljárás.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő