3 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletAz Év Turisztikai Települései között van Pécs is

Az Év Turisztikai Települései között van Pécs is

A szallas.hu oldal idén is megrendezte az Év Szállása versenyt. Több kategóriában díjaztak szálláshelyeket és településeket is. Pécs, az Év Turisztikai Települése kategóriában dobogóra került.

A vírushelyzet miatt az idei díjátadó gála ezúttal online keretek között valósulhatott meg. Azonban az szóba sem került, hogy 2020-ban nem tartják meg a versenyt. Ahogyan a szervező  Szallas.hu Csoport vezérigazgatója, Szigetvári József fogalmazott: „Talán soha nem volt még ilyen fontos felhívni a figyelmet a szakma újítóira, jeles képviselőire, mint ebben a küzdelmes évben.”

A rengeteg kategóriában díjakat kiosztó szervezők, az Év Turisztikai Települése versengésben Pécset is kitüntették. Ebben a versengésben ugyanis Hévíz és Debrecen mögött városunk a harmadik helyen zárt!

Az 1-3 csillagos hotelek versenyében is lett egy pécsi dobogós, a Szinbád Hotel végzett ugyanis a harmadik helyen. Azonban a kategória győztese is baranyai lett, a harkányi Hotel Harka lett ugyanis az aranyérmes.

A pécsi önkormányzat Gazdaságfejlesztési Főosztályának Turizmusfejlesztési osztályvezetője, Kincses Márk nagy örömmel számolt be a jó hírről.

– Nagy öröm számomra, hogy Pécs is ott állhat már a dobogón az Év Turisztikai Települése kategóriában – reagált a hírre Kincses. – Azt gondolom, hogy egy kicsit hozzá tudtunk tenni a szép eredményhez szorgos és lelkes kollégáimmal és a #pécsnyitva kampánnyal. Ezúton is köszönöm valamennyi pécsi turizmusban dolgozó kollégának, hogy magas színvonalú szolgáltatásaikkal ebben a nehéz évben is kiemelkedő élményeket nyújtottak vendégeinkek. Külön öröm számomra és gratulálok a Pécs-Villány térségben a Hotel Harka Harkány és a pécsi Szinbád Hotel díjához!

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő