3 C
Pécs
szerda, december 4, 2024
KezdőlapPécs AktuálFűvel a kemény mérgek ellen?

Fűvel a kemény mérgek ellen?

Nemrég egy általunk készített videóban és egy cikkben is körbejártuk a Pécset is sújtó „dizájnerdrog-járványt”. Szomorú végkövetkeztetésünk a problémával kapcsolatban az volt, hogy a drogok terjedése szinte meggátolhatatlan. Szemelyácz János addiktológus azonban elmondta, hogy a dizájner drogokat vissza lehetne szorítani úgy is, hogy ha más, kevésbé veszélyes – a fiatalok körében viszont népszerű – pszichoaktív anyagok tűrt kategóriába kerülhetnének. Más vélemények szerint ez is nagyon komoly károkat okozhat.

Nagyjából 1999-re a fiatalok körében a marihuána népszerűsége megelőzte a különböző nyugtatók és altatók fogyasztását. Ez viszont a 2010-es években megváltozott, előtérbe törtek a dizájner drogok a „klasszikus illegális szerek” ellenében, 2012-ben pedig már meg is előzték azokat.

Ez azért lehet – mondta Szemelyácz –, mert a dizájner drogok olcsók, könnyen beszerezhetők, ráadásul a forgalomban lévő drogtesztek sem mutatják ki őket, hiszen lehetetlen lekövetni, hogy milyen vegyületekből állnak. A marihuánát viszont akár kis mennyiségben is ki tudják mutatni a tesztek, több héten keresztül. A dizájner drogok fogyasztóit ebből kifolyólag nehezebben tudják szankciók alá vonni. Azt viszont, aki két héten belül egyetlen jointot szívott el, elküldhetik „elterelésre”. Ha az illető visszaesőnek számít, akkor pedig akár börtönbe is mehet egy-két füves cigi miatt. Közben a dizájner drogok fogyasztói meztelenül őrjöngenek az utcán, vagy belehalnak a káros következményekbe.

marihuána
Az alternatíva a dizájner drogokkal szemben

Amikor a marihuána volt a legnépszerűbb drog, évente 4-5 fogyasztót vittek pszichiátriára miatta. Ma, a dizájner drogok térhódításakor, napi szinten szállítanak be életveszélyes, zavart állapotban lévő 18 év alatti fiatalokat.

Mindeközben a fűszívásba még nem halt bele senki, nincs igazán komoly egészségkárosító hatása. Nem lehet intravénásan használni, ezért a hepatitis C sem fenyegeti a fogyasztókat. Míg a dizájner drogok használói vészesen lefogynak, szívbetegek lesznek, és sorra kerülnek pszichiátriára, addig az átlagos füves nyugodt és jó az étvágya. Ezért lehet az, mondta Szemelyácz, hogy a marihuána-fogyasztót nem veti ki magából a társadalom. Az addiktológus azt azért hozzáfűzte, hogy vannak káros hatásai is a kannabisznak, leggyakoribb például az úgynevezett krónikus inaktivitási szindróma, ami egyfajta hosszú távú motiválatlanságot jelent.

Börtönbe vihet egy joint
Börtönbe vihet egy joint

Szemelyácz  elmondta, hogy Pécs inkább bulis, laza, füves város volt, a dizájner drogok viszont átrendezték a palettát. Magyarországon (korábbi kutatások alapján) a fiatalok közel 40%-a próbálta ki a füvet, mégis olyan, évtizedekre visszanyúló rémhírek társulnak hozzá, mint hogy a fű az első lépés a heroinos túladagolás felé, vagy hogy a füvesek megőrülnek. A magyarok viszont már régóta az alkohol pártján állnak, főzik a pálinkát, készítik a bort, közben pedig nem beszélnek az alkoholos hallucinózisról, vagy paranoiáról, nem beszélve a számos gyógyíthatatlan testi szövődményről – tette hozzá.

[note] Mindemellett sokan nem tartják jó ötletnek a fű legalizálását. A Huffington Post Mark Kleiman professzor segítségével összeszedte, hogy milyen veszélyei lehetnek a dolognak. Az ehető termékek, THC-vel átitatott sütemények, csokoládék és cukorkák különösen veszélyesek a gyerekekre. A fű kábítószer, nem kell, hogy úgy nézzen ki, mintha valami más, veszélytelen dolog lenne. Ahogy egyre több helyen lesz legális a fű, és egyre többen kapcsolódnak be a termesztésbe a legmodernebb és hatékonyabb ipari módszerekkel, úgy lesz egyre olcsóbb az anyag. Ha pedig a kábítószer nagyon olcsó, akkor várhatóan többet fognak belőle fogyasztani. Ha szükséges az adók emelésével kellene mesterségesen bizonyos szint felett tartani az árakat. Az egy ember által megvásárolható fű mennyiségét szabályozni kellene, hogy a legalizálás, a várható árcsökkenés, és a reklámok megjelenése miatt ne szívjanak többet az emberek. A legalizálással összefüggésben jelentős gazdasági növekedésre számít az állam és a piaci szereplők is, de valójában nincsenek megbízható adatok a fogyasztásról, a piac valódi méretéről. Ezért könnyen “buborék” alakulhat ki a gazdaságban a túlságosan pozitív várakozások miatt, amit összeomlás követhet.[/note]

Az általunk megkérdezett egyik fogyasztó szerint  városban füvet szerezni nagyjából olyan nehéz, mint feladni egy csomagot postán.

– Néha kicsit sorban állsz, kicsit feltartanak, de ha időben érkezel, gond nélkül sikerülni fog – mondta. Kérdésünkre, hogy látja-e veszélyét, vagy kárát a több évnyi füvezésnek, határozott nemmel felelt, azt azonban hozzátette, hogy a motiváltsága „megcsappant”, általában véve lustább ember lett, mint volt, de ezzel szerinte nincs baj. Dizájner drogot pedig ki nem próbálna, szerinte azoknak nincs kultúrája, nincs múltja, nincsenek pozitív egészségügyi vonzatai.

[note note_color=”#8a66ff”]A gyógyászati célú marihuána legalizálására készül Horvátország. Ebből a célból engedélyeznék a kender termesztését házilag és iparilag is – írták a horvát lapok csütörtökön. Sinisa Varga egészségügyi miniszter a múlt héten jelentette be, hogy minisztériuma engedélyezné a gyógyászati célú marihuána fogyasztását, és a napokban ez ügyben szakbizottságot is felállít. Horvátországban 2001 óta nem bűncselekmény, csupán szabálysértés a kender termesztése saját célra. A legtöbb európai uniós országban legális bizonyos orvosi célú marihuánaszármazékok fogyasztása egyes betegségek gyógyítására vagy a tünetek enyhítésére.  [/note]

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő