6 C
Pécs
szombat, december 21, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözép-Európa legnagyobb arborétuma lesz Pécsen

Közép-Európa legnagyobb arborétuma lesz Pécsen

Szeptember közepétől Nagy Ervin látja el Pécs főkertészi feladatait. A szakember eddig a Biokom zöldterület-gazdálkodási részlegvezetőjeként irányította a szakmai munkát, amelyet mostantól a jogalkotásban is kamatoztatni tud. Emellett mintegy tucatnyi olyan fejlesztést tervez, amely révén még élhetőbbé, zöldebbé válhat városunk.

Pécs az ország második legnagyobb zöldterületével rendelkező település az egy főre jutó zöldterület nagyságát tekintve. Ennek ellenére mindeddig nem vett részt például a Virágos Magyarország elnevezésű vetélkedésen, bár a következő évek tervezett fejlesztései révén előbb-utóbb megméretteti magát. Ehhez azonban számos kihívásnak kell megfelelnie Nagy Ervinnek, Pécs nemrég kinevezett főkertészének, amelyeket a már meglévő eszközrendszer és a megfelelő szakembergárda révén sikerrel is teljesíthet.

– Rövid- és hosszabb távon 10-12 olyan projektet tervezünk, amelyek mind a város zöldterületeinek fejlesztésével kapcsolatosak. Ezek közül is kiemelkedik a malomvölgyi arborétum létrehozása. Az arborétum csíráiban már megvan, a nyolcvanas években már zajlottak bizonyos beruházások, az alapanyag tehát már rendelkezésre áll, ezt kell továbbfejleszteni. Kialakításával az ország második legnagyobb arborétuma jönne létre Pécsen. Magyarországon a gödöllői arborétum a legnagyobb, de annak csak kis része látogatható, tehát ebből a szempontból tekintve Magyarország legnagyobb arborétuma leszünk. Pekingig kellene elmennünk, hogy hasonló nagyságú arborétumot lássunk. Európai szintű hírnévre tehet szert, főleg akkor, ha azt a tudományos igényességet, amely a nyolcvanas években készült fejlesztési terv előírt, meg tudjuk tartani. A Föld mérsékelt övi dendroflóráját be tudjuk mutatni majd ezen a 114 hektáron. Ezt semelyik más arborétum sem tudja – vázolta az egyik legambíciozusabb tervet a szakember.

A szakember szintén fontos célként jelölte meg a fásítási program folytatását is, hiszen Pécs faállományának bizonyos százaléka kiöregedett és nem felel meg a mai modern városi zöldfelületek követelményeinek.

Ami a városrészeket illeti, tovább erősítené a történelmi belváros mediterrán arculatát.

– A belvárosban nagy számú mediterrán flóraelemet ültetnénk, míg a budai városrész meszesi területén a komoly gondokkal küzdő növénytakarót kívánjuk lecserélni. Korábban számos erdészeti facsemetét ültettek az itt lakók, általában gyors növekedésű, puha fás növényeket (ezüstjuhar, nyárfa, néhány hárs), amelyek mostanra elöregedtek, egészségügyi problémáik vannak, nem nagyon férnek már el a területen. Várható tehát ezen városrész zöldfelületeinek megújítása is, amit már idén elkezdünk kis fák elültetésével, így szép lassan felváltjuk a faállományt.

nagy ervin, hl04

Uránváros jól fásított városrész, itt például a Szigeti út környékét fogják saját faiskolai termelésből pótolni, míg Kertvárosban jó állapotban van a növényállomány, noha ott is szükség lesz fiatal fák elültetésére. A jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a lágy szárú növények beültetésére és az intenzív virágfelületet alkotó cserjeterületek kialakítására is.

Szintén kiemelt jelentőséggel bír a klímaadaptáció kérdése is, hiszen a városi kertészeknek a következő időszakban az lesz a legnagyobb feladatuk, hogy árnyékot teremtsenek.

– Fontos lesz, hogy a nyári hőségriadók esetén tudjunk árnyékot teremteni ahhoz, hogy élhetőek legyenek köztereink. Minél kisebb fenntartási költséggel kell olyan faállományt telepíteni a mostani, túlnyomóan juharfélékből álló állomány helyett, amelyek bírják a hőséget és a szárazságot, terebélyesek és gyorsan nőnek.

A főkertész további kiemelt célként jelölte meg a várost kelet-nyugati irányban átszelő zöldfolyosó létrehozását, folytatni kívánja a faiskolai termesztési programot is, emellett közösségi kertek megvalósításán és energiaültetvények kialakításán is ügyködik. Ez utóbbi révén például elhagyott, felbozótosodott városi területeket vonnának újra művelés alá, ami ráadásul profitot is termel többek között a zöldhulladék komposztként való újrahasznosítása révén.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő