Ötévesen a bombázások elől menekült szüleivel a délszláv háborúban, ma pedig ő felel Horvátország és Magyarország gazdasági kapcsolataiért. Obradovic Ena szemtelenül fiatal és csinos, de ez ne tévesszen meg senkit, a 29 éves frissen kinevezett pécsi külgazdasági attasé szakmailag igen felkészült, évekig dolgozott a kamara magyar-horvát tagozatának vezetőjeként, hat nyelven beszél, és jelenleg közgazdasági diplomájának megszerzésén dolgozik. És még valami: eltökélt szándéka, hogy élettel töltse meg a pécsi ipari parkokat, illetve a repteret.
– Szüleiddel többek között a délvidéki háború elől menekülve jöttetek Pécsre, mennyire határozza meg a felnőtt korodat ez az időszak?
– Egészen kicsi, ötéves voltam, amikor a háború zajlott. Bár édesapám kinevezése miatt egyébként is Pécsre költöztünk volna, azért volt három olyan hónap, amit a bombázások idején Eszéken a pincében húzódtunk meg. Érdekes, hogy ez az egész trauma csak sokkal később, tíz év távlatából, egy családi tragédia után jött felszínre belőlem.
– Külgazdasági attasénak lenni, főleg ilyen fiatalon, nagy megtiszteltetés. Neked hogy sikerült eljutni idáig?
– Kommunikáció és médiatudomány szakon diplomáztam a PTE-n, majd a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamaránál kaptam munkát. A gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében létrehozott magyar-horvát tagozat vezetője lettem. Mivel nagyon kevesen vannak Pécsen, akik az angolt és a horvátot is felsőfokú szinten beszélik, nem volt probléma, hogy nincs közgazdasági diplomám. Ennek pótlásán egyébként jelenleg is dolgozom. Vagyis évek óta a magyar-horvát gazdasági kapcsolat erősítésén dolgozom, rengeteg kapcsolattal rendelkezem, ráadásul Eszéken helyismeretem is van. Így jött a felkérés, ami hatalmas öröm volt a számomra, és boldogan vállaltam ezt a feladatot.
– Nem szeretném ilyen irányba terelni a beszélgetést, de tény, hogy rendkívül fiatal és csinos nő vagy. Javíts ki, ha tévedek, de ugye ez nem feltétlenül jelent előnyt ebben a pozícióban?
– A külgazdasági attasék között számottevő a nők aránya, ettől függetlenül nem vagyunk könnyű helyzetben. Főleg ha az én esetemben hozzávesszük a kor problémáját is, ha jól érzékeltem én vagyok a legfiatalabb a frissen kinevezett 136 attasé közül. Korábbi munkám során is tapasztaltam, hogy az üzleti életben viszonylag nehéz elérni, hogy komolyan vegyenek. Számos olyan eset volt, amikor a tárgyalópartnerem nem is feltételezte, hogy esetleg értek a dolgomhoz, ilyenkor általában kell öt-tíz perc, mire a kérdéseimből és válaszaimból leszűri, hogy nem bohóckodni fogunk, hanem érdemi dolgokról lesz szó. Egy dolog biztos, a fenti problémára kizárólag a határozott fellépés, és a távolságtartás a gyógyír. Egy nő nem engedheti meg magának, hogy lazára, poénkodósra vegye a figurát a partnerekkel.
– Bár attaséként leginkább az ország és nem kifejezetten Pécs érdekeit kell szem előtt tartanod, azért áruld el, a város profitálhat majd valamit abból, hogy egy pécsi lány képviseli hazánkat Eszéken?
– Rendkívül lokálpatrióta vagyok, imádom ezt a várost, és nehezen mozdulok el Pécsről. Olyannyira, hogy ha messzebb lenne az állomáshelyünk, valószínűleg most nem készítenél velem interjút. Tudom, hogy klisének hangzik, de tényleg van valami Pécsben, ami miatt az ember hihetetlenül gyorsan elkezdi otthon érezni magát, én is itt szeretnék majd családot alapítani. A város gazdasági helyzete viszont korántsem ilyen rózsás, úgyhogy eltökélt szándékom, hogy befektetőket csábítsak a környékre. Hatalmas álmom válna valóra, ha valamelyik ipari parkunk benépesülne, a reptér pedig megtelne élettel. Nem tudom, mennyire nagyravágyó tervek ezek, de foggal körömmel küzdeni fogok értük.
