2 C
Pécs
hétfő, december 2, 2024
KezdőlapPécs AktuálMiközben szavaztak, betörtek a suliba

Miközben szavaztak, betörtek a suliba

Miközben az iskolában a polgárok békésen szavaztak, bűnözők törtek be az intézmény médialaborjába fényes nappal. A szavazókörben ülőket nem igazán izgatta a dolog – az igazgató szerint.  Egy ötödikes kislánynak volt a legtöbb esze.

A keleti városrészben található  Török István utcai iskolában vasárnap két szavazókört is kijelöltek, ahova este 19 óráig mehettek voksolni a választók. Az épület alsó szintjére 18.30 körül törtek be ismeretlenek, az ottani médialaborból akartak lopni – ám végül csak rongáltak.

– Perceken keresztül üvöltött a riasztónk, de ez a felső szinten lévő szavazókörökben senkit nem érdekelt – mondta Czimmer Tamás iskolaigazgató. – Egy ötödikes lány győzködte a delegáltakat, hogy hívják már a rendőrséget. Végül csak ezért  tették meg.

czimmer tamás
Kiakadt az igazgató

Az igazgató szerint azonban azt mondták a zsaruknak, hogy az eset nem zavarja a választást.

– Egyszerűen nem értem, hogyan lehettek ennyire közönyösek az emberek a szavazókörben  – mesélte az igazgató, aki kedden tett feljelentést a rendőrségen. – Ha néhány percen belül ott vannak a rendőrök, akkor még a tetteseket is elkaphatták volna, a két csuklyás menekülő alakot ugyanis látták a környéken játszó gyerekek elfutni – tette hozzá.

Lovász István, a helyi választási iroda vezetője is azt mondta, hogy valóban nem zavarta meg a választás rendjét a betörés, a szavazókört nem érintette az eset, ezért választójogi értelemben nem volt szükség intézkedésre.

Az persze más kérdés, hogy eközben egy másik bűncselekményt követtek el, lopni próbáltak. A betörők végül nem vittek el semmit, mert megijedtek a riasztótól, de bosszúból összetörték a berendezést, értékes műszaki cikkeket rongáltak meg.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a történteket. Elmondták: adataik szerint este 7 óra előtt nem sokkal történt az eset, viszont az ügyeletükre csak 20:19-kor érkezett a bejelentés. Mire 15.20 percen belül kiértek, már nem sokat tehettek.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő