Nagy az igény az extrém sportokra a PTE Orvostudományi Karán, hisz nem csupán a sziklamászás, a paintball, vagy épp az airsoft lett felvehető tantárgy, hanem egy ezeknél talán még meglepőbb sport, a vitorlázórepülés is.
Rendhagyó kapcsolatban áll a pécsi egyetem orvosi kara és a Baranya Megyei Repülő- és Ejtőernyős Klub Vitorlázórepülő Szakosztálya, ugyanis az egyetemen felvehető sportkurzusok kínálatában nem csupán a foci, a kosárlabda, vagy az úszás és egyéb hagyományosnak mondható sportágak találhatók meg, hanem – a két fél együttműködésének köszönhetően – a sokkal extrémebb vitorlázórepülés is.
– Mostanában a fiatalokat úgy látszik, jobban leköti a virtuális szórakozás és a közösségi oldalak látogatása, aminek köszönhetően igen kevés érdeklődő sétál be hozzánk komoly repülési szándékkal – mondta Dr. Markovics Ákos, a repülőklub szakosztályvezetője. Épp ezért keresték meg az egyetemet ezzel a formabontó kezdeményezéssel, melynek egyik legfontosabb szempontja a repülőklub tagjainak utánpótlása volt.
Évek óta kopogtattak az egyetem kapuján, de sokáig nem történt semmi, mígnem két-három évvel ezelőtt összehozta őket a sors Téczely Tamással, az ÁOK Testnevelés- és Mozgásközpontjának igazgatójával, aki nagy fantáziát látott egy „Vitorlázórepülés” című sportkurzus meghirdetésében.
Az ÁOK-on ha valaki diplomát szeretne, 4 szemeszternyi sportfoglalkozást kell letudnia, amely így akár a vitorlázórepülés is lehet. A kurzus szerencsére a mai napig nagy népszerűségnek örvend az orvostanhallgatók körében, mindezt pedig jól mutatja az, hogy a 12 hallgatóra szabott kurzus a meghirdetése után percek alatt be szokott telni.
Az egyetemi vitorlázórepülő kurzus egy féléves, laikusok számára leegyszerűsített elméleti tanfolyammal indul, amelynek során a hallgatók megismerkednek a repülés legfontosabb fizikai törvényeitől kezdve a repülőtéren való közlekedés szabályain keresztül minden szükséges elmélettel, amelyre a gyakorlati repülés során szüksége lehet. Aerodinamika, szerkezettan, műszertan, meteorológia képezi tehát az oktatás gerincét. A hallgatók pedig csak ezeknek a szükséges elméleti ismereteknek a megszerzése után kerülhetnek a repülőgépek közelébe.
A kurzus két gyakorlati foglalkozással zárul, amelyeket egy hétvégi napon tartanak a pogányi repülőtéren. A délelőtti órákban a hallgatók megismerkednek a repülőgéppel, a műszerekkel, majd mindenki felpróbálja a biztonsági okokból kötelező ejtőernyőt. Ezután, mikor kialakul a megfelelő időjárás, megkezdik a várva várt repülést.
A vitorlázógépet egy motoros repülőgép vontatja a levegőbe, mintegy 400 méteres magasságba. A hallgató természetesen nem egyedül repül, hanem egy oktató ül mögötte, aki a megfelelő magasságot elérve leoldja a vitorlázót a vontatógépről. Ezután az időjárási lehetőségektől függően tíz-tizenöt percet, jó esetben fél órát repülnek, kihasználva a légkör felszálló légáramlatait, az úgynevezett termikeket.
Markovics elmondta, hogy a hallgatók elsőre általában nem értik, hogy miért sport a vitorlázórepülés, aztán a repülőtéren felismerik, hogy a levegőben maradáshoz ugyanaz a küzdés kell, mint egy komolyabb táv végigfutásához. Épp ezért gyakran készítenek fényképet a diákokról felszállás előtt és után, az „arcuk ragyogása” pedig önmagáért beszél. Az egyik japán hallgató például – idézi fel Markovics – a leszállás után ugrándozni kezdett és fél órán keresztül az ecsetelte élményeit.
A hallgatók többsége szerencsésnek érzi magát, hogy bejutott a kurzusra, és hogy eljutott a repülésig, amelyet így ajándéknak élnek meg, amit nem felejtenek el egyhamar. A repülőklubnál pedig nagyon örülnek a lehetőségnek, mert így megmutathatják a fiataloknak az „ő kis világukat”, bízva abban, hogy néhányat közülük sikerül megfertőzniük a vitorlázórepüléssel.
Ez a lehetőség pedig a kar és a Klinikai Központ dolgozóinak és családtagjainak is biztosított, hiszen a Testnevelés- és Mozgásközpont minden tavasszal a részükre is meghirdeti – hétvégi kikapcsolódásként – Pécs környékének élményszámba menő körberepülését.
