2 C
Pécs
szombat, december 21, 2024
KezdőlapAbszolút PécsEbbe a dobozba tedd az ételt!

Ebbe a dobozba tedd az ételt!

Három évvel ezelőtt került ki egy zöld doboz a Munkácsy Mihály utcai Irgalmasrendi Kórház kerítésére. Egy mindig nyitva lévő,  postaládához hasonlító adományszekrényről van szó, ahová bárki bármikor betehet és kivehet élelmiszert. Az ötlet és a megvalósítás a pécsi Irgalmasrend papjának, Morvay Imre Pio atyának köszönhető, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a jó példa országszerte terjed. 

Az ötletet egyszerű, mindennapos esetek ihlették. Morvay Imre Pio atya többször találkozott szembe kéregető, és a konténerekben, kukákban étel után kutakodó emberekkel a városban, ráadásul a Széchenyi téren álló Irgalmasrendiek Temploma környékén is viszonylag sok hajléktalan megfordul.

irgalmas rend-zöld doboz5

– Tőlem mint paptól rendszeresen kérnek segítséget a rászorulók, ezért gondolkodtam el azon, hogy miként segíthetnék a leghatékonyabban. Nem biztos, hogy célravezető, ha pénzt adok, ráadásul a híveket is szerettem volna mentesíteni a kéregetők zaklatása alól. Így a rászorulóknak azt tudom mondani, hogy a kerítésen megtalálják az adománydobozt, és onnan bátran kivehetik, amire szükségük van – meséli Morvay Imre Pio atya.

Az atya maga is rendszeresen tesz ezt-azt a szekrénybe, de szépen lassan a környéken élők és dolgozók is megszokták a zöld doboz létét. Vannak hívők, akik misére igyekezve otthon gyorsan készítenek egy-két szendvicset, és a templomba menet beteszik a szekrénybe. Nemrég néhány tál kocsonya volt a dobozban, de karácsony után többféle süteményt is hoztak az arra járók.

irgalmas rend-zöld doboz3

– A fül-orr-gégészeten dolgozók is többször emlegetik, hogy munkába menet, vagy -jövet hoznak magukkal valamit, amit kifejezetten a dobozba szánnak – meséli a pap.

Pio atya minden nap ellenőrzi a dobozt, kitakarítja, és kiveszi belőle, ami esetleg már nincs jó állapotban, a rászorulók pedig sokszor megköszönik neki a segítséget és a jó ötletet.

irgalmas rend-zöld doboz4

Pécsen tudomásunk szerint nincs máshol hasonló doboz, de az atyát az ország több pontjáról – a Balaton környékéről és Budapestről is megkeresték már, hogy szeretnének ők is hasonló módon segíteni a hajléktalanoknak és szegényeknek.

[note note_color=”#a9b4db”]

Berlinben utcai hűtőből válogathatnak a rászorulók

Bár Morvay Pio atya nem külföldi példa alapján valósította meg az adományszekrényt, máshol is van példa hasonló kezdeményezésre. Berlinben például hűtőket helyeztek ki a város több pontjára, ahová bárki beteheti a még jó, otthon megmaradt élelmiszert, vagy készételt. A FairTeiler projektben 1500 önkéntes dolgozik, ők szedik össze az élelmiszereket – akár házhoz is mennek –, szavatosság szerint szortírozzák azokat, és elosztják, hogy mindenhová nagyjából egyenlően jusson. Emellett honlapot is üzemeltetnek, az oldal megmutatja, hová lehet vinni az ételt, illetve melyik hűtőnél van szükség esetleg felvágottra, sajtra vagy bármilyen más élelmiszerre. Jelenleg 21 hűtő van városszerte, az elsőket piacok, nagy vásárcsarnokok környékén helyezték el.[/note]

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő