Húsznál több egykori pécsi labdarúgó-legenda gyűlt össze január 29-én este a Hotel Millenniumban dr. Páva Zsolt polgármester meghívására. Az apropó hétköznapi volt: egy anekdotázással, kacagtató sztorizással, visszaemlékezésekkel teli baráti találkozó azok között a korábbi játékostársak között, akik a legendás hatvanas-hetvenes évek, a pécsi foci aranykorának meghatározó futballistái voltak.
Rapp – Hernádi, Móricz dr., Konrád I., Kincses I. – Köves, Tüske – Bérczesi (Danka, 71. p.), Máté, Rádi, Dunai dr. Egy klasszikus felállás, már a Pécsi Dózsa aranykorának nevezett éveiből. Ez konkrétan 1969. augusztus 18-áról, amikor is a Kovács Imre vezette lila-fehérek (!) Dunai doktor góljával, több mint hét év után, 18 ezer szurkoló éljenzése közepette ismét legyőzték a Ferencvárost. Ami egy vidéki gárdától (a vidék legjobb gárdájától, tegyük azért hozzá…) akkortájt nem sokkal kisebb bravúrnak számított, mint bő esztendővel később a mára valóban legendává nemesedő menetelés az Európai Városok Kupájában, benne előbb a Craiova, majd az egy évvel korábbi kupagyőztes Newcastle kiütésével (ne feledjük, a Szarkák otthonában 58 ezer néző előtt, majd a pécsi visszavágón nem kis mértékben Rapp Imre kivédett 11-eseinek is köszönhetően). Az, hogy a Fabio Capellót is soraiban tudó Juventus végül megálljt parancsolt a pécsieknek, akkor már senkit nem érdekelt…
A győztes emlékek, hatalmas csaták felidézését persze a végtelenségig lehetne folytatni – ahogy ezt a hatvanas évek minimum hatvanas sztárjai olykor az arcukra kiülő gyermeki átéléssel jócskán meg is tették a borospoharak sűrű koccintgatása közepette.
És jól is volt így, hiszen amint a mára tisztességben megőszült játékosokat dr. Páva Zsolt köszöntötte, e rendhagyó találkozónak nem is volt más a célja, mint méltó emlékezés a legendás időkre; másrészt a mai utódok méltó megemlékezése a pécsi sportélet egykor meghatározó, városunk hírnevét a határokon túl is öregbítő sportembereiről. A polgármester emellett meglepetéssel is kedveskedett az egybegyűlteknek: a nemes palack bor mellett mindenki kézbe kapta a külön erre az alkalomra szerkesztett A Pécsi Dózsa Aranykora (1965-1972) című kiadványt.
– Mi akkor kissé másként éltük meg az EVK-búcsút, mint ahogy ma, majd’ fél évszázad távlatából visszatekintünk rá. Valóban volt egy nagyon rövid, euforikus hangulat a városban, ám a futballvezérkar nagyon hamar elfeledte a sikert, és sajnos semmi olyan haszonnal nem járt, mint szerettük volna – villantja föl az emlékezetes sorozat egy érdekes olvasatát az 1965-ben a Pécsi Dózsához igazoló, a Népsport akkoriban bevezetett osztályozásán első kapusként 10-est kiérdemlő Rapp Imre.
A társak közül a legfényesebb karriert befutó, ’67-ben ezüstcipős, ’68-ban Mexikóban olimpiai bajnok és a klubból elsőként válogatott mezt kiérdemlő Dunai Antal először vett részt a többiek között egyébként már több-kevesebb rendszerességgel, de hosszú időre visszanyúló találkozón.
– Már a pécsi bemutatkozó meccsemen az én gólommal nyertünk a Győr ellen, hát persze, hogy ez meghatározta az itteni három évemet – nosztalgiázott a hétszeres magyar bajnok, háromszoros gólkirály, hozzátéve, hogy számára a leginkább maradandó itteni emlék az a fantasztikus közönség, amely akkoriban mindig színültig töltötte a stadiont.
Farkas László „kakukktojás” a dózsásnak kikiáltott találkozó vendégei között, hiszen ő a városi rivális bányászoktól érkezett a ’73-as nagy fúzióval PMSC-hez.
– És milyen belépővel…- mosolyodik el még ma is az emlékeken. – Az új alakulat stadionavatóján a Szegedet fogadtuk és az én két fejes gólommal nyertünk is. A fejjáték aztán később is az erősségemnek számított, egy másik emlékezetes találkozóm volt Dunai Iván edzői bemutatkozása, a Győr elleni 8-0-ás győzelmünk, amiből ötöt én szereztem, igaz, fejjel csak kettőt…
Az ilyen „csakokkal” záruló sztorikból aztán ki sem akart fogyni a társaság a vacsora végéig – zárszó pedig a már sajnálatosan fogyatkozó csapat még sok hasonló emlékezésre invitálásával zárult. Hiszen, mint Minarik óta tudjuk, kell egy csapat…, Pécsnek pedig volt is egy. Amelynek a története 1950 augusztusára nyúlik vissza, amikor is az Újpest mintájára az első elnök, Halász Béla őrnagy Pécsett is bejelentette az először az NB III-ba sorolt Pécsi Dózsa megalakulását. Hogy aztán – a Kőbányai Dózsa visszalépésének köszönhetően – 1955-től, immár az NB I-ben íródhassanak tovább az egyesület történetének aranylapjai.
