Voltak idők, mikor Pécsett az emberek moralitása és erkölcsi érzéke kissé megbicsaklott. Közel 100 éve a városban elharapództak az egy éjszakás kalandok, melyek miatt nemcsak, hogy a szállodák voltak folyamatosan tele, de Pécsett elterjedtek a nemi betegségek is. Amikor betört Pécsre a koktélozás szokása, voltak nők, akik azt életveszélyes és mérgező, fiatalokat megőrjítő dolognak kiáltották ki!
Majdhogynem kereken 100 éve Pécsett egy elég komoly fejtörést okozó problémával kellett szembenézniük a városi rendfenntartóknak. Ez volt az úgynevezett „foglalkozás nélküli nők” által okozott egészségügyi és erkölcsrendészeti krízis, magyarán az akkoriban futótűzként terjedő nemi betegségek. A Pécsi Napló 1918-ban sokkoló számokkal bizonyította, hogy mégis mekkora volt a gond. Az év első felében 256 nőt gyűjtöttek be Pécs utcáiról és a város szállodáiból és köteleztek orvosi és nőgyógyászati vizsgálatokra – írja az újság cikkét feldolgozó Árvai Tünde történész a Pécsi Nőtörténet blogon.
Fontos kiemelni a szállodák szerepét a kialakult pécsi közegészségügyi válságban. Az 1910-es évek végén ugyanis Pécs „hoteljei” tele voltak, országosan is híre ment annak, hogy Pécsett nem lehet szállást találni. Elterjedt a hír a városban, hogy sok híresség, „befolyásos személyiség” foglal szobákat Pécsett hosszútávra, de ezt feltehetően a szállodatulajok hintették el azért, hogy ne derüljön ki a csúnya igazság. A Pécsi Napló újságírója erről így írt:
„Mert hát nem azért zsúfoltak a kisebb szállodák, mert ott minden szoba napos vendéggel van elfoglalva – oh dehogy – hanem mert a legtöbb szállodában csak futó vendégeknek adják ki a szobákat. A futó vendégeknek csak holmi rövid lejáratú ismeretségek lebonyolítására kellenek a szobák. Ezek, akik csak rövid időre veszik ki a szobákat a szerelemben utaznak… a szállodákban – eltekintve azoktól amelyekben nem is lehet rövid időre szobát kapni – és a beszálló vendéglőkben nem kaphatnak az idegenek szobát… a szobákat mind sorra szerelmes párok foglalták el.”
A pécsiek természetesen nem voltak oda az örömtől, hiszen ez a jelenség nem tett jót a város hírének. Ugyan voltak kezdeményezések a nemi betegségeket terjesztő nők szisztematikusabb kivizsgálására, azokat azonban rendre semmissé tette a tény, hogy a szállodások – a fővárosi hotelekkel ellentétben – elnézték a „foglalkozás nélküli nőknek” azt, hogy pásztorórákra vegyenek ki szobákat férfiakkal közösen. A pénz beszélt, a nemi betegségek pedig csak terjedtek.
A pécsi erkölcsi fertő mögött az újság és a közvélekedés is az első világháború hatását látta, mely lerombolta a városiak morálját.
„A háború az erkölcsöket lerontotta. A hatóság züllésnek indult, nem szabad ölbe tett kézzel nézni a dolgokat, hanem erélyes kézzel kell felvágni a fekélyt” – írta a lap. Mindez azonban csak a háború végeztével történt meg, 1918 viszont úgy vonult be Pécs történetébe, mint az év, melynek során az egy éjszakás kalandokat élvező nők és férfiak egymásnak adogatták a nehezen és drágán kikúrálható nemi betegségeket.
A pécsi nők, akik meg akarták semmisíteni a koktélozást
Két évtizeddel később a nemi betegségek már nem okoztak annyi bajt, de 1938-ban egy újabb – kevésbé veszélyes, de legalább sokkal szórakoztatóbb – erkölcsi métely ütötte fel a fejét a városban. Ezt a morális fertőt azonban nem a nők terjesztették el főként, hanem ők voltak azok, akik felvették a kesztyűt és szembe mentek a problémával. Úgy hívták őket, hogy az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének pécsi csoportja, 1934-ben alakultak. És hogy mi volt az a városban akkoriban elharapódzó gond, ami miatt berágtak? A koktélozás!
A koktélt, mint italt az 1930-as évek végén némileg másként határozták meg. Az egyesület tagjai egyfajta „pálinkaként” hivatkoztak rá, amit különböző tömény szeszekből kevertek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyetemet és főiskolát végzett nők a Sátán piájaként gondoltak a nyugatról hazánkba érkezett új, trendi alkoholos italokra. Egyik ülésükön egy indítványban a következőket írták a kevert, erős koktélokról:
„Jelenleg nálunk külföldről importált veszedelmes hóbort kezd mindjobban tért hódítani. A koktélivás divatjára gondolunk. Külföldön, ahol ez az elegáns pálinkaivás már régebben divatban van már rájöttek annak romboló következményeire. A koktél a legártalmasabb szeszfajtákból kevert pálinka, amelynek gyakori élvezete az idegrendszert aránylag rövid időn belül teljesen szétroncsolja. A külföldi lapok cikkei kimutatják, hogy mióta a koktélivás általánossá lett, az ifjúkori őrültek és epilepsziások száma ijesztő arányban megnövekedett. Míg a közönséges pálinkaivás az alsó néprétegeket lassan pusztítja, a koktélőrület a művelt középosztályból szedi áldozatait a modern életritmusnak megfelelő gyorsasággal.”
Felméréseik alapján a 18 és 30 év közötti, szívesen szórakozó fiatalok voltak a legnagyobb veszélyben a koktélozás démonjától. Ebben ugyanis a múlt értékeinek elmúlását látták, ami ráadásul káros volt az egészségre, de nagyon. Erre utal a következő részlet a nőegyesület erősen gyújtóhangú szövegéből:
„A modern háziasszony többek közt koktélt kínál, nem gondolva arra, hogy vendégét tulajdonképpen méreggel kínálja. Pár évvel ezelőtt agilis úriasszonyok még teadélutánokat rendeztek mindenféle célokra. Ma a „koktélparti” megbuktatta az ártatlan teaivást. A koktélparti a modern ember egyik társadalmi megnyilatkozásává lett s nem elegáns az a nő, akinek nincs egy úgynevezett koktélruhája. Írják ki nyugodtan magyarul: ‘pálinkás összejövetel’, hogy a gyanútlan ember is tudja, hogy tulajdonképpen miről van szó.”
A koktélozás, mint szokás teljes megsemmisítése volt a céljuk, melynek elérése érdekében ötleteket is megfogalmaztak:
„Ránk, diplomás nőkre és háziasszonyokra vár a feladat, hogy ezt a förtelmes szokást kiirtsuk. Ennek a feladatnak a megoldását úgy képzeljük el, hogy diplomás nő és háziasszony először is ne kínáljon koktélt, ne igyék koktélt, s ahol egy koktélparti megrendezéséről van szó, ott tudását és tekintélyét latba vesse, hogy annak létrejöttét megakadályozza. Tagtársaink és főleg az orvosok írjanak a napilapokba cikkeket a közönség felvilágosítására. Az emberek általában jobban féltik testüket, mint lelküket, ezért egy orvos szavának mindig nagyobb hitelt adnak.”
Az egyesület tagjai a fentiek szellemében kezdték meg a harcot Pécsett a koktélmánia ellen, az azonban talán nem ér senkit nagy meglepetésként, hogy céljukat nem igazán érték el.
Forrás: Pécsi Nőtörténet blog, Dunántúli Napló Archívum
