Hamarosan megérkezik Pécsre az az 1,2 milliárd forint, amit a pécsi kulturális intézmények finanszírozására ítélt meg a kormány. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Facebook-oldalán osztotta meg a jó hírt.
Hoppál Péter államtitkár csütörtökön délután tett közzé oldalán egy fotót, amely igazolja, hogy aláírta azt a támogató nyilatkozatot, amelynek révén a Modern Városok Program keretében 1,2 milliárd forint érkezik hamarosan Pécsre a kulturális intézményrendszer finanszírozására.
Amint azt a politikus lapunknak elmondta, ez az összeg a város legnagyobb kulturális intézményeinek, a Zsolnay-negyed, a Kodály Központ és a Pannon Filharmonikusok támogatását teszi lehetővé.
Emlékeztetett arra, hogy az érintettek az év első felében már megkapták azt a félmilliárd forintot, ami az egész idei évre vonatkozó 1,7 milliárdos támogatás első részlete volt. A mostani, 1,2 milliárd forintos második részlet pedig hamarosan megérkezik majd a támogatottakhoz.
Hoppál Péter elárulta azt is, hogy 2017-ben előreláthatólag újabb százmillió forinttal több állami támogatás érkezhet Pécsre a kulturális intézményrendszer működtetésére, azaz jövőre már 1,8 milliárd forint állami többlettámogatásból gazdálkodhatnak az érintettek, amit szakaszosan, negyedévente fognak folyósítani számukra.