Biszku Béla egy korábbi interjújában azt állította, nem ismerte a konkrét eseteket, nem szólt bele az egyes ügyekbe, 1956-ról pedig úgy vélekedett, hogy ellenforradalom volt – ismertették a forradalmat követő megtorlásokkal kapcsolatban háborús bűntettel vádolt nyugdíjas pártvezető perének tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken kedden.
Korábban a 92 éves egykori állampárti vezető tagadta bűnösséget, de vallomást nem kívánt tenni, ezért iratismertetéssel folytatódott a per. A rendszerváltás idején Biszku Béla több száz oldalas életútinterjút adott, a keddi tárgyaláson ebből olvasott fel órákon keresztül a bíró.
Az egykori pártvezető az interjúban a szovjet katonai beavatkozást jogos segítségnek nevezte, ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy sok ártatlan ember lett áldozat, ami történt, tragédia az egész magyar nép számára, és azon kell dolgozni, hogy az ne ismétlődhessen meg.
Biszku az interjúban többször kiemelte, hogy nem akarta a hatalmat, nem akart belügyminiszter lenni, és ennek kapcsán Kádár János – aki maga is betöltötte ezt a pozíciót – az 1949-ben kivégzett egykori belügyminiszterre, Rajk Lászlóra célozva azzal bátorította: „én is voltam belügyminiszter, és még élek”.
Biszku annak idején beszélt arról is, hogy 1938 óta vett részt a mozgalomban, az illegalitás körülményei között elfogadta és megtanulta a pártfegyelmet.
A vádiratban szereplő, a Nyugati pályaudvarnál 1956. december 6-án lezajlott – Kádár kormánya és az általa kínált konszolidáció melletti – úgynevezett vörös zászlós tüntetés kapcsán arról beszélt, hogy következménye az utca visszahódítása volt.
Az ismertetett dokumentumok szerint Biszku 1959-ben az akkori állampárt, az MSZMP VII. kongresszusán belügyminiszterként arról szónokolt: „büntetőpolitikánk lényege a munkásosztály védelme”. Ugyanakkor az életútinterjúban többször hangsúlyozta, hogy a konkrét eseteket nem ismerte, nem tudta, hány embert végeztek ki 1956 után, a mártírhalált halt miniszterelnök, Nagy Imre perének bírájával nem volt kapcsolatban, az eljárásba a párt nem avatkozott be, „szabad folyást engedett” a hatóságok eljárásának, mint ahogy Biszku az interjú szerint Mansfeld Péter nevét is „most hallotta először”. Mindeközben Biszku Béla az interjúban azt is megjegyezte: 1956 után rendkívüli időszak volt, amikor rendkívüli eljárásokat kellett folytatni.
Az interjúban hosszú részletek szóltak a 18. születésnapja után néhány nappal, 1959 tavaszán kivégzett Mansfeld Péter ipari tanulóról, akit 16 évesen a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés, fegyverrejtegetés és más cselekmények címén elfogtak, halálra ítéltek és nagykorúságáig börtönben tartották, hogy végrehajthassák az ítéletet.
Az állampárt által a forradalom után a karhatalom irányítására létrehozott katonai bizottság jegyzőkönyveinek ismertetése során elhangzott, hogy a karhatalom kivezénylését írásban kellett kérni a cél megjelölésével; a karhatalom egésze felett a Honvédelmi Minisztérium rendelkezett; a fegyverhasználat szabályai közé tartozott, hogy célja a zavargások megszüntetése, a rend helyreállítása, felszólításnak kellett megelőznie, ám ha már szükségesnek bizonyult, akkor a tömeggel nem lehetett alkudozni.
A történelmi dokumentumok ismertetése során idéztek Kádár Jánostól is, aki 1956 novemberében arról beszélt: „minden bevetett szovjet egységgel erősebbek leszünk katonailag és gyengébbek politikailag”, fontos a forradalmi – más néven karhatalmi – ezredek felállítása, mert a helyzetet konszolidálni kell, de magyar erőkkel, és a szovjet csapatokat előbb-utóbb ki kell vonni.
A dokumentumok szerint Biszku Béla a forradalom utáni napokban a pártvezetés tanácskozásain arról beszélt: „illúzió, hogy politikai eszközökkel meg lehetett volna oldani a helyzetet”, „karhatalmi fellépés nélkül nem lehet kezelni az ellenforradalmi nyomást”.
Az idős vádlott a keddi tárgyaláson – az iratismertetés során – kérte a bírót, tagoltabban beszéljen, hogy megértse a szöveget. A nap folyamán a bíróság gondoskodott arról, hogy a vádlott fejhallgatón kövesse a tárgyalást.
Az ügyészség szerint az 1956-os forradalom leverése után Biszku Béla tagja volt az 1956. november elején megalakult Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi, irányító és döntéshozó testületének, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak, amely létrehozta és irányította az úgynevezett karhatalmat. A vád szerint a karhatalom a forradalom leverése után részben rendfenntartó, részben a megtorlásban közreműködő és a polgári lakosság ellen fellépő fegyveres csoport volt.
A fegyveres alakulatok a polgári lakosságra leadott sortüzekkel szándékos emberöléseket követtek el: 1956. december 6-án Budapesten, a Nyugati pályaudvarnál lezajlott „vörös zászlós” tüntetéskor hárman vesztették életüket, két nappal később Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt pedig a karhatalmisták és szovjet katonai erők fegyvereitől negyvenhatan, köztük nők, gyerekek, egyikük csupán 10 éves volt.
Az ügyészség szerint Biszku Béla azért nem intézkedett a felelősségre vonás érdekében, mert a polgári lakosságra leadott sortüzekkel elkövetett emberölésekre a szűkebb pártvezetés más tagjaival együtt ő adott utasítást.
A vádbeli cselekmények az ügyészség szerint háborús bűntettet valósítanak meg, továbbá azt is Biszku terhére rója az ügyészség, hogy egy 2010-es interjúban tagadta a kommunista rendszer által elkövetett népirtás tényét.
A büntetőper egy hét múlva bizonyítással folytatódik.
