Julija 1999 októberében tűnt el a vonatról apja mellől, mikor hazafelé tartottak a Szovjetunió felbomlásával függetlenné vált Belarusz keleti felén lévő falujukba. A szülők, akiknek volt még egy féléves fiuk és egy tízéves lányuk, reménykedtek ugyan, hogy talán még látják a lányukat, de az idő előrehaladtával valójában tudták, hogy erre semmi esély. Egy hónap híján húsz évvel az eltűnés után végül meg történt a csoda, a szülők értesítést kaptak a belarusz rendőrségtől: egy 24 éves nő jelentkezett, hogy ő az eltűnt gyerek – írja az Index.hu.
Három héttel azután, hogy Julija eltűnt a helyiérdekű vasútról – az úgynevezett elektricskáról –, hatszáz kilométerrel és egy országgal arrébb, Oroszországban, Moszkvától 180 kilométerre, a razjanyi vasútállomáson a rendőrök egy síneken bóklászó kislányra lettek figyelmesek.
„Elmondtam, hogy Julijának hívnak, apám Vitya, anyám Ljuda, van egy kisöcsém és egy nővérem. De a vezetéknevemet és azt, hogy honnan jöttem, nem tudtam megmondani. A gond az volt, hogy ezek alapján csak az orosz nyilvántartásban kerestek, a belaruszban nem” – mondta Julija Ria Novosztyinak. A rendőrök fejében meg sem fordult, hogy a szomszédos országból – hiszen a Szovjetunió már 8 évvel korábban felbomlott – került ennyire messze.
Végül azt gondolták, ha senki sem keresi, akkor a környéken született, a szülei pedig hajléktalanok lehettek, akik megszabadultak tőle. Nem lett volna példátlan eset, Oroszországban ugyanis több mint félmillió árvát tartanak számon, de még egyszer ennyi lehet a gyakorlatilag szülők nélkül, inkább az utcán felnövő gyerekek száma, ráadásul az 1990-es években még több ilyen sorsú gyerek volt, ezért sem szúrt annyira szemet Julija helyzete, és ezért sem volt túlbonyolítva az örökbefogadás hivatalos folyamata.
A háromévesre saccolt gyereket gyerekotthonba vitték a rendőrök, innen fél évvel később árvaházba került volna, ám örökbe fogadta egy család, szerető szülőkre és testvérekre talált.
Ma sem világos, hogyan is tűnt el az apja mellől. Az ügyet gyakorlatilag Julija udvarlója oldotta meg. A nemrég elvált nőt a fiatalember idén márciusban ismerte meg, és foglalkoztatta őt kedvese rejtélyes múltja. A rejtély feloldásához nem is kellett nagy dolog: Ilja Krjukov egyszerűen bepötyögte a keresőbe a kulcsszavakat, „eltűnt, kislány, négy év” és hamar felbukkant a belarusz rendőrség 1999-es listája. Ebben állítólag az is fontos szerepet játszott, hogy ott hivatalosan továbbra is keresettként tartották számon, nem zárták le az ügyet.
Azóta Julija járt a szülei régi otthonánál is, több emlék is beugrott a közelben legelő tehenekről, a bölcsőben szunyókáló kisöccséről. Julija már ötéves kisfiát is bemutathatta a vér szerinti nagyszülőknek. Ő maga minőségellenőrként dolgozik, és gyógyszerészként tanul – nevelőanyja szakmája nyomán.
„Apám egész életében magát okolta, a találkozáskor is bocsánatot kért” –mesélte Julija. „De senki sem hibás. Minden úgy történt, ahogy történnie kellett, nem bánok semmit. Már az is csoda, hogy életben maradtam, hogy szerető családba kerültem. Nagyon hálás vagyok nevelőszüleimnek, sokat kínlódtak velem, főleg tiniként. De megbirkóztak a feladattal. Nagyon hálás vagyok nekik. És végül most van két anyám és két apám is.”
