Elképesztő szegénységben nőtt fel, a szerelme a keze között halt meg. A városi Csonka Ferenc-díjjal kitüntetett Ráczné Kalányos Gyöngyi festőművész saját sorsából merít ihletett képeihez. Letagadni se tudná a műveit, amelyek a cigányokról szólnak.
– Mikor és miért kezdett el festeni?
– Kilenc éves koromban kezdtem, még a Kossuth-aknai cigánytelepen, azóta sem tanultam soha a festészetet. Hogy miért festettem ilyen fiatalon? Nyugalmat adott. Sok fájdalom, sok szomorúság ért akkoriban, a festésnek köszönhet pedig ki tudtam adni magamból ezeket a rossz érzéseket.
– Mik voltak ezek az érzések?
– Nem volt például fürdőszobánk, nem volt bevezetve víz se, nagy volt a nélkülözés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy rossz gyermekkorom volt, sőt, bizonyos szempontból jobb is volt, mint a mai gyerekek gyermekkora. Rengeteget játszottunk az erdőben, gombáztunk, táncoltunk és zenéltünk. Csak hát hatalmas szegénység vett körül minket akkoriban.
– A mai napig a fájdalmait festi ki magából?
– Manapság is sok rossz érzés kavarog bennem. Öt gyerekemet nevelve érettségiztem le és képeztem magam csecsemőgondozóvá. A párom, amíg élt, mindenben támogatott, mivel ő is és én is tudtam ugyanis, hogy a festészetből nem lehet megélni. Arra bátorított, hogy tanuljak, mivel tudta, hogy nem sokáig lesz velünk. Fél évig ápoltam a betegágyán, miután az orvosok azt mondták, hogy „ennyi”. A karjaim között halt meg. Ha nem festeném ki magamból az ilyen érzéseket, nem tudnám, hogyan viseljem el őket.
– Festőként nagyon sajátos stílusa van. Hogyan alakult ez ki, és milyen motívumok határozzák meg művészetét?
– Igen, messziről megtudják mondani, hogy „ez a kép a Ráczné Kalányos Gyöngyi munkája”. Letagadni se tudnám a műveimet, melyek a cigány szokások, a cigány hagyományok, a cigányság és az én saját múltam közös emlékei.
– Milyen eszközökkel dolgozik?
– Leginkább olajfestékkel, de nem kizárólag azzal. Volt olyan művészettörténész, aki csak úgy vett tőlem képet, ha azt flitterrel készítem el. De legutóbb Törökszentmiklóson egy 15-ször 5 méteres falat festettem, azt viszont akrillal. Nem idegenkedem semmilyen eszköztől, csak hát egyre nehezebben megy a festés, mivel nincs mindig alapanyagom. Mindent nekem kell ugyanis megvenni, és ez nem mindig könnyű.
– Mi a legjobb dolog, ami a festményeivel történhet azon túl, hogy megveszik őket?
– Ha olyan alapítványoknak és kórházaknak adományozhatom őket, ahol beteg gyerekeken segítenek. Hiszen, ha nekem jó volt, amikor a párom haldokolt, mert segítettek nekem, akkor én is azon leszek, hogy ott segítsek, ahol tudok. Ha jó a segítség, legyen jó azt visszaadni is.
– Jelenleg egy pécsi bölcsődében dolgozik, de vezetett már rajzszakkört óvodásoknak és kisiskolásoknak is. Van valami üzenete, amit minden áron át szeretne adni a gyerekeknek?
– Ha saját életemet veszem például, azt a sok rosszat, ami ért és ér a mai napig, csak azt tudom üzenni nekik, hogy a legfontosabb a kitartás. Én se úgy kezdtem, hogy szépen festettem. Rengeteg kitartás kell ahhoz, hogy az ember fejlődni tudjon.
– Mit tanulhat a magyar cigányság a műveiből?
– Ha a cigányok látják a festményeimet, ahogy azt ábrázolom, hogy milyen volt az én gyerekkorom, és milyen az életem most, talán ráeszmélnek arra, hogy van kiút a kilátástalanságból, hiszen csak tanulni kell, de azt sokat. Nem szabad feladni, tudni kell, hogy honnan jöttünk, és hogy van remény.
Az 1965-ben Komlón született autodidakta cigány művész rajzainak felhasználásával készült az 1986-ban a Cannes-i filmfesztiválon bemutatott „Hét ikerszarvas kígyó” című animációs film is. Alkotásai közül a Néprajzi Múzeum és a Magyar Művelődési Intézet is vásárolt. Kalányos Gyöngyi 1990-től pedagógiai asszisztensként rajzszakkört vezetett roma gyermekeknek egy összevont külvárosi intézményben, a pécsi Csokonai Vitéz Mihály Általános- és Szakiskolában.
