„A nyelvművelőnek tudnia kell, hogy a nyelv bölcsebb, mint a nyelvész. Figyelnie kell a változások irányait, és ha képes megállapítani, hogy közülük melyik számít jónak és melyik rossznak, akkor ki kell jelölnie a cölöpüket” – vallja Grétsy László nyelvész, főiskolai tanár, az anyanyelvápolás ismert személyisége, aki február 13-án tölti be 80. életévét. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Grétsy László Budán született, de Pestszenterzsébeten nőtt fel. 1950-ben vették fel a budapesti bölcsészkar magyar-történelem szakára, ahol Pais Dezső professzor szemináriumainak hatására a nyelvtudomány mellett kötelezte el magát. Diplomával a zsebében hároméves aspirantúrán vett részt, 1960-ben a szóhasadásról védte meg kandidátusi értekezését. 1954-ben lett az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, majd főmunkatársa. 1971-ben Lőrincze Lajos utódaként átvette a magyar nyelvi osztály vezetését. 1987-ben az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán a magyar nyelvtudományi tanszék vezetője lett, innen ment nyugdíjba 1998-ban.
Tanári-tudósi tevékenysége mellett számos tisztséget viselt, ezek mindegyike az anyanyelv ápolásával állt kapcsolatban. 1987-től a Magyar Televízió nyelvi bizottságának társelnöke, 1993-96 között elnöke, 1989-től az Anyanyelvápolók Szövetségének főtitkára, majd alelnöke, 1994-től ügyvezető elnöke. 1992-ben megválasztották az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé, 2006-ban tiszteletbeli elnökévé. 2001 és 2007 között az MTA közgyűlési képviselőjeként tevékenykedett. Szerkesztője, rovatvezetője volt a Magyar Nyelvőr, az Édes Anyanyelvünk, az Élet és Tudomány, a Szabad Föld című orgánumoknak. Közreműködött számos nyelvészeti-nyelvművelő rádió- és tv-műsorban. Az Álljunk meg egy szóra című sorozat 500. adása alkalmából 1997-ben nívódíjat kapott.
Grétsy László számos könyvet írt, szerkesztett. Ma is büszkén tekint 1964-ben megjelent és azóta több tízezer példányban kiadott Szaknyelvi kalauzára, amely az idegen szavakkal zsúfolt szakmák (például a hagyományos mesterségek: a kovács, asztalos, építész, sőt az orvoslás) művelői számára készült nyelvi tanácsadó, ismeretterjesztő, amelyben bemutatja a helyesírás, a szóalkotás, a mondattan legfontosabb kérdéseit, a helyes és a helytelen formákat. Húsznál több – olykor társszerzőkkel készített – tudományos munkája közül kiemelkedik az Anyanyelvi kaleidoszkóp (1973), az Anyanyelvünk játékai (1974), a Mai magyar nyelvünk (1976), a hatóságok helyes nyelvhasználatát segítő Hivatalos nyelvünk kézikönyve (1976), a kétkötetes Nyelvészet és tömegkommunikáció (1980-1985), az Iratszerkesztési és -fogalmazási tanácsadó (1987), amely az állampolgárnak nyújt gyakorlati segítséget.
Grétsy László a komoly nyelvészeti szakmunkákon kívül olyan kedvelt népszerűsítő, játékos könyveket is közreadott, mint a Nyelvi illemtan (1987), a Nyelvi illem – nagyszüleink kiskorában (2001), a Szójátékos anyanyelvünk (2001) vagy az Anyanyelvi rejtvénytár (2002). Kutatómunkája során mindig arra törekedett, hogy tudományos eredményeit összhangba hozza a valósággal, a gyakorlatban is érvényesüljenek a nyelvhelyesség sajátos szempontjai. Egyik előkészítője volt a 2002 februárjában életbe lépett törvénynek, amely elrendelte, hogy az idegen szavakat és kifejezéseket magyarul is közzé kell tenni a reklámban, a sajtóban.
Grétsy László munkásságát számos díjjal honorálták, legutóbb 2007-ben Magyar Örökség-díjat kapott.
