A játék: örömforrás. Gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Előbbi számára maga az élet. A világ felfedezésének egyik eszköze, átélhető helyzetek és követendő viselkedésminták tárháza, a személyiségfejlődés fontos építőköve. Felnőttként önfeledt szórakozás, kecsegtető kockázat, tudatos taktika és szerencse-próba, mely győzelmi mámorhoz segít, vagy megtanít veszíteni.
Ám kegyetlen kelepce is lehet, egyéniséget fölemésztő, társas kapcsolatokat és személyes egzisztenciát romba döntő szenvedély. Betegség. Ahonnan a visszaút felettébb rögös, buktatókkal teli és hosszú folyamat. De a legerősebb függőségből is van kiút!
Nemzetközi kutatások adatait alapul véve feltételezhetjük, hogy Magyarországon is a felnőtt lakosság egy-két százaléka lehet játékfüggő. E probléma 25-29 éves kor között alakul ki leggyakrabban. Az érintettek többsége férfi, náluk korábban, akár a serdülőkor környékén megjelenhetnek az erre utaló jelzések, a nőknél a fiatal felnőttkor a tipikusabb kezdet. Miután hazánkban ötszörösére nőtt a játékautomaták után fizetendő jövedéki adó, országszerte több helyütt, főként a kiskocsmákban megszűnt a szerencsejáték ezen formája. Van, aki könnyen elfogadta e helyzetet, másnak csak nehezíti a mindennapjait. De miért is?
– A játék legtöbbször kikapcsolódást, izgalmat jelent az ember életében, s előfordul, hogy idővel egyre több, változatosabb játékra van szüksége ahhoz, hogy ezt elérje és megélje valaki – avat a részletekbe Szentiványi-Makó Hajnalka klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus. A játék mennyisége, intenzitása, gyakorisága, s az, hogy az illető tudja-e kontrollálni, mennyit játszik, és mit áldoz fel a szenvedélyéért, e szempontok határozzák meg alapvetően, hogy valaki játékfüggőnek tekinthető-e vagy sem.
– Miként viselkedik a játékfüggő?
– Súlyosabb esetekben idejének jelentős részét e tevékenységgel tölti. Nyugtalanság, ingerlékenység, feszültség vesz rajta erőt, ha nem játszhat, s minden gondolata ekörül forog; ha veszít, újra kockáztat, mert szeretné visszanyerni a pénzét; ha nyer, akkor a véletlenszerű siker megerősíti abban, hogy érdemes folytatnia. Ha megkísérli abbahagyni a játékot, nagy a veszélye annak, hogy az ismételt próbálkozások dacára erőfeszítései sikertelenek maradnak. Idővel a függőség következményeképpen egyre több családi és munkahelyi probléma jelentkezhet. Az illető ki-kimarad otthonról, elhanyagolja a munkáját, a barátait, hozzátartozóit. Nem egyszer titkolja tevékenységét, nem mond igazat közvetlen családtagjainak sem, esetleg pénzt kér kölcsön másoktól, sőt: akár bűncselekményt is elkövet, hogy folytatni, finanszírozni tudja játékszenvedélyét. Mindeközben egzisztenciálisan ellehetetlenülhet, mert akár a munkáját, a pénzkereseti forrását is elveszítheti.
– Egyes elképzelések szerint a függőség részben genetikai meghatározottságú, részben viselkedési probléma, amerikai kutatók pedig nemrég arra mutattak rá: krónikus agyi rendellenesség is.
– Sokféle magyarázó elv létezik. A különböző pszichológiai iskoláknak a személyiség működéséről alkotott elképzelései más-más tényezőket hangsúlyoznak: egyesek a biológiai, organikus oldal fontosságát emelik ki, mások a kora gyermekkori tapasztalatokét, a nevelését, a szocializációét. Számos magyarázat jelenik meg a szenvedélybetegségek kialakulásának hátterében álló tényezőkre vonatkozóan is. Vannak kutatások, melyek a központi idegrendszerben zajló biokémiai folyamatok szerepét emelik ki. És ismertek olyan elméletek is, amelyek azt igazolják, hogy ha a családban már előfordult efféle függőség, akkor a következő generációnál megnő e probléma előfordulásának a kockázata.
– Más betegségekkel is összefüggésbe hozható-e?
– Ok-okozati kapcsolatot nehéz megállapítani, de bizonyos együtt-járásokat már igazoltak. Így például a játékszenvedéllyel küzdőknél gyakrabban fordulnak elő hangulati problémák, depresszió, s más szenvedélybetegségek is, amilyen a drog- vagy az alkoholfüggőség, s a dohányzás. A függők körében nagyobb a valószínűsége az antiszociális megnyilvánulásoknak vagy az agresszív cselekedeteknek.
– Mit tehetnek a családtagok, a barátok, ha kétségbevonhatatlanul felismerték a játékszenvedélyt, de az illető ezt nem látja be?
– Ez a kulcsszó: a belátás. Mert minden változtatási folyamat onnan indul, hogy belátjuk, elismerjük a problémát. Ezzel az elhatározással, a változtatás belső igényével kezdődik a megoldás. Ezt nagyon nehéz elérni. Már csak azért is, mert gyakran igen súlyossá válik a helyzet addigra, amikor a beteg környezete számára nyilvánvalóvá válik, hogy valamit tenni kell. Elsősorban pszichiáter szakorvos vagy klinikai szakpszichológus segítségét érdemes igénybe venni. Ez kritikus pontja a szenvedélybetegséggel küzdők további életének, de egy támogató közeg rengeteget tehet azért, hogy az illető személy maga is akarja a változást. És ha komoly nehézségek, kemény küzdelmek árán is, de van kiút a legmélyebb gödörből is! S noha a visszaesés veszélye nagy, a pozitív példák erőt adhatnak a betegeknek.
– Milyen módszerek léteznek?
– Sokféle, s attól függően, hogy az adott kliensnél mivel hozzák összefüggésbe a szenvedélybetegség kialakulását, vagy milyen egyéb problémákkal társul, a terápia is különböző lehet. Több pszichoterápiás iskola is van, s mindegyiknek a maga eszköztárában fellelhetők a kezelés sajátos módszerei. A legoptimálisabb, ha az eljárások közül az egyéni jellemzőkhöz is leginkább illeszkedőt választjuk.
