Folytatva az I. Magyar Fúvószenei Nagydíj gálakoncertjeinek beszámolóját, le kell szögezzük: valamennyi visszaigazolta, hogy nemcsak a verseny és a szabadtéri koncertek, de épp ezek miatt az egész magyar fúvósmozgalom szempontjából példaadó koncertek miatt is érdemes volt Pécsett elindítani ezt az EKF által is támogatott nagyszerű rendezvényt.
Az MR Szimfonikusok Rézfúvósegyüttese (művészeti vezetőjük a Pécsett tanító trombitaművész, Palotai István) ha nem is az EuroSax együttes világszínvonalán, de nemzetközi színvonalon játszott reneszánsz és barokk toronyzenét, Wagner Fanfárját és Másik János kompozícióját pedig egészen kimagaslóan adta elő.
A Magyar Honvédség Fúvószenekara (karnagyaik: Szabó Imre, Péntek János és Csizmadia Zsolt) pedig igazi nagy szimfonikus fúvószenekari hangzással és a hagyományoson túlmutató repertorárral aratott hatalmas sikert, melyből különösen Erkel Ünnepi nyitánya, Hidas Frigyes Ünnepi zenéje és Csajkovszkij 4. szimfóniájának egészen fergeteges fináléja emelkedett ki. De üde színfolt volt a Csizmadia Zsolt által remekül meghangszerelt Saint-Saens: Haláltánc is, s jó volt hallani, hogy az együttes nyitott az új angol-amerikai iskola ihletetten előadott művei iránt.
A gálakoncertek legegyenletesebben világszínvonalat képviselő estjét a norvég Nanset Fúvósegyüttes kortárs szimfonikus fúvószenekari produkciója hozta Pécsre, az Expo Centerbe. A zsűriben is szereplő kiváló karnagy, Odd Terje Lysebo vezényletével a norvég együttes egyik ámulatból a másikba ejtette egészen káprázatos előadásával nemcsak a közönséget, de a szakma képviselőit is. Ahogyan Sztravinszkij Petruska balettjének 1947-es változatát karnagyuk remek hangszerelésében, eredeti tempóban, dinamikával és hangszeres tökéletességgel megszólaltatták, az a legjobb szimfonikus zenekarok nyújtotta élménnyel azonos rangú volt. Az amerikai ütőhangszeres-zeneszerző, Michael Colgrass (1932-) Urban Requiem (Városi rekviem) című, 4 szaxofonra és fúvószenekarra írott modern kortárs és dzsesszes hatást ötvöző, a halállal és az elmúlással foglalkozó művét olyan elmélyült, ihletett előadásban szólaltatták meg, ami a közönséget egy katartikus „beavatási szertartás” részesévé tette. Végül pedig a kortárs avantgárd és a szórakoztató zenében tették le felejthetetlen színvonalon névjegyüket az Amerikában élő cseh Karel Husa (1921-) Vad színek című művében és egy amerikai dal-egyvelegből adott ráadásszámban.
A Magyar Fúvószenei Nagydíjat záró Széchenyi téri gálakoncerten fellépő Európai Kulturális Fővárosok Ifjúsági Fúvószenekara pedig a XX. századi magyar szimfonikus, koncert fúvószene ünnepével ajándékozta meg a hőség ellenére több, mint ezerfős pécsi közönséget.
A jelenleg Amerikában, korábban Budapesten vezénylő és tanító Marosi László remek ismertetői mellett az egyhetes, alapos munkával betanított együttes Lendvay Kamilló Mesemondó táncát, Bogár István Hellas szvitjét, Hidas Frigyes Dél-Afrikai szvitjét, Ránki György Varázsital-szvitjét és Farkas Antal Üvegestánc-szvitjét adta elő olyan koncentrált, többnyire elmélyülten komoly, mégis sokszínű hangzással, ami végig lelkes együttlélegzésre és ünneplésre ragadtatta az ilyen szabadtéri produkciókat nem mostanában halló közönséget.
