Cicás Dodó, a Szekrénypakoló kislány, Lulu és Trisztán, na és persze Mimi. Ők mind Steiner Lídia apró műhelyében, egy vázlatfüzet lapjain keltek életre. Akkor, amikor Lídia néhány éve rájött, hogy a rajzolás lesz az ő igazi hivatása. Még félve nevezi magát illusztrátornak, de egy most induló projekt talán önbizalmat és nemzetközi ismertséget is hozhat a számára.
Nem végeztél művészeti iskolát. A rajzolás sokáig csupán hobbi volt. Mivel foglalkoztál korábban?
Eredetileg magyar szakon végeztem, de még az egyetem alatt egy évet tanultam és dolgoztam Londonban. Aztán itthon egy külföldi munkaerő-közvetítő cégnél helyezkedtem el. Majd minden tapasztalat és előképzettség nélkül jelentkeztem egy kereskedelemmel foglalkozó multinacionális céghez. Felvettek. Innen vagyok jelenleg gyesen, nagyon szerettem azt a munkámat, fantasztikus csapattal dolgozhattam együtt.
Ha jó volt, akkor miért váltottál?
A terhesség és a kislányom születése hatalmas szemléletváltást hozott. Kezdetben az anyaság sok önfeladással járt. Teljesen átalakultak a napjaim. A pezsgő, közösségi élet után kicsit bezárva éreztem magam. Ebben a helyzetben jól jött a művészi vénám, a rajzolás segített, hogy újra rátaláljak önmagamra. Szépen lassan pedig rájöttem, hogy nekem ez okoz igazi örömet, és hogy én ebből akarok megélni.
Milyen figurák, jelenetek születnek a kezed alatt?
A munkáimban leggyakrabban a gyerekkor örömteli pillanatait igyekszem ábrázolni, mesefigurákkal. Hétköznapi, szerethető, jellegzetes pillanatokat vetek papírra, amiket a gyerekek a jelen teljességében élnek meg, mi pedig hajlamosak vagyunk elfutni mellettük. Vannak visszatérő szereplőim: például Cicás Dodó, a Szekrénypakoló kislány, Lulu és Trisztán.
Tehát nem csak a gyerekeknek szánod a rajzaidat?
Először azt hittem, hogy igen. Aztán észrevettem, hogy a tizenéves kamaszok, a huszonéves fiatal felnőttek, és a harmincas-negyvenes én korosztályom is megszólítva érzik magukat. Nem tudom miért, talán van a figurákban valami, amivel nemtől, kortól, egzisztenciától, nemzetiségtől függetlenül azonosulni tudnak az emberek. Mintha saját gyerekkorukat idéznék fel a történetek.
Videón az illusztrátor, klikk! [video:66725]
Eldöntötted tehát, hogy végérvényesen művész lesz belőled. Sokszor találkoztál hitetlenkedő, aggódó emberekkel?
Az emberekre, különösen a magyarokra jellemző, hogy szkeptikusak. Szinte naponta felteszik nekem a kérdést: de ugye nem ebből akarsz megélni? Itthon sajnos nem természetes, hogy az ember azzal foglalkozzon, amit szívvel-lélekkel csinál. Természetesen én sem tudom még, hogy hová fogok érkezni. Most éppen „ugrás” közben vagyok. Nagyon nagy elszántság és sok kitartás kell ahhoz, hogy az ember kilépjen a komfortzónájából, és feladja a biztonságot… és hát, én sem szeretnék éhező művész lenni, épp ezért nagyon keményen kell dolgoznom azon, hogy valóban működjön ez az üzleti vállalkozás.
Megvásárolhatóak valahol az alkotásaid? Te is hozzá tudsz tenni a családi kasszához?
Természetesen igen. Limitált sorszámú és nyílt végű reprodukciók, vagyis másolatok formájában megvásárolhatóak a rajzaim. Emellett kitűzőkre, mágnesekre és bögrékre is felkerülnek a kedves figurák. Ezeket elsősorban online piacokon, vagy kézműves vásárokon lehet beszerezni. Alkalmanként foglalkozom arculattervezéssel, de felkértek már vers és mondókás kiadványok illusztrálására is.
[frame]És a nagy lehetőség…
Steiner Lídia jelenleg egy iBookon dolgozik. A gyerekeknek szóló interaktív elektronikus mesekönyvet egy pécsi cég jelenteti meg, a történet pedig egy pécsi írónő, L. Molnár Edit tollából való. A Történetek a gyerekszobából című sorozat a tervek szerint hét részes lesz. A mese első fejezete az Apple iTunes-ban lesz majd elérhető. Az angol és magyar nyelvű elektronikus mesekönyv várhatóan 2012. decemberében jelenik meg.[/frame]
