Nagy Levente nem átlagos figura. A Ferencesek útján álló boltjaiban kutyájával régi könyveket áruló fiatalember télen-nyáron rövidnadrágot hord, mindent tud a könyvekről és bárkivel szívesen beszélget ezekről, na meg a világról.
– Kint most mínusz 3-4 fok lehet. Te rövidnadrágban és egy szál ingben, mellényben flangálsz. Miért?
– Kora tavasszal is melegem van, májusban pedig már szakad rólam a víz, minden bajom van. Most egy hosszabb zoknival is teljesen elegendő a bricsesznadrág meg a kötött mellény. Emellett egyéniségemhez sokkal közelebb áll a húszas-harmincas évek divatja; úri szabó készíti a nadrágokat, a mellényt is. Ebben érzem jól magam. Kinevetnek emiatt, de én inkább azokon nevetek, akik egységes farmerban, ruházatban jelennek meg mindenhol.
– Ha ez nem lenne elég, még egy kutya is van veled mindig a könyvesboltban…
– Tizenkét éves Vacak kutyám az életem részét képezi. Emberi és kapcsolati kríziseim idején szegődött társamul. Soha nem mennék nélküle egy lépést sem. Barátságos, minden vevőmmel jóban van és szerencsére a betérők sem zavartatják magukat miatta. Bár mostanában már nem engedem, hogy simogassák, mert több fülműtéten is túl van szegény. Olykor fájdalmasak az érintések neki.
– Ilyenkor veszed elő a ridegebb modorod?
– Nem feltétlenül, de való igaz, hogy mostanában egyre többen bunkónak neveznek. A halálom például, amikor a „segíthetek” kérdésemre úgy válaszolnak, hogy csak „nézelődök”; azt ugyanis a plázában kell. Könyvesboltba azért megy az ember, mert van érdeklődési köre, s valamilyen elv alapján válogat. Húszezer könyv van a két boltban, így elkerülhetetlen a zsúfoltság; még az agyhalál megállapításának módjairól is tartok könyvet. A könyvek iránti szeretetem miatt néha kénytelen vagyok rámordulni is egy-egy hátizsákos, nagykabátos emberre, hogy vigyázva forgolódjon. Alapvetően viszont nem ilyen vagyok: szeretem a vevőket, s sokszor kávéval, teával, borral, hétvégén saját készítésű süteményeimmel kínálom őket, de elismerem: a stílusom megosztó.
– Könyvmoly vagy most is?
– Időm már nem engedi, de 5-6 éves koromtól folyamatosan és rengeteget olvastam. Faluban nevelkedtem, tévénk nem volt; faltam az irodalmat. Manapság inkább csak részlegesen tekintem át a beérkező könyveket. Bele-beleolvasok a munkákba, hiszen ajánlanom azért tudni kell az irodalmakról.
– Nem áldozott még le a könyveknek?
– Közel sem, bár manapság inkább hoznak, mint visznek, de egy színes kínálattal rendelkező, készletét gyakran forgató antikváriumba remélem, mindig érdemes lesz betérni. Ráadásul nekem ez az egész inkább hobbi, mint munka, így azzal is beérem, ha éppen megélek belőle eladóként. Hosszú távon az antikváriumoknak és a szakkönyvboltoknak lesz jövője.