3 C
Pécs
szerda, december 4, 2024
KezdőlapPécs AktuálEladná az egyetem a hajléktalantanyát

Eladná az egyetem a hajléktalantanyát

Szemét, kosz és bűz lengi be az egykor szebb napokat látott Berek utcai bölcsőde és iskola környékét. A környéken lakók panaszkodnak, a tulajdonos azonban csak a környezetet akarja rendezni. A tervek szerint ugyanis megválnának az ingatlantól.

Se gyerek, se biztonsági szolgálat nincs már a Berek utcai épületegyüttesben. A területről egy éve költöztek ki véglegesen. Azóta az értékeket szétlopkodták, a volt szolgálati lakásokba pedig a hajléktalanok költöztek be.

A környéken élők a szemetes területre és a bűzre panaszkodnak.

– Amikor óvoda volt, akkor szép volt. Most nem törődik vele senki. Ezt a területet nem használják, pedig lehetne nyugdíjasklubot alakítani, gyerekeknek játszóházat – mondja Potári Andrásné.

– Az a helyzet, hogy amikor felépült, szép volt. Úgy látszik, luxustéma, hogy mindent hagyunk az enyészetnek – mondja Győri Gyula, aki nap mint nap elmegy az épülettömb mellett.

Az ingatlan az állam tulajdona, de a Pécsi Tudományegyetem kezelésében van. A PTE vagyongazdálkodási igazgatóhelyettese azt mondja, tudnak a problémákról, és mindent meg is tesznek az állagmegóvás érdekében. Azonban az ingatlanokat már nem kívánják hasznosítani.

– Az egyetem gazdasági vezetése, szenátusa elfogadta, hogy az értékesíteni kívánt ingatlanok körébe tartozik ez a két épület. Az egyetem kezdeményezte a felettes szervénél ezen ingatlanok értékesítését, engedélyezését – közölte Praksch Árpád, az egyetem megbízott vagyongazdálkodási igazgatóhelyettese. Hozzátette: évente kétszer ellenőrzik a területet. Hamarosan újra kivonulnak, és rendbe teszik az ingatlanok környezetét.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő