A nemrégiben a miniszter által Bátorságért érdemjellel kitüntetett Molnár Balázs pécsi tűzoltózászlós szerény, azt mondja, egy-egy vészhelyzetben minden a csapat érdeme. A lánglovagot többek között arról kérdeztük, miért teszi kockára életét nap, mint nap, miért választotta 27 évesen ezt a szakmát?
– Drukkolhatunk, hogy ne legyen baj, hiszen éppen szolgálatban vagy. Ilyenkor mit csináltok?
– Az átlagemberek azt gondolják, hogy amíg készenlétben vagyunk, főzünk, kártyázunk, újságot olvasunk, alszunk. Ezzel szemben most az interjúra is egy létrás kiképzést megszakítva érkeztem, ezért láthatsz teljes „harci díszben”. Általában gyakorlatozunk, oktatásokon veszünk részt, különböző bevetésekre próbálunk minél alaposabban felkészülni. Ezek mellett adminisztratív feladatokat is ellátunk. Senki sem unatkozik, hiszen ha nincs vészhelyzet, akkor is rengeteg a feladat, mindig van mit csinálni.
– Várjátok az esetet, a riasztást?
– Legfeljebb a fiatalok, akiknek még újak a bevetések. Pár év után azonban sokkal inkább arra gondolunk, hogy ne történjen baj senkivel. Ha ugyanis bennünket riasztanak, akkor valahol életek, vagyontárgyak kerülnek veszélybe: embert kell kivágni autóroncsból, égő házból gázpalackot kell kivinni, füsttel teli lakásba kell bejutni létráról. Tehát emberi tragédiáknak vagyunk szemtanúi.
– Kitüntetésedet mégsem ezért, hanem „szabadidős” tetted miatt kaptad.
– Éppen a fővárosban voltam, amikor az egyik metróállomáson egy férfi magatehetetlenül – mint később kiderült gyógyszerhiányos állapota miatt – zuhant a sínekre. Őt segítettem ki a metrókocsi elől, s ezt honorálták.
– Mióta csinálod, és egyáltalán miért vagy még mindig tűzoltó?
– Most harminckettő éves vagyok, a pályát hat évvel ezelőtt választottam. Elsősorban biztos állást, biztos megélhetést szerettem volna magamnak, ezért jelentkeztem a tűzoltósághoz. Nem azért teszem a feladatomat, hogy kitüntessenek, vagy elmondhassam magamról, hogy életeket mentek. A munka kockázatokat rejt, ez való igaz, de erre az ember felkészül, amikor lánglovagnak áll.
– Kié az érdem egy bevetés során?
– Az ügyeletestől kezdve a sofőrön, a szerkezelőn, a parancsnokon át a tömlőt tartó tűzoltóig bezárólag mindenkié, együtt. Ha az ügyeletes rosszul veszi fel az adatokat, ha a gépkocsivezető elnéz valamit, hiba csúszik a bevetésbe. Csapatban dolgozunk, ezért nincsenek egyéni érdemek.
– Melyik a legnehezebb feladat, milyen esethez vonultok a legnagyobb félelemmel?
– Minden esetben helyt kell állnunk, tennünk kell a dolgunkat, de általában tartogat meglepetést a sors. Egy tarlótűz például rendkívül leterheli a tűzoltó szervezetét, hiszen negyven fokos hőségben kell helytállni védőruhában akár órákon keresztül. Egy lakatlan ház kigyulladása esetén is megtörténhet, hogy gázpalackot kell kihoznunk a lángokból, egy balesetnél pedig lelkileg megterhelő lehet, hogy összeroncsolódott testeket kell kivágnunk az autókból.
– Hat év után lelkileg, testileg is kikészülne egy egyszerű halandó; te meddig csinálod?
– Amíg csak lehet. Van jóval ötven feletti kollégám is. Remélem, hogy az egészségem sokáig lehetővé teszi, hogy szolgálatba állhassak.
