Cicás Dodó és a Szekrénypakoló Kislány. Ugye, ismerősen hangzik? Az olvasók már több alkalommal találkozhattak honlapunkon Steiner Lídiával. Legutóbb a pécsi illusztrátor figuráival készült interaktív mesekönyvet mutattuk be. Most pedig nemrég megnyílt kiállításáról váltottunk vele néhány szót.
– Akik nem ismernék a rajzaidat, és még az Aszpik Alkotói Piacon sem jártak, azok most a SZOBA nevű egységben megnézhetik a figuráidat. Milyen munkákat állítottatok ki?
– A SZOBA egy barátságos lakásgaléria, kávézó és közösségi tér, amolyan összművészeti pihenőhely a belváros szívében, ahol sok egyetemista és Pécsett élő külföldi megfordul. A helyet üzemeltető lányok nagyon nyitottak mindenféle alternatív művészetek, a sokszínűség befogadására, bemutatására, webshopjuk és magazinjuk pedig nagyon fontos kapocs a helyi művészek és a művészetekre nyitott érdeklődők és vásárlók között. A hely atmoszférájához próbáltunk igazodni a kiállítással, ezért a néhány évvel ezelőtt készült hagyományos, paszpartus képek mellett a vázlataim dominálnak. Ezek nagyon egyszerű fekete tus- vagy tollrajzok barna papíron, színes szigetelőszalaggal, valami kis bennfentességgel és esetlegességgel, ahogy az első változatukban kiszaladtak a tollamból…
– A kiállítás tehát bepillantást enged a személyes művészi teredbe, a dolgozószobádba?
– Mondhatjuk, hogy igen. Ezek a barna papírra készül tollrajzok tényleg az első gondolataim. Ilyenkor nem korlátozom a fantáziámat, csak engedem, hogy a kezem irányítson. A végeredmény általában más lesz, mint az első változat, ahogy egyre közelebb kerülök a karakterhez, úgy formálódik a figura.
– Ezeknek a skicceknek mi a történetük?
– A hangulatvázlatok többsége valami teljesen hétköznapi dologra reflektál, bármelyikünk által megélt hangulatokra, a hetek óta változatlan szürke téli égre, a reggeli kávé illatára, a hétfő hétfőségére… A színes nyomatok szőke-barna kis alakjainak mind más a története: a szemüveges kis srác bújja a könyveket, és gyűjti a bogarakat, csúszómászókat, és ki tudja, milyen elvetemült dolgokat… A vadászgörényes fiú az, akinek mindig sáros és szakadt a nadrágszára, és mindent megtalálsz a túléléshez a hátizsákjában; a focist a foci érdekli, a foci, a foci meg a foci. Az egyik kislány imádja a kutyákat, a másik folyton énekelne és táncolna, a göndör csöppség pedig olyan vadóc, mint azok a fürtök a buksiján.
– Ahogy már említetted, a paszpartus képek régebbiek, ebből adódik, hogy a stílusuk is más?
– Igen, ezek 2009-2011-ből valók, ekkor még nem alakult ki az igazán „lídiás” stílus, inkább útkeresés zajlott, ami végül elvezetett a mostani rajzokhoz.
– Erre a hétre még mínuszokat jósoltak, de egy hét múlva remélhetőleg tényleg tavasz lesz. Milyen hatással van rád az évszakváltozás?
– Engem a napsütés éltet. Tavasszal és a nyáron kivirulok, úgyhogy már alig várom, hogy jó idő legyen. Már tervezem, hogy kint a szabadban fogok dolgozni. De a kerti magány helyett inkább a városi nyüzsgést választom, hónom alá csapom a vázlatfüzetem, és ha meglátok valamit, akkor gyorsan készítek egy skiccet.
– Legutóbb az iBook kapcsán hallhattak rólad az olvasók. Mi van veled mostanság? Hogy alakul az illusztrátori karriered?
– A tavaszi-nyári tervek között szerepel egy kiállítás a Zsolnay-negyedben, ősszel pedig a Tudásközpontban. Elkezdtünk dolgozni az iBook második részén L. Molnár Edit írónővel és a Webstar programozó csapatával, ez június elején jön ki várhatóan. Párhuzamosan futnak kisebb illusztrációs munkák, illetve dolgozom külföldi mesekönyv-megjelenésen. Szerencsére napi szinten érkeznek hozzám megkeresések. Ez persze jól hangzik, de azért komoly mérlegelést igényel, hogy mit vállaljak el, illetve, hogy egyáltalán melyik telefonhívást vehetem igazán komolyan. Ezt még tanulom. Emellett előfordul, hogy egyes megkereséseket fájó szívvel vissza kell utasítanom, mert nem fér bele az időmbe. Karácsonykor például felhívtak a Magyar Gyermekmentő Szolgálattól, hogy rajzoljam meg a munkájukat bemutató mesekönyvet, de ezt akkor nem tudtam elvállalni.
– A külföldi mesekönyvről mondhatsz pár szót?
– Természetesen. Egy ismerősömön keresztül talált rám egy amerikai hölgy, aki írt egy kedves történetet, és ezt szeretné könyv formájában kiadni. A mese bája nagyon megfogott, abszolút megszólítottak a szereplők. Ez egy remek lehetőség nekem, de egyelőre mérlegelnem kell néhány dolgot, mielőtt elvállalom munkát.
– Szabó Réka Katával is együtt dolgozol, te készíted a tortadíszeket, táblácskákat. Mi a helyzet a közös munkával? Vannak újdonságok?
– Készült karácsonyra, aztán Valentin-napra egy-egy kis sorozat a Yokka-sütikre az illusztrációimmal. Ebben, és a közös munkánkban nagy szerepe van M. Balogh Edinának, az Aszpiknak és a Csinos Presszónak, aki rendszeresen ilyen kis meglepetéseket talál ki a náluk sütizőknek. A járgányos és az állatos tortaszalagok mellett bővült a tortatábla-választék, három általános, két gyerekeknek szóló van most, és Rékával folyamatosan egyeztetünk a vásárlói igényekről, pláne, hogy elkészültek az új tavaszi Yokka-finomságok, olyan ínyencségekkel, mint a narancsos máktorta…
