Rövidesen itt az igazi jó idő, a tavasz első komoly napsugarai pedig az időseket és a fiatalokat egyaránt kicsábítják a parkokba, terekre. Pécsett szerencsére számos köztér újult meg az utóbbi években civil kezdeményezések és az önkormányzat összefogásából.
Tavaly a civil szervezetek és a BIOKOM Kft. közös munkájának köszönhetően 40 különböző köz- és intézményi területet újítottak fel a „Lépj” nevű városi pályázat segítségével. A pályázat keretében pénzt lehetett nyerni, amelyet szépítésre, átalakításra kellett felhasználni. A szervezeteknek a BIOKOM pedig szakmai segítséget is tudott nyújtani – tudtuk meg Lóczi Szidóniától, a cég pr-menedzserétől.
De az előző években sok más olyan példa is akadt, ahol a lakosok aktívan tettek környezetük szebbé, élhetőbbé tételéért.
Kővári János, a város Természeti és Emberi Erőforrás Bizottságának elnöke is részt vett az előző évek hasonló programjaiban. Véleménye szerint szerencsések vagyunk, hogy Pécsett példás civil kezdeményezések működnek.
-A városban több mint 70 szervezet közel 200 akciója valósult meg az elmúlt időszakban. Szép számmal fogadtak örökbe, vagy újítottak fel játszótereket, parkokat a civilek. Tavaly pedig az Ökováros-Ökorégió Projekt keretében még nagyobb hangsúlyt fektettek a fenntartható életmódra, a természetes alapanyagokra is. Sokat javult az iskolák, parkok környezete, valamint számos közösségfejlesztési akció zajlott le.
A Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület is kiveszi részét a közterek szépítésének munkálataiból. Az ő ötletük alapján jött létre a „Miénk itt a tér” program is, 2010 óta pedig ők gondozzák a Melinda parkot.
– Amikor haszonkölcsönbe kaptuk ezt a területet, rendkívül koszos, szemetes környék volt, amelyet szívesen tettünk rendbe, hiszen így a környék lakói számára kedves közösségi térként funkcionálhat – tudtuk meg Fodor Ibolyától, az egyesület vezetőjétől.
A Mosolymanó Egyesület nagyjából 6-7 játszótér folyamatos felügyeletét, karbantartását látja el.
Vörösné Deák Andrea elnök elmondta, hogy kerítéseket szoktak festeni, szemetet szednek, de például kutyafuttatót is alakítottak már ki. Nem érik be azonban ennyivel, a további lehetőségekről folyamatosan egyeztetnek a Biokommal.
A BIOKOM Kft. egyébként a „Lépj” program mellett további 20 olyan, lakosság által kezdeményezett munkálatban is segédkezett tavaly, amely közterület felújítására irányult.
– Pad- és székfelújítások, növényesítések, játszóterek és hulladékgyűjtők rendbehozatala, valamint az épített elemek felújítása, létrehozása zajlott a civilekkel együtt, közös anyagi források felhasználásával – árulta el továbbá Lóczi Szidónia.
A pr-menedzser hozzátette, hogy idén is várják a civil szerveződések és a lakóközösségek jelentkezését, hiszen cégük partner abban, hogy közösen tegyék rendbe a városi közterületeket.