Egyéniség. Így, egyszerűen, bár sokféle jelzővel illethetnénk: halk szavú, de markáns, racionális és meditatív, érzékeny és céltudatos egyszerre. Az öltözködésének, a megnyilvánulásainak, a keze alól kikerülő munkáknak máséval össze nem téveszthető a stílusa. A művészi önkifejezés vágya gyermekkorától ott motoszkált benne, de csak ,,az emberélet útjának felén” tört ki belőle elementáris erővel, s vált mindennapjainak főszereplőjévé. 2008-ban kezdett nemezeléssel foglalkozni, s már az első évben a műfaj jeleseivel rendezhetett közös kiállítást.
– Mióta az eszemet tudom, rajzolok. Ceruzával is, a versek révén szóval is, öt esztendeje pedig rátaláltam a gyapjúra, és nemezbe gyúrom az érzéseim, gondolataim – meséli Sax Gyöngyi. – Azt mondják, ritka adottság az a fajta belső látás, amivel rendelkezem: nem kell tervrajzot készítenem, mert fejben látom, milyen lesz a térbeli forma, amit elképzelek. Ráadásul vizuális memóriám is van, két és fél éves korom óta mindenre emlékszem képekben, s ha egyet ,,lehívok”, rögvest jön vele a hozzá kötődő illat és szó is.
– Mi jelent ihletforrást?
– Elsősorban a természet. Lenyűgöz. Az óbányai erdőben egyszer szemtanúja voltam egy lepke születésének, s az azt megelőző, órákon át tartó, heroikus küzdelemnek. A növényi ornamentika már első munkáimban is fellelhető, persze, absztrakt megfogalmazásban. Készítettem falikárpitot, melynek fő motívuma a páfrányfenyő (ginkgo biloba) levele, mostani nyakplasztikáim pedig valójában organikus építmények, nemezszobrocskák.
– Ezekhez sokszor „talált tárgyakat” is felhasznál.
– A nagymama varrófiókja valódi kincsesbánya, kedves ismerőseim egyre-másra meglepnek régi, apró tárgyakkal, mert tudják, számomra egy törött eozinváza darabkái is sokat érnek. Üveggyöngyöt, drágakövet is az ékszereimbe foglalok, persze úgy, hogy azok szépsége, különlegessége csak tovább hangsúlyozódjék.
– Türelmet, kitartást igénylő munka ez.
– Húszórányi simogatás, ütögetés, gyúrás, különböző fizikai behatások nyomán formálom véglegesre szappannal és forró vízzel a színes, selymes, ausztrál merinói gyapjút, amivel dolgozom. Igyekszem a jelenben élni, de munka közben megszűnik számomra a külvilág, mintha egy másik dimenzióba csöppennék. Kegyelmi állapot.
– Derű, harmónia, szépség sugárzik a munkáiból, és ünnepélyesség, ami alkalmi viseletté nemesíti a táskáit, nyakbavalóit.
– Ez hízelgő, de szerintem inkább habitus kérdése, hogy ki, mikor, mit visel, s miféle kiegészítőt húz hozzá. Akik hozzám hasonlóan merészebbek, azok úgy öltöznek, ahogy épp a lelkük diktálja. Én nem rökönyödöm meg azon, ha valaki hétköznap délelőtt csipkekesztyűben szeretne lemenni a piacra. És ha piros pöttyös, nyári, bő nadrágomban van kedvem sétálni, hadd tehessem meg én is, megjegyzések nélkül.
– A kétkezi alkotás teret enged a szenvedélyességének is.
– Korábbi munkáimat sem tudtam volna e nélkül végezni. A 80-as években, amikor dekoratőrként dolgoztam, a Budapesti Tavaszi Fesztiválokon rendre meghirdettek egy nagy, nemzetközi kirakatversenyt, s ezeken felfigyeltek az ötleteimre, komoly elismeréseket is kaptam, egyszer például a Képző- és Iparművészeti Szövetség Különdíját. Aztán amikor úgy éreztem, e szakmában elértem, amit lehet, átváltottam a marketing területére. Imádtam, fantasztikus lehetőségeket hozott. Én találhattam ki a Konzum Áruház reklámszlogenjeit, amit verselőként, és gyönyörű anyanyelvünk tisztelőjeként különösen élveztem. Abban az időben adatott meg az is, hogy világszerte ismert márkák kampányaiban dolgozhattam.
– Mégis változtatott.
– Igen, mert újba fogni sohasem késő. Az ember merje megvalósítani a vágyait! Az életünk pont olyan, amilyenné tesszük, s ha hibázunk, azt mi tudjuk kijavítani, s ezzel is megváltoztatni a jövőnket. Nem szeretem ezt a mai bűnbakkereső világot. Miért a rosszat vágjuk egymás fejéhez, ahelyett, hogy a jót erősítenénk, még jobb cselekedetekre ösztönözve őt? Magamban is ezt keresem, s a nemezelés által is szeretném a bennem szunnyadó tartalmakat egyre jobban kibontani. Az eddigi visszajelzések szerint sok ember lelkét érintik meg a munkáim, szeretik és hordják őket. Ez számomra óriási boldogság! A belső késztetés mellett talán ez is hajt, amikor hajnalban felkelek, s nekiállok gyapjút gyúrni. Olyankor a napfelkelte a teraszon ér, ahonnan a Hőerőműtől Uránvárosig elém tárul a város, a Dzsámitól a Havi-hegyen át a Tettyéig nyúlik a panoráma. Nem tudok betelni vele. 1995 óta nem volt még két egyforma látvány, a felkelő, a delelő, s a lenyugvó nap is mindig más arcát mutatja Pécsnek, s évszakonként is megannyi szépséget rejteget. Egyszerűen szeretem.
