Pedagógusnak vagy apácának készült gyerekkorában Bozóky Anita, a Művészetek és Irodalom Háza és az Örökségkezelő korábbi igazgatója, jelenleg a cég stratégiai és marketing vezetője. Nem lett belőle apáca, ehelyett Pécs kulturális intézményeinél igyekszik ötvözni a közgazdaságtudományt a művészetekkel.
– A szülei orvosok, ön miért nem lett az?
– Az emberek iránti érzékenység, a feléjük való segítségnyújtás érzése bennem is erős volt, azonban nem az orvoslás, sokkal inkább a pedagógia, a szociális területek szintjén. Ezért családi legenda, hogy apáca is akartam lenni, később pedig ezért jelentkeztem a bölcsészkarra.
– Mi tartotta vissza, hogy Isten szolgája legyen?
– A mohácsi középiskolai tanulmányaim után Budapestre költöztem egy rövid időre, de annyira taszított az ottani életforma, hogy visszatértem. Bár kulturális lehetőségek terén a mai napig vonz Pest, de személytelensége, törtetése, életterei eltántorítottak.
– Mi befolyásolta a pályaválasztását még?
– Örökös kettősség kísért életemben, hogy hol a humán, hol a reál beállítottság kerekedett felül bennem. Végül döntenem kellett, s – mivel olvasni nagyon szerettem – irodalom szakra felvételiztem, de közben művelődési menedzsernek, később közgazdásznak is tanultam. Érdekelt a kultúra gazdasági vonulata, azok határterületei.
– A Művészetek Háza ilyen szempontból jó lehetőség volt. Mi tartotta ott tíz évig?
– Gyakornok voltam, majd művészeti referens, végül igazgató. A tény, hogy a házban minden művészeti ág találkozott, össze tudott kapcsolódni a képzőművészet, az irodalom és a zene, mindig hozott valami izgalmasat. Nagyon sok lehetőség, megvalósulás, projekt, innováció adatott meg ezen a területen.
– A világörökségi helyszíneket működtető céghez került, majd a Kodály Központ, Zsolnay-negyed vezetését is önre bízták. Tudatos lépések voltak?
– Előbbi területre pályáztam, mert kihívásnak tartottam a kultúra másik szeletét, az örökség, a műemlékvédelem és a turizmus területeit. Érdekelt, hogy mit lehet kihozni olyan helyekből, amelyeket kevésbé ismernek az emberek – gondolok pl. a Kultúrkertre, vagy az 1600 éves Cella Septichorára. Az a koncepció foglalkoztatott, hogyan tudjuk összekapcsolni, élménnyé tenni az embereknek a mai kultúrát a több ezer éves örökséggel, a múltat a jelennel. Az innovációt a hagyománnyal, a kortárs művészetet az örökséggel. A ZsÖK Nkft. vezetésére a város kért fel, de egyébként nem éreztem magam akkor érettnek és tapasztaltnak a feladatra…
– Áldás vagy átok volt az új negyed irányítása?
– Inkább azt mondanám, óriási kihívás, s munka volt végigcsinálni az első évet. Csak napok, hetek álltak rendelkezésre, pl. a Kodály Központ indulására, egyszerre építettünk szervezetet, struktúrát, szabályrendszereket, kezeltünk műszaki folyamatokat, alakítottunk koncepciót, vezényeltünk le programokat, s építettük Pécs új brandjét. Szerencsére nem az a típus vagyok, aki problémaként éli meg a munkát. Kollégáimmal, az egész csapattal éjszakáig, minden hétvégén is dolgoztunk, hiszen nem feladat, hanem Ügy volt számunkra. A kérdésre válaszolva áldás, hogy ennyi mindent megtanulhattam a munka világából.
– Volt idő, hogy legszívesebben feladta volna?
– Természetesen, de egy-egy program, koncert sikere, az emberek öröme, a csapat ereje, a feladat látható előrehaladása mindig erőt adtak.
– A váltást, Márta István érkezését miként élte meg?
– Fájdalomként. Annyira el voltam foglalva a munkával, hogy nem vettem észre: benne van a levegőben egy váltás. Az előbb áldást vagy átkot kérdeztél: néhány nap alatt áldássá érleltem, s örültem, hogy a kemény férfivilág után, ismét anyaként, nőként, családtagként, barátként élhetek. Egy életre belém vésődött, hogy amit rossznak hiszünk, az értünk is történik, csak értelmezni kell tudnunk a történéseket.
– Amióta stratégiai és marketing vezető, több a szabadideje?
– Éppen egy több mint százmilliós uniós program kellős közepén vagyunk. Nyitás előtt áll a Középkori Egyetem, a negyed most nyílik a világ előtt, nagyon sok a program, indulnak a fesztiválok – van tennivaló bőven. Annyira viszont már nem vagyok elfoglalt, mint amikor a negyed indításán dolgoztunk, ezen a karácsonyon a kislányom már nem azt kérte a Jézuskától, hogy anya ne dolgozzon olyan sokat…
– Mivel telnek a munkamentes órák, napok?
– A családdal vagyok, rákényszerítem magam a sportra és olvasok, a természetjárásnak hódolok és tanulok. Az élethosszig tartó tanulás és önfejlődés híve vagyok, ezért most pszichológiát is hallgatok.
– Tízéves a kislánya; örökli majd az anya tulajdonságait, hivatását?
– Kilenc hónapos kora óta sokszor volt velem munkában, ami most is érződik. Ha választhat szabadidős programot: koncertre vagy kiállításra akar menni… Viszont azt állítja: bármilyen munkát választ majd magának, de igazgató az nem lesz soha.