Aki hétvégén megfordult a Zsolnay Fesztiválon, szinte biztosan találkozott egy szokatlan kiállítással. Az E78 falairól az X-akták Scullyja és Mulderje, Zámbó Jimmy és Superman hímzett arcképe mosolygott vissza ránk.
Igen furcsa egy kontextuson belül említeni a fenti neveket és a népi kézimunkát, Pittmann Zsófi mégis megtette. Első pillantásra teljesen hagyományosnak tűnő, piros, olykor kék hímzőfonallal készült falvédőiről popslágerek szövegei és emblematikus hírességek arcai köszönnek vissza. Hiszen minden rendes magyar asszony konyháját ilyen textilek díszítenék, ha a pörköltszaft ellen védelmet nyújtó falvédő nem ment volna ki a divatból…
– Eredetileg szombathelyi vagy, de a pécsi művészeti szakközépiskolában végeztél alkalmazott grafikusként. Milyen volt itt diáknak lenni?
– A Kodály koleszban öt másik lánnyal osztoztunk egy szobán, pont a legizgalmasabb életszakaszban, amikor mindenki szerelmes, és keresi önmagát. Úgyhogy talán mindegy is lett volna, hogy melyik városban tanulunk. Ám mivel Pécsen voltunk, így Pécs lett a mi közös otthonunk.
– Volt kedvenc helyed a városban?
– Művészetisként a diákigazolvány felmutatásával ingyen járhattunk színházba. Igazi rajongók voltunk, minden előadásra beültünk, amire csak lehetett, majd megvártuk a színészeket a művészbejárónál. Néhány barátnőmmel Kulka Jánosról ábrándoztunk, egy másik osztálytársnőnk pedig Gergely Robiért volt oda. Egyébként a karrierem is a színházból indult. Akkoriban a pécsi Nemzetiben játszott Lang Györgyi, akivel jó ismeretség, később barátság alakult ki közöttünk. A középiskola után felcsábított Budapestre, ahol először jelvényeket kezdtünk el gyártani, majd amikor megalakult a Pa-dö-dö, én készítettem az együttes minden plakátját és lemezborítóját.
– De nem csak ezt csináltad: rajzoltál könyvillusztrációkat, dolgoztál belsőépítészekkel, dekoratőrökkel, festettél falra, készítettél háttérképeket állandó kiállításokhoz, többek között a Magyar Nemzeti Múzeumba, és még ezer más dolgot. Hogy férnek meg ezen munkák között a népi giccs kategóriájába tartozó falvédők?
– Úgy, hogy ez is én vagyok: a falvédők lényem darabjai. Még gyerekként, a nagymamám konyhájában szerettem bele a műfajba, ami odáig fajult, hogy középiskolás koromban elkezdtem gyűjteni ezeket. A kollégiumi szobám falát a poszterek mellett egy falvédő is díszítette, ami elgondolkodtatott: vajon milyenek lennének a mai kor falvédő textiljei mondjuk az EDDA művek dalszöveg-részletével. Ám a megvalósítás még váratott magára, az első darabok csak tíz évvel ezelőtt készültek el.
– Kicsit nehéz rólad elképzelni, hogy otthon, a tévé előtt hímezgeted a falvédőket. Főleg két eleven kislányodat elnézve…
– Az itt kiállított darabok nagyrészt az anyaságom előtti időkből származnak, de ráéreztél, valóban nem én hímzem a falvédőket. Persze tudok, a Zámbó Jimmyset például az utolsó öltésig én készítettem, csak nagyon lassan dolgozom. Épp ezért van egy segítőm, drága jó Éva néni, aki megvalósítja az elképzeléseimet. Én előrajzolom, ő pedig kihímzi, körülbelül negyedannyi idő alatt, mint én.
– Biztosan sokakat ez érdekelne: viccelsz vagy komolyan gondolod?
– Ki kell, hogy ábrándítsalak: nincs koncepcióm. Nincsen célom, nem akarok senkit megbotránkoztatni, vagy ironizálni, és nem társadalomkritikának szánom a falvédőimet. Egyszerűen csak meg akartam mutatni, hogy milyenek lennének a mai kor darabjai, ha még most is divatosak lennének. Ennyi. Egyébként azt vettem észre, hogy mindkét tábornak tetszenek a munkáim. Van, aki fricskaként értelmezi, és jót nevet rajta, de van, akinek őszintén tetszik: itt van például a barátnőm anyukája, Rozika, aki hatalmas Jimmy rajongó.
– Mit kell ahhoz tennie egy-egy magyar vagy külföldi figurának, hogy hímezett falvédő legyen belőle?
– Én vagyok a közös pont. A lényeg, hogy rám legyen valamilyen hatással az adott híresség vagy fiktív személy. Vagy szerettem, vagy egy kicsit cikinek tartottam őket, de semmiképp nem voltak közömbösek számomra. Ezenkívül fontos, hogy időtálló, emblematikus alakok legyenek, akiket évek múlva is felismer majd a közönség.
– Soha nem sértődött meg egyetlen sztár sem?
– Nem, vagy legalábbis nem tudok róla. Én egyébként is igyekszem elkerülni az ilyen helyzeteket. A Modern Talking tagjainak természetesen nem szóltam, de a falvédőimen szereplő hazai sztárokat mindig meghívom a kiállításaimra. Eddig csak Zorán és Deák Bill Gyula nem válaszolt a megkeresésemre.
– Van még benned meghímezetlen falvédő?
– Persze, számtalan ötletem van még, de azt gondolom, hogy egy kicsit mást is kellene csinálnom. Most „csak” az anya-dologra szeretnék koncentrálni, a távlati terveimet pedig egyelőre megtartanám magamnak. Nem szeretem előre kibeszélni a dolgokat, mert aztán már nem lesz kedvem megcsinálni. Így voltam például az EDDA-falvédővel is. Ez volt az első, ami eszembe jutott, de aztán annyit beszéltem róla, hogy végül nem lett belőle semmi.
