A Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság és a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvány június 06-án, csütörtökön két órai kezdettel ünnepélyes díjkiosztó ünnepséggel zárja le a „Vezetni Biztonsággal” című négyfordulós közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatát.
A Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság stratégiájának egyik fontos prioritása a közlekedők célirányos megszólítása, – kiemelten a felnőtt korosztály – a baleset-megelőzési tevékenység hatékonyságának növelése céljából.
A VBB 2005-ben indította el „Vezetni Biztonsággal” című közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatát, melyet az idei évben is megrendezett a Pécs-Baranya Közbiztonsági Alapítvánnyal együttműködve.
Baleseti szituációk közzétételével felhívták a figyelmet a közlekedésben lévő veszélyekre, segítséget nyújtva azok minél nagyobb százalékban történő elkerülésére.
A vetélkedő lényege, hogy a közlekedők figyelmét ráirányítsa a balesetek kiszámíthatatlanságára, a baleseti okokra. Segítséget nyújtani abban a kérdésben, hogy a felmerülő veszélyhelyzetet hogyan lehetséges minél kisebb sérüléssel, vagy sérülés nélkül elkerülni.
Minden forduló egy baleseti szituációt jelenített meg. A vetélkedőben részt vevő személy feladata volt a felvázolt közlekedési szituáció értelmezését követően válaszolni a feltett kérdésekre.
A feladványokat úgy állították össze, hogy balesetveszélyes kereszteződések és útszakaszok legyenek szemléltetve, a legjellemzőbb baleseti okokkal.
A négyfordulós közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatra több mint 300 megfejtés érkezett be, melynek jelentős része helyes volt.
A jutalmazottak részére a díjakat a Pécs Városi Baleset-megelőzési Bizottság és a Pécs – Baranya Közbiztonsági Alapítvány ajánlotta fel.