Horvátország pécsi főkonzulja, Ljiljana Pancirov évekkel ezelőtt kapta meg tisztségét, munkáját pedig Ezüst Érdemkereszttel ismerte el a minap a magyar köztársasági elnök. A diplomatát arról kérdeztük, milyen távol dolgozni a családjától, vannak-e még ambíciói, s hivatali szemmel mit vár déli szomszédunk uniós csatlakozásától.
– Jó ideje dolgozik Pécsen, hogy az itt tevékenykedő, ide utazó horvátokat képviselje. Mely kérdések érdeklik leginkább a horvátokat Pécsen, Baranyában mostanság?
– Három magyarországi megye, Baranya, Somogy és Bács-Kiskun kapcsán kell munkálkodnunk. A kulturális és gazdasági kérdésekben próbálunk segíteni a magyar és horvát intézményeknek a határ mindkét oldalán. Ezekben a megyékben igen nagyszámú horvát nemzetiség él. A mi feladatunk, hogy megteremtsük és segítsük az összeköttetést számukra Horvátországgal.
– Milyen gyakran van feladat?
– A velük való együttműködésünk dinamikus és mindennapi. A konzuli munkák mellett különböző kulturális rendezvények szervezésében is aktívan részt veszünk, mint például koncertek, kiállítások, irodalmi és zenei estek, bemutatók, gasztronómiai versenyek. Ezzel együtt a határon túli gazdasági társaságokat próbáljuk közelebb hozni egymáshoz, részt veszünk az IPA európai uniós projektekben is. Feladat, munka tehát van bőven.
– Pár hét és az unió teljes jogú tagja lesz Horvátország. Mit várhatunk mindettől reálisan?
– Amit mindenki látni fog pillanatok alatt, hogy megszűnik a vámellenőrzés, a schengeni térséghez való csatlakozás után pedig a határellenőrzés is egyszerűbb lesz. Minden szempontból egyszerűbb a kereskedelem, a kölcsönös egyetemre járás, a továbbképzések, a munka. Reális esély van a gazdasági élet fellendülésére, többek között a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarán belül működő Horvát-Magyar Tagozat is elősegíti a gazdasági kapcsolatok bővítését. Komoly lehetőségek rejlenek a kölcsönös befektetésekben is tehát. Meg kell jegyezni: nagyon hálásak vagyunk Magyarországnak és Pécsnek, mivel igen nagy segítséget nyújtottak Horvátországnak az EU-s tárgyalások folyamán. A már évszázados együttműködést az EU-n belül is folytatni kívánjuk.
– Hivatása nem egyszerű. Tudatosan készült a pályára?
– Egyetemi éveim alatt tanár szerettem volna lenni, de a sors másképp akarta. A nemzetközi kapcsolatok terén kezdtem el dolgozni, eleinte tudományos, később pedig politikai téren is. Azt éreztem, hogy öröm számomra a diplomáciában való tevékenység, mert lehetőségem van különböző területen dolgozó emberekkel megismerkedni. Még mindig úgy érzem, hogy vannak ambícióim a jövőt tekintve.
– Ha már nem lesz horvát konzul, milyen jövőt szán magának?
– A szabályok szerint, miután lejár a mandátumunk, visszamegyünk a Horvát Köztársaság Külügyi és Európai Ügyek Minisztériumához, ahol a nemzetközi kapcsolatok terén dolgozunk tovább. Így lesz ez velem is. Az én diplomáciai státusom megbízott miniszter, tehát ennek megfelelően kapok munkát. De még nem tudom, hogy pontosan a minisztériumon belül hol.
– Hogy viseli addig is a kétlakiságot?
– Pécs nagyszerűen befogadott, igazán otthon érzem magam itt. A családom Zágrábban él, és bizony nem könnyű tőlük távol lenni, különösen azok után, hogy ott egyéves kislány unokám vár rám. A diplomaták életének része az emberekkel való találkozás különböző országokban, az új szituációkhoz való alkalmazkodás és az állandó tapasztalatszerzés. Így szoktuk meg, és így is élünk.