5 C
Pécs
hétfő, október 21, 2024
KezdőlapHírzónaNem presztízs, hanem kényszer

Nem presztízs, hanem kényszer

A Közmunkás Szakszervezet (KSZ) szerint közmunkásnak lenni nem presztízs, hanem kényszer, ezért arra szólítják  fel Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt, „ne hergelje” a közmunkásokat azzal, hogy arról beszél, a közmunkának sok helyen presztízse van.

Vécsi István, a szakszervezet elnöke csütörtöki, az államtitkár V. kerületi Báthory utcai irodája előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a 8 órában dolgozó közmunkásoknak fizetett havi 49 ezer forint csak arra alkalmas, hogy a nyomort, amiben élnek konzerválja, abból nem lehet megélni, a gyerekeket iskolába járatni.

Arra utalt, hogy Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, kedden megjelent nyilatkozatában egyebek mellett azt mondta: mondjanak bármit a kritikusok, a résztvevők visszajelzései azt mutatják, a közmunka sok helyen presztízzsé vált.

Kordás László főtitkár – emlékeztetve Szabó Máté ombudsman a témában kiadott jelentésére – arra hívta fel a figyelmet, hogy a közmunkások jogait csorbították a munka törvénykönyvéhez képest, például azzal, hogy csak az alapszabadságot vehetik ki, és még ennek a negyedéről sem rendelkezhetnek szabadon, ahogy más munkavállalók.

A sajtótájékoztató után a két szakszervezeti vezető a minisztérium épületében Kovács Zoltán egyik munkatársának átadta az „ombudsmani tanulmányt” azt kérve, hogy az államtitkár „ne a kommunikációval foglalkozzon, hanem inkább azt olvassa”. Átadtak továbbá egy „Magyarország közmunkásai” feliratú sárga láthatósági mellényt is, hogy „vegye fel, ha meg akarja tudni, és érezze át, milyen valójában a közmunkások élete”.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő