A számok és vegyületek világa remek tanárainak köszönhetően bűvölte el, feltett szándéka volt tehát, hogy matematika-kémia szakos tanár lesz. A fotózás is szerfelett érdekelte, s miután a ceruzával-ecsettel is ügyesen bánt, lelkesen járt be Pécsváradról a megyeszékhelyre, hogy Lantos Ferenc képzőművészeti szakkörében nyíljon ki előtte a színek, vonalak, kompozíciók ugyancsak izgalmas világa. A Pécsi Művészeti Gimnáziumban viszont végérvényesen eldőlt: a textilekkel köt életre szóló szövetséget. Millei Ilona, a Janus Pannonius Múzeum iparművész restaurátora közel négy évtized után nyugdíjba vonul. Pályájáról faggattuk.
– Fürtös Ilona csodaszép munkái láttán határoztam el, hogy textilszövő leszek, ezért választottam a gimnáziumban ezt a szakirányt. Ahogy érettségi után pár évvel a Képző- és Iparművészeti Főiskolán kötöttem ki, egyértelmű volt, hogy textilrestaurátornak megyek, hisz így régi kedvencemet, a kémiát is bevonhattam a tanulmányaimba – meséli a korát meghazudtolóan friss és aktív Millei Ilona. – A szívemhez közel álló két terület találkozott így. A kémiai alapismeretek a festésnél, a tisztításnál is elengedhetetlenek, nem mindegy, hogy milyen szereket használunk.
– Mi volt a legérdekesebb feladata?
– Talán a Berényi Zsigmond címerével díszített megyezászló restaurálása. Erősen hiányos volt, több helyen lyukas, és nehezítette a helyzetet, hogy a selyem mindkét oldalát olajfestékkel rávitt ábrázolás ékesítette. Még erősen kopott állapotában is felismerhető volt rajta a mókusos címer és a vármegye címere a bástyával. A zászló alapja egy virágmintás brokátselyem, amit selyemmel pótolni lehetetlen, hisz ugyanilyent már képtelenség beszerezni. Az efféle munkákhoz nagyon szeretek 19. századi ágyneműket használni, melyek hagyatékokban még hozzáférhetők. Egy sávolykötésű (átlós), sűrű szövésű, de vékony, finom pamutanyagot találtam ehhez is, amit először meg kellett festeni, aztán rengetegszer kimosni, hogy véletlenül se fogjon, utána leöregíteni, hogy később ne fakuljon. Az 1740-es évekből származó, eredeti selymet természetes festékkel, sáfrány és indigó keverékével színezték. Képzelje el, hogy mit jelenthet a pótlásra szánt anyagnál elérni ugyanazt a tónust! A következő lépésben modellezni kellett a lyukakat: egy átlátszó fólián pontosan megrajzolni a hiányzó formát, majd a felhasználandó anyagból szálirányban, rojtozódás nélkül kivágni, s mivel az eredeti selymet varrni nem lehetett, úgy kellett beragasztani a pótlást a hiányzó részre – akár egy puzzle-darabot rak helyére az ember. Öt hónapig tartott, míg beszabtam a pótlásokat. Ilyen feladatra az országban mindössze ketten vállalkoztunk, egy fővárosi kolléganőm és én.
– Türelmetlenek hozzá se fogjanak, igaz?
– Ne bizony! Bár legtöbbször minket is hajt az idő, hisz általában kiállításra szánt műtárgyakat restaurálunk. Annyi pénz nincsen, hogy raktári tárolásra is elvégezhessünk ilyen költséges munkákat. És szakemberből is egyre kevesebb akad. De ha már zászlókról beszéltünk, emlékezetes volt Baranya vármegye 1738-ból származó nemesi zászlajának újrarestaurálása is. Ez egy hatalmas, 330 cm hosszú és 118 cm széles, fecskefarokban végződő, aranyozással és ezüstszálas hímzéssel díszített zászló, melynek egyik oldalán a magyar kis címer, felette kilencágú korona, a másikon Mária a kis Jézussal látható. A női alakban egyértelműen Mária Terézia vonásai fedezhetők föl. Szokás volt, hogy a zászlófestők a kor szépségideálját vették alapul az ábrázoláshoz, s ebbe a kategóriába a királynő abszolút belefért.
– Milyen állapotban volt a zászló?
– Hatalmas mérete miatt nem hordozták túl gyakran, hisz ahhoz Toldi Miklós ereje kellett volna, és lovon sem igen tudták vinni. A fecskefarkak koptak el és lyukadtak ki rajta.
– Ha nincsen hiteles írásos dokumentum, akkor mi ad támpontot? A szakember a fantáziájára is hagyatkozhat?
– Nem, erről szó sincs! Szigorúan csak addig a szintig állíthatjuk helyre a tárgyat, ameddig a hitelesség követhető, egyetlen lépéssel sem tovább! Ugyanilyen fontos szabály, hogy mindig körültekintően kell eljárni, hogy visszafordítható legyen bármiféle beavatkozás, s ne használjunk olyan anyagot, ami káros lehet, ami árthat az adott tárgynak.
– Egy szakszerűen elvégzett restaurálás mennyire hosszabbítja meg a tárgy életét?
– Attól függ, mennyire vigyáznak rá. Épp ezért én a preventív, a megelőző műtárgyvédelem híve vagyok. Azaz, ha nincs is jó állapotban a tárgy, akkor is az ideális körülményeket kell biztosítanunk számára: a portalan levegőt, a megfelelő hőmérsékletet és páratartalmat.
– Több hazai és osztrák múzeum kincseibe is új életet lehelt, s a Pécsi Püspökségnek is dolgozott.
– Bazilikánk Mária-kápolnájának textilanyagát restauráltam: miseruhákat, ornátust, kazulát, s apróbb kiegészítőket. Vallom, hogy Berényi Zsigmond püspök gremiáléja igazán különleges érték – ezt a négyszögletes, ezüstszálas hímzésű terítőt tette bizonyos liturgia alkalmával a térdére. Ausztriában úgy tapasztaltam, hogy Isten mai szolgái magukra vették, hordták a régi miseruhákat, nálunk ez nem szokás. Mondjuk megértem, hisz a mostaniak sokkal könnyebbek, lengébbek, mint a régiek. Egyszer, a fotózás kedvéért magamra terítettem Dulánszky püspök palástját. Csodás darab, a bazilika kiállításán is szerepel. Csakhogy ez a hatalmas mennyiségű arany- és ezüstszállal díszített ruhadarab közel 15 kilót nyom. Megérzi az ember a vállán.
– Július elsején nyugdíjba vonult, de kétlem, hogy unalmasan telnének a napjai.
– Még bejárok a múzeumba, lassan átadom a munkát az utódomnak, azzal a hatalmas adminisztrációval együtt, ami sajnos a mindennapjaink velejárója. Otthon is tevékeny leszek. Nemcsak amikor nyolchónapos unokámmal, Zéténnyel foglalkozom, hanem azt tervezem, hogy néhány régi konyhai bútoromat felújítom. Polcot is, székeket is, ládát is. Lecsiszolom, átfestem és valamilyen reneszánsz, geometrikus mintával telepingálom valamennyit. Otthoni szakmai könyvgyűjteményem a múzeumnak ajándékozom, ők még hasznát vehetik. Fáj, hogy sok-sok egykori, kedves kollégám már nincs köztünk, vagy nem dolgozik. Sokakra szívesen gondolok vissza, mert rengeteget kaptam, s tanultam tőlük szakmailag, emberileg: Hárs Éva művészettörténésztől, Mándoki László néprajzkutatótól, Kovács Valéria régésztől, Bezerédy győző helytörténésztől, Kárpáti Gábor régésztől, B. Horváth Csilla történész-muzeológustól, s másoktól. Áldom a jó sorsom, hogy összehozott velük az élet, s a pályám.
– Miért maradt hű Pécshez?
– Mert szeretem. Főleg, ha egy-egy nagyobb eseménynek köszönhetően felpezsdül benne az élet. Akkor egyenesen lenyűgöz!
