Dr. Bódis József és felesége egyetemi csoporttársakból lettek szerelmespár. Kapcsolatuk az Élettani Intézet laborjában kezdődött, amit hatodév végén esküvőjükkel koronáztak meg. Mára nyolc hónapos nagyszülők, sikeresek a szakmájukban és vezető beosztásban dolgoznak. Az egyetem rektorának feleségével, prof. dr. Zámbó Katalinnal, a Nukleáris Medicina Intézet vezetőjével beszélgettünk.
– Milyen kísérlet fölött találta el Önöket Ámor nyila?
– Mindketten tudományos diákköri tagok voltunk, és egy munkacsoportba kerültünk Jóskával. Egészen pontosan patkánykísérleteket végeztünk az Élettani Intézetben. Ám egy év múlva átmentem a Gyógyszertani Intézetbe, mert tisztán látszott, ha egy csoportban maradunk, nem lesz tudományos munka a dologból. Többet foglalkoztunk egymással – ki hová nyúl, merre néz -, mint szegény patkányokkal (nevet).
– Szorgalmas egyetemista volt Bódis József?
– Nagyon jó tanuló volt. Már hallgatóként kijelentette, hogy egyszer a Nőgyógyászati Klinika professzora lesz, és ezért meg is tett mindent. Többek között a céltudatossága volt az egyik olyan tulajdonsága, ami miatt beleszerettem. De azért azt is el kell árulnom, hogy Jóska nem nagyon szeretett előadásokra járni, úgyhogy sokat jegyzeteltem helyette (nevet). Hiányzásai leginkább egyéb tennivalóiból fakadtak: jó darabig TDK titkár volt, de egyéb társadalmi dolgokban is részt vett az egyetemen és az intézményen kívül is.
– Említette, hogy imponált Önnek a férje céltudatossága, de mi volt még, amit megkedvelt benne?
– Nem is tudom, nehéz megmagyarázni, hogy két ember között miért alakul ki vonzalom. Nyilván tetszett a külseje, ezen kívül szerettem, hogy kedves, jó a humora és a megnyerő tulajdonságai közé tartozik az is, hogy nagyon jól táncol. Mostanság is sokat járunk bálozni, olyankor az egész estét a parketten töltjük.
– Az orvosisok híresen nagyokat tudnak bulizni. A sok tanulás mellett Önöknek is belefért egy kis lazulás?
– Igen, mi is szerettünk, és tudtunk is bulizni. A kollégiumban hetente volt diszkó, ahol általában megjelentünk. A mi időnkben nagyon összetartóak voltak az évfolyamok, mert minden órán ugyanaz a csoport gyűlt össze, nem úgy mint most, a kreditrendszerben. Ebből kifolyólag szoros barátságok alakultak ki közöttünk, olyannyira, hogy sok csoporttársunkkal még a mai napig, szinte minden hétvégén összejárunk.
– Nem csak feleség, édesanya és nagymama, hanem a Nukleáris Medicina Intézet professzora és vezetője is. Árulja el, mit takar ez rejtélyesen hangzó elnevezés?
– Az intézetben ugyanúgy képalkotó diagnosztikával foglalkozunk, mint például a röntgen és az ultrahang. A módszer azonban teljesen más. Itt úgynevezett izotópokat fecskendezünk a szervezetbe, és a beadott anyagból kilépő gamma sugarakat tudjuk mérni a műszereinkkel. Leggyakrabban pajzsmirigy és csont vizsgálatokat végzünk, de a szív, a tüdő, a máj és a vese betegségeit is ki tudjuk így szűrni, sőt a rosszindulatú daganatokat és azok áttéteit is fel lehet fedezni az izotóppal jelzett molekulák segítségével.
– Ha jól értem, főként a rejtett problémák okozóit tudják így megtalálni.
– Valahogy úgy. Általában a szakorvos küldi hozzánk a beteget, és kéri az adott vizsgálatot. A gyógyítást ugyan nem mi végezzük, de hatalmas sikerélmény, amikor a beteg már számos egyéb vizsgálaton túl van, és a mi módszerünkkel végül sikerül megtalálni a panaszok forrását.
– Két gyerek mellett hogy jutott ideje a karrierépítésre is?
– Harminchárom éve dolgozom az intézetben, végigjártam az egyetemi ranglétrát. Megjegyzem, nem volt akkor konkurenciám, mivel nem ez a legnépszerűbb terület az orvos szakmán belül. Az igazsághoz pedig az is hozzátartozik, hogy a férjem nélkül ez nem sikerült volna. Ő ugyanis azon túl, hogy a saját karrierjét kézben tartotta, nekem is rengeteget segített. Miután túl volt egy szakvizsgán, vagy egy következő akadályon, mindig egyértelműnek vette, hogy én következem. Olyankor ő volt a gyerekekkel, ő fürdetett, készített vacsorát és játszott velük, nekem pedig nyugtom volt.
-A férjének nap mint nap életek vannak a kezében. Egy-egy szörnyű eset után hogyan tudott segíteni neki?
– Hosszú-hosszú évek óta dolgozik nőgyógyászként, így a pályája során előfordultak katasztrofális kimenetelű esetek. Olyan szerencsére nem történt, amikor ő lett volna a felelős, mégis, ha bárkinek, bármi baja történt, napokig gyötörte magát. Az ember ilyenkor csupán annyit tehet, hogy támogatja, megértően viselkedik és néha csak hallgat. Nem vagyok túlzottan beszédes típus, Jóska sokszor hálás is volt érte, hogy nem akartam mindenáron kihúzni belőle a gondolatait.
[frame]
Amikor vége a munkának…
Az orvos házaspár mindkét tagja igen elfoglalt, de amikor van egy kis idejük, szeretik azt együtt eltölteni. Nagy baráti társaság veszik őket körül, hétvégente húszan, harmincan is összegyűlnek, közösen sütnek, főznek, időnként együtt is utazgatnak. Januárban pedig új taggal bővült a család: megszületett Katalinék első unokája, Bódis Rebeka.
[/frame]
