Tevékenyen, mozgalmasan telnek manapság Tám László, fotóművész hétköznapjai. A hetven felett járó alkotó, aki – sok más elismerése, díja mellett – 1998-ban az Angol Királyi Fotóstársaság meghívott előadója volt, idén két könyvet jelentet meg.
– Mikor vett először kezébe fényképezőgépet és milyen témákat örökített meg akkoriban?
– Mindig érdekeltek a családi képek, amelyek arra ösztönöztek, hogy magam is hasonlókat készítsek. Középiskolás koromban is szívesen fotózgattam a társaimat vagy egy-egy kirándulás pillanatait, később elmélyült a fotográfia iránti vonzalmam. Először 1963-ban állították ki a fotóimat. Autodidakta módon képeztem magam 20-25 évig, később a fekete-fehér filmről a színes felé fordult a figyelmem, úgy érzem, jelentős szerepem volt az audiovizuális fotóművészet helyi népszerűsítésében.
– Melyik műve hozta meg önnek elsőként a sikert?
– Az Évszakok, amelynek kísérőzenéje Vivaldi Négy évszak című alkotása volt. Ehhez még egyesével vetítették a diákat, később ismerkedtem meg az úsztatott képpel és a többgépes vetítéssel. Így lettem a Diaporáma Csoport vezetője, amellyel nemzetközi tematikus fesztiválokat rendeztünk Pécsen.
-Tulajdonképpen mi a diaporáma?
– Egymásba úsztatott fényképek sorozata, kép találkozik zenével, hanggal, illetve hang, zene találkozik képekkel. Így alakul ki az audiovizuális mű, melynek kiindulópontja a gondolat. Ma már filmetűdöknek nevezik a diaporámáimat.
– A fotográfia meghatározó szerepet játszott az életében, de nem kevéssé lehetett fontos a fő hivatása, a tanítás sem. Miért lett pedagógus?
– A tanári pálya számomra nem szakma, hanem hivatás volt, valóban fontosak voltak nekem a pedagógusként eltöltött évtizedek. Biológia-testnevelés szakon végeztem. Fiatalkoromban a labdajátékokat kedveltem, de sohasem vágytam nagyobb versenysikerekre.
– Testnevelő tanárnak lenni nem hálás feladat, az ezen a területen ténykedő pedagógusokat szokás ugratni, egyesek igencsak lekicsinylően viszonyulnak hozzájuk. Ön hogyan vélekedik erről?
– Az a tanár, aki nem tudja megkedveltetni a saját tárgyát a gyerekekkel, az jól megtanítani sem lesz képes a tananyagot. Igyekeztem mindenkivel megszerettetni a mozgást, a sportot, hiszen ez hozzájárul az egészséges élethez. Mindig arra hívtam fel a diákok figyelmét, hogy ne nekem, hanem önmaguknak bizonyítsanak. Bár többször lett volna lehetőségem váltani, sosem hagytam el a pedagógus pályát. Mivel nagyon szeretem az embereket, ebből az érzésből tanárként és fotóművészként is tudtam töltekezni.
– Ha jól tudom, idén még két kötete jelenik meg…
– G. Tóth Károly szerzőtársammal (szövegíróval) közösen jelentetjük meg a Laudetur című kötetet, amely rendhagyó méretben készül, szakrális témájú. Emellett Sey Gábor a pécsi címerek történetét feldolgozó kötetéhez készítettem a fotókat. Továbbá idén az Eszéki Digitális Fesztivál nemzetközi zsűritagja voltam, Keszthelyen tartok előadást, kiállítás megrendezésében segítek. 70. életévem felett is mozgalmas, változatos, tartalmas az életem.
Névjegy:
Tám László Egyházfán született 1940-ben. 1963 óta fényképez, szerepel magyar és külföldi kiállításokon. 1970-től készít audiovizuális és diaporáma alkotásokat, sorozatokat. 160-nál többször díjazták képeit, műveit. Önálló diaporáma programjait 16 országban mutatta be. Tagságai: Magyar Fotóművészek Szövetsége (1979-), Hamburgi DC (1979-), Képzőművészeti Alap, majd MAOE (1982-). Munkásságát, műveit számos szakmai díjjal jutalmazták: AFIAP (1988), EFIAP (1992), Satorius-díj (1994), Csokonai-díj (2003), MAOE Aranykazetta Életműdíj (2010), Hon HFK (2012). Eddig négy könyve jelent meg.
