16 C
Pécs
hétfő, október 21, 2024
KezdőlapHírzónaDíszdiploma a tanároknak

Díszdiploma a tanároknak

Arany-, gyémánt- és díszdiplomákat kaptak azok a pedagógusok, akik ötven, hatvan, illetve hatvanöt évvel ezelőtt végezték el tanulmányaikat Pécsett. Az elismeréseket csütörtök délután a Pécsi Polgármesteri Hivatal dísztermében adták át a megjelenteknek.

Harmincegy olyan pedagógus kapott elismerést csütörtökön Pécsett, akik már több mint ötven éve végezték el tanulmányaikat a városban. Sokuk több tíz évet töltött a katedrán. A diplomákat dr. Hoppál Péter, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke, dr. Kovács Zoltán, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese, valamint Staub Ernő, Pécs Város Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Referatúra vezetője adta át.

Dr. Hoppál Péter szerint azoknak a pedagógusoknak a példája, akik több mint fél évszázada  ezt a hivatást választották, a mai tanároknak és óvónőknek is szól:

– Egyrészt főhajtással tartozunk nekik, hogy generációkat neveltek fel, miközben negyven, ötven évig ültek a tanítói katedrán. Másrészt erőt kívánunk meríteni az ő szakmai múltjukból – mondta el dr. Hoppál Péter.

 

Antal Mihályné hatvan éve szerzett óvodapedagógusi diplomát. Pályája során harminchárom évet töltött a pécsi Gyárvárosi Óvodában. A jubileum alkalmából meghatottan jött el átvenni gyémántdiplomáját:

– Nagyon szép meghívót kaptunk, de igazán csak ma fogtam fel, hogy miért is jöttünk össze. Ugyanakkor nagyon jól esik ez az elismerés – tudtuk meg Antal Mihálynétól, aki azt üzente az idén végző pedagógusoknak, hogy ők is legalább akkora lelkesedéssel dolgozzanak pályájuk során, mint ahogy azt kortársai tették.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő