16 C
Pécs
hétfő, október 21, 2024
KezdőlapAbszolút NőPécsimami: Anyukából lett üzletasszony

Pécsimami: Anyukából lett üzletasszony

Gellén Nóra a pecsimami.hu oldal elindulása utána hamar franchise hálózatot épített ki Imami néven. A keze alatt futó weboldalak mostanra országos szinten arra törekednek, hogy információkkal segítsék a szülőket. Nóra háta mögött van már néhány díj, amit üzletasszonyként zsebelhetett be, többek között tavaly az Év Anyavállalata címet nyerte el. A sikeres pécsi, kétgyermekes anyukával beszélgettünk.

– Hogyan sikerült franchise hálózattá alakítani a pécsimami.hu-t?

– A második gyerekemmel voltam várandós, amikor kitaláltam, hogy csinálok egy weboldalt pécsi szülőknek. Mikor elkészült, nagyon jó volt a fogadtatása, néhány ismerősöm szólt, hogy képzeld, van egy oldal nekünk (nevet). Két hónappal az indulás után próba szerencse alapon elküldtem a nevezésemet az Év Anyavállalata versenyre. Hatvan valahányadik lettem a közönségszavazáson, de sokakhoz elért az oldal, így több anyuka is megkeresett, hogy ők is szeretnének egy ilyet. Júniusban már egy 70 oldalas működési kézikönyvvel tartottuk az első tréninget, akkor kötöttem az első szerződéseket.

Gellén Nóra

– Tavaly megnyerted az Év Anyavállalata díjat. Ez milyen hatással volt rád?

– Közönségdíjat nyertem, amiben a legjobb az, hogy az olvasók tényleg szeretik, amit csinálunk. A tavalyi év egyébként is nagyon sikeres volt. Az egyik telekommunikációs cégnek is volt egy országos versenye, a „Segíts másokon és magadon is!”, ott is sikerült első helyet elérni, itt elsősorban a nonprofit jelleget nézték. Egy másik versenyen, a Budapesti Értéktőzsdén második helyet értünk el és pénznyereményt is kaptunk, amiből most az új vállalkozásom indítom el, ami egy olyan weboldal hálózat (www.autos.hu) lesz, ami a női autósokat is megszólítja, hiszen ők az összes autós közel felét jelentik.

– Mit gondolsz a kifejezetten női vállalkozásoknak meghirdetett versenyekről?

– Egy nő egyfajta hátrányból indul vállalkozóként, ha családja van, bár számomra épp a második gyermekem születése tette lehetővé, hogy belevágjak valamibe. Most is benne vagyok egy versenyben, ahol 40 év alatti vállalkozások indultak, ez az első olyan, amiben részt veszek és nem csak nőknek szól. Az arány érdekes, 38 férfi, 12 nő van a döntőben, több mint 400 vállalkozás indult és egy közönségszavazással zárul majd december közepétől január közepéig.

Gellén Nóra

– Hogyan látod a nők lehetőségeit a munkaerőpiacon?

– Az elmúlt években több százan kerestek meg, hogy miként csatlakozhatnának a hálózathoz, mert vagy nem tudnak visszamenni vagy rosszul érzik magukat anyaként a munkahelyükön. Nagyon jó lehetőség a nőknek az önfoglalkoztatás a szabad időbeosztás miatt. Nem feltétlenül vállalkozás formájában, hanem akár egy saját hobbira, kézművességre, szakmára építve. Sok támogatást is kapnak a nők, például új jogszabály, hogy egy háromgyerekes anyának nem kell közterheket fizetnie a vállalkozása után. Én minden anyukát arra bátorítanék, hogy ha van olyan terület, ahol jónak érzi magát, akkor merjen belevágni valamiféle projektbe.

– Csak anyukákat foglalkoztatsz?

– Kizárólag (nevet). 23-an vagyunk, még a hirdetésszervezők is anyukák.

imami, Gellén Nóra

– Hogy tudod összeegyeztetni a családot a vállalkozással?

– A legfontosabb, hogy van egy támogató családom: a férjem és a szüleim nagyon sokat segítenek. Mivel kötetlen a munkaidőm, könnyebben meg tudom szervezni az életem. Rendezvényekre hétvégén járunk, de ide vihetem a gyerekeimet is. Mivel otthon dolgozom, nehéz elhatárolni a munkát és a családot: van, hogy este is a gép előtt ülök, „munkaidőben” pedig bármikor bedobhatok gyorsan egy mosást.

– Honnan meríted az erődet?

– A visszajelzésekből: a pécsimami a szívügyem, sokan támogatnak és olvasnak. Még a hírlevelekre is válaszolnak, ami egyfajta személyességet kölcsönöz a dolognak. Rám köszönnek az utcán, hogy „Hello, Nóri Mami!” (nevet). Pécs ilyen szempontból ideális méretű város, az emberi kapcsolatok is közvetlenebbül működnek.

 

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő