18.8 C
Pécs
hétfő, október 28, 2024
KezdőlapHírzónaAutonómiát Erdélynek?

Autonómiát Erdélynek?

Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke.

A politikus a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen vett részt és mondott beszédet. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.

Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget.

„Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel” – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni”.

Emlékeztetett arra, hogy október 27-én a székelyek „nagy menetelésével” akarnak nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. Mint mondta, ezen a megmozduláson mindenkinek ott a helye, mert „gyerekeink jövője múlik azon, hogy ma hogyan lépünk fel jogainkért” – mondta az MPP elnöke.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő