18.8 C
Pécs
hétfő, október 28, 2024
KezdőlapHírzónaNőne a minimálbér jövőre

Nőne a minimálbér jövőre

A szakszervezetek egységesen 103 500 forintos minimálbérre és 120 000 forintos garantált bérminimumra tettek javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumnak (VKF) keddi ülésén, amelyen a jövő évi bérekről tárgyaltak a kormánnyal és a munkaadói szervezetekkel – közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) az MTI-vel.

A szakszervezetek azt szeretnék, hogy a versenyszféra elvárt éves béremelése ellensúlyozza az infláció várható mértékét, vagyis biztosítsa a nettó bérek reálértékének megőrzését, és ezen felül biztosítsa a munkavállalók részesedését a 2014. évre várható termelékenységnövekedésből.

A munkavállalói érdekképviseletek azt javasolják, hogy a közszféra béremelése kövesse a magánszféra béremelkedését.

Ennek megfelelően a szakszervezetek országos bérajánlásként a többi szakszervezettel egyetértésben 4,4 százalékos béremelési igényt támasztanak a munkáltatókkal szemben, mivel 2014-ben a Magyar Nemzeti Bank legutolsó előrejelzése szerint az infláció várható értéke 2,4, a termelékenységnövekedésé pedig 2 százalék. Egy ekkora béremelés 2014-ben 2 százalékos reálbér-emelkedésre adna lehetőséget – írja a Munkástanácsok.

A minimálbérek és a garantált bérminimum tekintetében a szakszervezetek a minimálbérek további közelítését javasolják a létminimum összegéhez, ezért a minimálbér-emelési javaslat az országos bérajánlás plusz egy százalék, vagyis 5,4 százalék.

A munkaadók a jövő évi várható inflációval megegyező 2,4 százalékos béremelést javasolnak, amely a minimálbér reálértékének megőrzését jelentené ugyan, de nem számol azzal, hogy jövőre az idei évinél magasabb gazdasági növekedés és ebből fakadóan legalább 2 százalékos termelékenységnövekedés várható – hívja fel a figyelmet a szakszervezet.

A szakszervezetek szerint a munkavállalóknak ennek a hozadékából is részesülniük kell; a javasolt béremelés növelné a fogyasztást, maga is hozzájárulna a gazdasági növekedés fenntarthatóvá válásához, valamint közelítené a létminimum és a minimálbér között „tágra nyílt olló szárait” – olvasható a közleményben.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő