Önök hogyan képzelik el az Aranycsapat hátvédjének otthonát? Milyen lehet egy 88 éves olimpiai bajnok? Mit tart fontosnak a Nemzet Sportolója? Mi nagyjából úgy képzeltük, egy magas kerítéses, nagy kertes, amolyan polgári palotában fogad majd minket, drága ingét akkurátusan megigazítja az interjú előtt, és – mivel kitüntetései feljogosítják – magvas életigazságokat nyilatkoztat majd ki a vidéki újságírónak.
Képzelőerőnk ezúttal megcsalt. Buzánszky Jenő Dorogon él 66 éve. Ugyanabban a mázolt deszkakerítéssel körbevett egyszerű külvárosi házban lakik azóta. Papucsban, kötött pulóverében komótosan jön elénk a kapuhoz.
– Honnan is jöttek? – kérdezi.
– Pécsről – szól a válasz.
– Sok sváb él arra, meg sokac, de vannak rendes emberek is – válaszolja viccesen. És mielőtt betérnénk otthonába, még bemutatja kutyáját, egy német juhászt. Ő az ötödik ugyanebből a fajtából Buzánszky Jenő dorogi kertjében 1954 óta. Lassan leesik: az Aranycsapat hátvédje, hazánk egyik olimpiai bajnoka, a 6:3 egyik hőse ugyanolyan, mint bármelyikünk nagyapja.
Dombóvári vasutas szülők gyermekeként neki is a MÁV lett az első állomás. Forgalmistaként dolgozott a Tolna megyei városban, csatárként focizott a Dombóvári Vasutasban. Vasúti tiszt szeretett volna lenni, ezért jött Pécsre. A PVSK-nál töltött fél szezont Szabó Péter edző kezei alatt, akkorra már világos volt: a futball az ő pályája.
A pécsi csapat akkor az NB II-ben vitézkedett, Buzánszky kitűnt, így hamar elcsábították az akkor első osztályban szereplő Dorogra hátvédnek. Egy albániai szakszervezeti válogatott mérkőzésen (akkoriban ilyen is volt) a nemzeti válogatott fejvadásza figyelt fel Buzánszkyra és később szereplést ajánlott neki. 1950-et írunk ekkor. A többi már történelem, ahogy szokták mondani.
Az Aranycsapat klasszikusának háza odabent már eltér egy „átlagos” nagyapa otthonától: nagyon kevés olyan idős ember otthonában található olyan, névre szóló zászló, amelyet a FIFA teljhatalmú elnöke, Sepp Blatter készített. Az előszoba falán egy emléklap Helsinkiből – az 1952-es nyári játékokon szerzett olimpiai aranyérmet a magyar válogatott -, a nappali üvegajtós szekrényében pedig érmek, trófeák tömkelege, köztársasági elnökök üdvözlő üzenetei és emlékek az Aranycsapat tagjaitól, olyanoktól, akik nekünk legendák, Jenő bácsinak a barátai, játékostársai voltak.
És a legendás 6:3. Van bőven történet Jenő bácsi emlékezetében, de nem adja őket csak úgy. A történetnek szerinte ugyanis van eleje és vége, és hát teljesen igaza is van. Az ő története pedig Dombóváron kezdődött 88 évvel ezelőtt, volt benne fényes angliai győzelem, keserű berni világbajnoki vereség, beletörődött szemlélés a magyar futball hanyatlása felett, és most jön 2013. november 25-e. Az évszázad mérkőzését hatvan éve játszották, a legendás hátvéd idejét az évfordulós ünneplésre való készülés köti le.
Két óra beszélgetés után felmerül bennünk:
– Most már nem faggatózunk tovább, hiszen látom, fárad Jenő bácsi.
– Aztán miből látja? Majd én eldöntöm, mikor fáradok. Különben is még a postára is mennem kell, és az unokák is jöhetnek még délután – vág vissza. Zavaromban még felteszek egy kérdést arról, változott-e a 6:3 története számára a hatvan év alatt, vagy mindig ugyanúgy meséli.
– A tények, azok tények – mondja.
Tény az, hogy a Magyar Válogatott 1953. november 25-én, a szentélyként tisztelt Wembley Stadionban 6:3-ra legyőzte a hazájában 90 éve veretlen angol válogatottat. Buzánszky Jenő jobbhátvédként vette ki részét a győzelemből. Érmeivel, trófeáival kitüntetéseivel szerényen él dorogi otthonában. És talán tény az is, hogy ha nem is tudatosan, de még 88 évesen is a sportért fáradozik, azért, hogy példaképül szolgáljon a mai fiataloknak.
Interjúnkat az abszolút videó rovatban láthatják november 25-én.