A Baranya Megyei Kormányhivatal – az országos „Hivatalok Napja” rendezvénysorozat keretében – nyílt napot tart csütörtökön. A Kormányhivatal, a szakigazgatási szervek és a járási hivatalok színes, egész napos programsorozattal várják az érdeklődőket.
„Hivatalok Napja”. Ezzel a mottóval rendeznek az országban a fővárosi és megyei kormányhivatalok nyílt napot november 28-án. Ennek keretében a kormányhivatalok munkája iránt érdeklődő állampolgárok az eddigieknél sokkal átfogóbban megismerkedhetnek azzal a szerteágazó tevékenységgel, amelyeket az ügyfelek érdekében végeznek. A Baranya Megyei Kormányhivatal célja az emberközeli és ügyfélközpontú államigazgatás bemutatása.
– A kormányhivatal ügyintézési kultúrájának megváltoztatásával és korszerűsítésével, a kormányablakok létrehozásával a cél az, hogy ügyfélbarát, gyors, hatékony és kényelmes ügyintézés váljon elérhetővé az ügyfelek számára – mondta az esemény sajtótájékoztatóján dr. Hargitai János kormánymegbízott.
November 28-án este 6-ig várják az érdeklődőket a Baranya Megyei Kormányhivatalban (Pécs, József Attila u. 10.). A nyílt nap részletes programja:
13.00 Lakossági fórum, kötetlen beszélgetés
díszterem
Téma: Országos és helyi problémák
Résztvevők: Kormánymegbízott, Kormányhivatal vezetői, a megye érdeklődő
állampolgárai, civil szervezetek, alapítványok
15.30 Központi rendezvények zárása
Téma: A nyílt nap összegzése
Résztvevők: Kormánymegbízott, Kormányhivatal vezetői, a megye érdeklődő
állampolgárai, civil szervezetek, alapítványok
16.00 Mozgóképek (filmvetítés)
díszterem
Téma: Baranya megye régészeti emlékei
Bauhaus Pécsett
Résztvevők: Kormánymegbízott (köszöntő), PTE Műszaki Karának hallgatói
13.00-16.00 Egészségügyi szűrés
020-as terem
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv
10.30-16.00 Munkaügyi tanácsadás
28-as terem
Munkaügyi Központ
A program teljes időtartama alatt jótékonysági adománygyűjtést szerveztünk a
Pécsi Gyermek Hospice Intézmény, valamint a rászoruló gyermekek részére.
SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK PROGRAMJAI
Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerv – Pécs, Nagy Lajos Király útja 3.
10.00 Előadás és fórum
Téma: A társadalombiztosítás jogszabályi változásai
Résztvevők: Társadalombiztosítási kifizetési ügyintézők
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság – Pécs, Megyeri út 24.
11.00 Látogatás az Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
laboratóriumában
Résztvevők: középiskolai tanulók, sajtó munkatársai
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv – Pécs, Szabadság utca 7.
11.00 Látogatás a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv laboratóriumában
Résztvevők: középiskolai tanulók, sajtó munkatársai
Közlekedési Felügyelőség – Pécs, Hengermalom utca 2.
11.00 Látogatás a Közlekedési Felügyelőségen
Téma: gépjárművezetői vizsga szimuláció, gépjármű ütközési
szimuláció, a gépjárművek műszaki vizsgájának követelményei
Résztvevők: középiskolai tanulók, sajtó munkatársai
Erdészeti Igazgatóság – Pécs, Lázár V. utca 12.
11.00 Adventi koszorú készítése
Célja: Olyan nagyméretű adventi koszorú készítése, amely az Advent
idejére Pécs egyik központi terére lesz elhelyezve. Gyertyáit
minden vasárnap, előre eghirdetett időpontban a
kormánymegbízott gyújtja meg.
Részvevők: Általános iskolai tanulók
Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság – Pécs, Mártírok útja 12.
13.00 Tanácsadás a a 39 éves munkaviszonnyal rendelkező nők számára
Előre egyeztetett személyes tanácsadás
A programot a tanácsadás helyszínén segíti a Munkakügyi Központ
Célja: Azon női ügyfelek számára egyedi tanácsadás, akik elérték a 39
éves munkaviszonyt.
Résztvevők: A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nyilvántartásában szereplő 39
éves munkaviszonyt elérő és munkát kereső nők
JÁRÁSI HIVATALOK PROGRAMJAI
Bólyi Járási Hivatal – Bóly, Rákóczi Ferenc u. 35.
10.00 A Járási Hivatal bemutatása, tájékoztatás szabálysértési eljárásról
Játékos vetélkedő – állampolgársági ismeretek – általános iskola 8.
osztályosoknak
11.00 Előadás a külföldi munkavállalás veszélyeiről
14.00 Fórum a nyugdíjasoknak szociális ellátási formákról
egész nap A Járási Hivatal bemutatása épületbejárással
A programok résztvevői: diákok, érdeklődő felnőtt lakosság
Hegyháti Járási Hivatal – Sásd, Dózsa György u. 32.
9.00 A „Hivatalok Napja” hivatalos megnyitója
9.05 Tájékoztatás a területi államigazgatás rendszeréről. A járási
hivatalok feladatai
9.20 A Hegyháti Járási Hivatal rövid bemutatása
9.30 Tájékoztatás a Gyámhivatal működéséről
9.40 Okmányiroda munkájának bemutatása
9.50 Tájékoztatás a közgyógyellátásról, a mozgáskorlátozott
igazolványról, az ápolási díjról, a költségmentességi lehetőségekről
10.10 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkájának bemutatása
10.20 Közbiztonsági tájékoztató a helyi rendőrőrs bevonásával
A hivatal épületének bejárása, kötetlen beszélgetés a vezetőkkel,
ügyintézőkkel.
13.00 Tájékoztatás a területi államigazgatás rendszeréről. A járási
hivatalok feladatai
13.20 A Hegyháti Járási Hivatal rövid bemutatása
13.30 Tájékoztatás a Gyámhivatal működéséről
13.40 Okmányiroda munkájának ismertetése
13.50 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ munkájának bemutatása
14.00 Játékos feladatok megoldása, a hivatali épület bejárása, ismerkedés
az Okmányirodával, annak technikai eszközeivel
15.00 Közbiztonsági tájékoztató a helyi rendőrőrs bevonásával
A programok résztvevői: diákok, érdeklődő felnőtt lakosság
Komlói Járási Hivatal – Komló, Városház tér 3.
8.00 Épületbejárás igény szerint
8.00 Egészségszűrő programok felnőtteknek
8.30 Kisállat simogató, játszóház (folyamatosan)
Termőföldtől az asztalig – Alsó tagozatos általános iskolai tanulóknak
szóló előadás
9.00 Kézműves foglakozás óvodások számára
A Mázai Pszichiátriai Betegek Otthonának látogatása,
intézménybemutatás a szociális és gyámügyi ügyintéző képzésben részt
vevőknek
9.30 Termőföldtől az asztalig – Óvodás csoportnak szóló előadás
10.30 Rendhagyó ingatlan-nyilvántartási óra technikusoknak
11.00 Az egészséges táplálkozás, életmódtanácsok
A Népegészségügyi Intézet tevékenységének bemutatása – Általános
iskola 5. osztályosai számára
12.00 Tájékoztató a földhivatal tevékenységéről – Régi térképek iratok
bemutatása középiskolás és felnőtt korosztály számára
12.30 Gyermeki jogok és kötelezettségek – általános iskolai felső tagozatos
tanulóknak szóló előadás
13.00 Okmányirodai és Hatósági Osztály bemutatása, a személyazonosító
igazolvány igénylésének bemutatása – 6-7. osztályosok számára –
Pályaválasztási tanácsadás, rendhagyó osztályfőnöki óra – 6-7.
osztályosok számára
Az egészséges táplálkozás, életmódtanácsok
A Népegészségügyi Intézet tevékenységének bemutatása
középiskolások számára
Termőföldtől az asztalig – felnőttek számára előadás
13.30 Gyámhivatal tevékenységének bemutatása középiskolás és felnőtt
korosztály számára
14.00 Okmányirodai és Hatósági Osztály működésének bemutatása
középiskolás és felnőtt korosztály számára
KIOSZK öninformációs rendszer használatának bemutatása
középiskolások számára
A programok résztvevői: óvodások, diákok, felnőtt korosztály
Mohácsi Járási Hivatal – Mohács, Széchenyi tér 3.
11.00 Megnyitó, köszöntő
11.10 A területi államigazgatás rendszerének bemutatása. A
kormányhivatalok működése. A járási hivatalok feladata és
hatásköre
előadás
11.30 A Mohácsi Járási Gyámhivatal bemutatkozása
A gyámhivatal munkatársai egy gyámügyi élethelyzetet szimulálnak
12.00 A Mohácsi Népegészségügyi Intézet bemutatkozása
12.30 A Mohácsi Építésügyi Hivatal bemutatkozása
13.00 A Mohácsi Földhivatal bemutatkozása
13.30 A Mohácsi Munkaügyi Kirendeltség bemutatkozása
14.00 A Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hivatal
bemutatkozása
Kötetlen beszélgetés, tájékoztatók a szakigazgatási szervek részére
felállított standokon
A programok résztvevői: diákok, felnőtt korosztály
Pécsváradi Járási Hivatal – Pécsvárad, Szentháromság tér 3.
8.30 A területi államigazgatás reformja. A járási hivatalok feladata és
hatásköre. Pályaorientációs előadás
10.30 A rajzpályázatra beérkezett munkákból összeállított kiállítás
megnyitása, a nyertesek díjazása
A járási hivatal bemutatása és bejárása általános iskolásoknak,
továbbtanulási tanácsadás, tájékoztatás a személyes okmányokról,
az igazolatlan iskolai mulasztás következményeiről
14.00 Lakossági fórum az ügyintézésről és annak tapasztalatokról
A programok résztvevői: kisgyermekek, diákok, felnőtt korosztály
Sellyei Járási Hivatal – Sellye, Dózsa György u. 1.
8.00 Pályaválasztási tájékoztató, pályaválasztási kérdőív kitöltése
szoftver segítségével
Tájékoztató a törzshivatal és a hatósági osztály működéséről, játékos
feladatokkal kombinálva
9.00 óra Tájékoztató az okmányiroda működéséről
Rendkívüli fogadóóra a tanároknak (a gyámhivatal és a szabálysértési
hatóság közös tájékoztatása a tankötelezettségi törvény végrehajtásáról )
10.00 Közös karácsonyfadísz készítés és díszítés
11.00 Rendkívüli fogadóóra tanároknak (A délelőtti program folytatása)
17.00 Lakossági fórum a járási hivatalok és szakigazgatási szervek
működéséről, felépítéséről, közérdekű ügyekről
A programok résztvevői: kisgyermekek, diákok, felnőtt korosztály
Siklósi Járási Hivatal – Siklós, Kossuth tér 1.
8.00 Tájékoztató a hivatal működéséről. A napi program ismertetése.
9.00 Megnyitó
Tájékoztató a járási hivatal munkájáról, működéséről, szervezetéről,
feladatairól és hatásköreiről.
9.10 Iskoláscsoportok fogadása, prezentáció
A járási hivatal feladatainak rövid bemutatása, iskolás foglalkozások
megtartása
11.00 KRESZ-teszt
14.00 Lakossági fórum – Tájékoztatás közérdekű ügyekről
A programok résztvevői: kisgyermekek, diákok, felnőtt korosztály
Szentlőrinci Járási Hivatal – Szentlőrinc, Templom tér 8.
10.00 Játékos vetélkedő általános iskolásoknak
11.00 Fórum: Fiatalkori bűnelkövetés, iskolai mulasztások – középiskolai
tanulóknak
14.00 Fórum: Munkaügyi aktualitások – „Mit tegyek ha munkanélküli lettem? ”
15.00 Délutáni-esti barangolás a Járási Hivatalban – nyitott lakossági bejárás
A programok résztvevői: kisgyermekek, diákok, felnőtt korosztály
Szigetvári Járási Hivatal – Szigetvár, Zrínyi tér 1.
11.00 Előadás az okmányiroda szolgáltatásairól
11.45 A járási hivatal szervezetének bemutatása és épületének bejárása
12.30 Tájékoztató a Katasztrófavédelem munkájáról
13.15 Előadás a Szigetvári Rendőrkapitányság munkájáról
14. 00 Kötetlen beszélgetés az ügyfélfogadásról és az ügysegédi rendszerről
A programok résztvevői: általános iskolai tanulók, gimnáziumi tanulók,
nyugdíjasok