Több mint 30 milliárd forintot ad a Belügyminisztérium 1875 önkormányzat számára a működéséhez. Ebből Pécs rekordösszegű, 1,5 milliárdos támogatásban részesül.
A többletforrásokra pályázhattak az önkormányzatok idén ősszel, amelyeket többek között olyan jogcímek alapján kaphattak meg a városok, mint hogy valamilyen adóbevétel kiesett, vagy éppen más okból fizetési nehézségük támadt – közölte Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára .
A települések 76 milliárdos igényre adtak be kérelmet, ebből 30 milliárd kifizetését látták indokoltnak a tárcánál. Miskolcot megelőzve – amely 1,1 milliárdban részesül – , Pécs kapta a legnagyobb támogatást, mintegy 1,5 milliárd forintot.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta, hatalmas segítség a városnak, hiszen segít kilábalni abból a csődtömegből, amit a korábbi, szocialista önkormányzatok halmoztak fel.
– Látható, hogy a kormány nagy figyelmet fordít az önkormányzatok problémáinak megoldására, financiális gondok orvoslására, és ebben kiemelten kezeli Pécset – mondta Páva Zsolt. – Ez azt jelenti, hogy az adósságtömeget könnyebb ledolgozni, újabb lépés afelé, hogy kilábaljunk a nehéz helyzetből, miközben folyamatban van már az adósságkonszolidáció is.
Az önkormányzatok egyébként idén 50 milliárd forint működési többlettámogatást kaptak, e források elegendőek arra, hogy minden település tartozásmentesen le tudja zárni a 2013-as évet.
A szándékok szerint jövőre pedig a teljes szféra adósságát átveheti az állam, így Pécs is megszabadul a több tízmilliárdos tehertől. Ahogyan a családok háztartásában, ez Pécs esetében is azt jelenti, hogy könnyebben, szabadabban tervezheti a jövőt, nagyobb lesz a mozgástere, s nem kell folyamatosan arra összpontosítania a városnak, hogy kinyögje a hitelek törlesztőrészleteit.