Pecsétgyűrűt, egyházi műkincseket és készpénzt loptak a pellérdi plébániából. Összesen másfél millió forintos kárt okoztak ezzel a betörők. A baranyai településen most a helyiek adományaiból próbálják pótolni a plébániát ért veszteséget. De nem ez volt az első eset, hogy templomból loptak.
A pellérdi főút mentén, délutáni órákban törtek be a plébániára még csütörtökön – meséli Horváth István, pellérdi plébános, aki két órára hagyta el az épületet.
– Valószínű, hogy kifigyeltek, majd mikor elmentem kővel bedobták az ablakot, majd benyúltak és egyszerűen kinyitották az ablakot. A konyhai ablakon keresztül jutottak be az épületbe. Majd feltörték a belső ajtókat és az összes helyiséget feltúrták – mondja a plébános.
A plébániát ért kár összesen 1.5 millió forint. A hivatalból elvitték az egyházi műkincseket és széfet, amiben egymillió forintot gyűjtögettek össze.
– Közüzemi számlák kifizetésére, alkalmazottak a stóla díjára és a templom felújítására tettünk félre pénzt a széfben, ez mind eltűnt – mondja Horváth István, plébános.
A betörőket azonban megzavarhatta valaki, mert a képen látható kanonoki jelvényt, ami a legértékesebb volt, elejtették.
Horváth István, pellérdi plébános azt mondja ez a 18. századbeli jelvényt pakolás közben találták meg, az iratok között hevert.
– Nagyon megörültünk, mert nagy ritkaságnak számít ez az aranyból és tűzzománcból készült darab – meséli Horváth István.
Most a helyiek próbálják pótolni a veszteséget. Bata Gyuláné azt meséli, hogy a hívők összefogtak, hogy új függönyt, új ajtót szereljenek be a plébániára és szabadidejükben pedig apránként kitakarítják és rendbe teszik a feldúlt épületet.
Pellérden egyébként nem ez volt az első eset, hogy betörtek. Húsz éve a templomot feszítették fel, akkor az összes műkincset elvitték, azóta kópiákkal pótolják a festményeket.
Tavaly pedig a pécsi egyházmegye területén ugyanígy két plébániát ürítettek ki karácsony előtt. A Pécsi Egyházmegye a történtek után azonnal gyorssegélyt utalt a pellérdi plébániának.