-5 C
Pécs
szombat, január 11, 2025
KezdőlapAbszolút NőPszichéEgymást fogják nevelni a Gyermekotthon lakói

Egymást fogják nevelni a Gyermekotthon lakói

Az új év számos változást hozott a Pécsi Gyermekotthon számára: megtörtént az állami átvétel, uniós forrásból megszépül az eddigi épület, valamint csecsemők és kamaszok egy fedél alatt fognak nevelkedni. Utóbbi helyzettől nem estek pánikba az intézmény vezetői, inkább kidolgozták saját, egyedi stratégiájukat a helyzet megoldására.

Önkormányzati helyett állami fenntartás

Mostantól tehát a Gyermekotthon a pécsi önkormányzat helyett állami fennhatóság alá kerül. Azonban ez nem csak a pénzügyi oldalon nyilvánul meg, hanem egyéb változásokat is hoz, így például a szervezeti egységek eloszlásában.

Az átvétel során az ún. alap- és a szakellátást kettéválasztották (előbbi a pécsi önkormányzat kezében marad). A gyermekek átmeneti otthona a Tüzér utcába költözik, a csecsemőotthon pedig beköltözik a helyére a Megye utcai Gyermekotthonba.

– Régóta felmerült, hogy Pécsen a szakellátást biztosító Gyermekotthon más fenntartóhoz kerüljön, ezt már bő 10 évvel ezelőtti önkormányzatok is szerették volna – mondta Platthy István, a Gyermekotthon igazgatója, hozzátéve: – A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon belül lévő intézmények ugyanazokat a szakmai feladatokat látják el az egész országban, így ugyanabban a cipőben járó szakemberekkel dolgozhatunk együtt a gyermekvédelem területén.

tini_baba
(Képünk illusztráció)

[frame]Az alapellátás a családdal még kapcsolatban álló gyerekkel foglalkozik, míg a szakellátás családból kiemelt gyerekekkel foglalkozik. Utóbbi esetben a szülői jogok szünetelnek.[/frame]

Kicsik és nagyok együtt

Csecsemőket és kamaszokat együtt nevelni elsőre nagy kihívásnak tűnik, azonban Platthy István bizakodó:

– Nagyon sok olyan gyerek van nálunk, akik csecsemőotthonban nőttek fel és ettől személyiségük károsodott. Most nagyobb esélyünk lesz arra, hogy kiküszöböljük ezeket a problémákat – mondta. – Az ember ugyanis társas lény. A kisbaba önmagát a másik emberrel való kapcsolatában fedezi fel, ami ún. személyközi világa. Amikor egy gondozóra 8-10 gyerek jut, akkor a gondozáson felül nem jut idő játszani, sétálni stb.

Most azonban lehetőség nyílik arra, hogy a kamaszok is kivegyék részüket a nevelői munkából: az ő feladatuk (is) lesz, hogy játsszanak a kicsikkel. Ennek pedig várhatóan mindkét fél számára előnyös hatásai lesznek.

– A kisbabákkal való foglalkozás fejleszti az idegrendszert, megvéd a későbbi pszichés problémáktól, és a gyerekek megtanulnak egészséges emberi kapcsolatokat építeni – magyarázta Platthy István.

Népi hagyományok

– Néphagyományokra épülő rítusainkat tavaly a város értéktárába emelték, most a különböző, kisbabákkal is játszható mondókákat és játékokat tanítunk meg a nagyobbaknak. Régen a gyerekek nagycsaládban nevelkedtek, minden családtaggal kapcsolatba kerültek. Nem az a gond tehát, ha egy csecsemőt sok ember veszi körül, hanem az, ha nem élheti meg kellően a kapcsolat örömét.

szalonafás farsangi kántálás
Szalonnafás farsangi kántálás – ilyen és ehhez hasonló néphagyományokat élhetnek meg újra az otthon lakói

Megszépül az épület is

EU-s pályázat segítségével a Gyermekotthont átalakítják, az átmeneti otthont pedig átépítik a csecsemőotthon céljaira. A munkálatok idejére a Lánc utca padlásterébe és Bogádra költöznek az intézmény lakói. Az ideiglenes helyszín lakhatóvá tételében részt vesznek a város közfoglalkoztatottjai is.

A lakóterek tágasabbak lesznek, az egész épület modernebb és funkcionálisabb lesz, így a gyerekeknek élhetőbb környezetük lesz.

Várják a nevelőszülőket

– A nevelőszülői hálózatunk 45 fős, amit a duplájára szeretnénk bővíteni. Jó lenne, ha több pécsi jelentkezne erre a feladatra, ugyanis többnyire vidékiek nyitottabbak, de a gyerekeket nem szeretnénk kiszakítani a városi környezetükből – mondta Platthy István. Ha valamely pécsi polgár úgy érzi, szívesen segítene a város árváinak, akkor bátran jelentkezzen a Gyermekotthonban.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő