Napjaink fiatal anyukái és apukái máshogy viszonyulnak gyermekükhöz, mint ahogyan az ő szüleik tették. Ennek több oka is van, az egyik, hogy ma már sokkal többet tudunk a gyermeklélektanról, mint korábban. De az is elképzelhető, hogy a fiatalok figyelembe veszik szüleik esetlegesen elkövetett hibáit is.
Új idők, új módszerek
Evidens, hogy az idők változásával, a nevelési szokások is módosulnak. Hol van már az a vasszigor, amiben még dédszüleink nevelkedtek? Azonban belátható időn belül is tapasztalhatunk eltéréseket: a mai fiatalok is másként nevelik gyerekeiket, mint ahogy az ő szüleik tették. Ez köszönhető a megváltozott családmodellnek, a gyermeklélektan fejlődésének, a tudatosabb gyermekvállalásnak és természetesen nagy részben egyéni döntés kérdése is.
– Akik engem megkeresnek, azoknak tudatos hozzáállása van a gyerekneveléshez, hiszen ha valamiben bizonytalanok, szakember segítségét kérik – mondja Goldmann-né Fehér Hajnalka, gyermekpszichológus.
Több figyelem jut a gyerekeknek?
Sok fiatal szülő szinte el sem engedi gyereke kezét, miközben minket anyáink sokszor csak letettek a járókába, ahol csendben elfoglaltuk magunkat. Természetesen mindezt nem azért tették, mert kevésbé szerettek bennünket, csak akkoriban más volt a világ és a gondolkodásmód.
– A gyermeklélektan ma nagyobb területet kap, többet beszélünk arról, hogy a gyerekeknek megvannak a maga saját speciális szükségletei. Régen ezeket nem feltétlenül vették észre, ilyen járókás h példa is: ma már belegondolunk, milyen érzés lehet a gyereknek, ha szeparálják a szülőktől, adott esetben külön szobában helyezik el, vagyis nem látják/hallják egymást – fogalmazott Hajni.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni a megváltozott szociális közeget sem. Ma már egyre ritkább, hogy több generáció lakik együtt, sőt gyakori, hogy a fiatal szülők a nagyitól távoli településen élnek. Vagyis a nevelői szerep szinte kizárólag a szülőkre hárul, külső segítséget nem vagy alig tudnak igénybe venni.
– A korábbi családmodellben, a nagycsaládokban is bőven jutott figyelem a gyerekere, csak nem kizárólag a szülőktől, hanem az egy fedél alatt vagy a közelben élő nagyszülőktől, testvérektől, rokonoktól is – tette hozzá a gyermekpszichológus. Tehát a törődés akkor is megvolt, csak eloszlott a „teher” a családtagokon.
Ki a főnök?
Azért vegyük észre a különbséget a sok figyelem és körülugrálás között. Vagyis az rendben van, ha figyelünk gyermekünk jelzéseire, szükségleteire, azonban minden kis apróság miatt nem kell a karunkba venni őt.
– Az a tapasztalatom, hogy sok esetben a gyermek átveszi az irányítást. Ez rossz út, ugyanis a szülő egyik legfontosabb feladata, hogy megőrizze irányító, felnőtt szerepét – mondja Goldmann-né.
Fogadjuk el: ez egy új életforma
Szintén tévúton jár az, aki azt gondolja, gyermeke születése után minden a megszokott kerékvágásban mehet tovább. Ez azért rossz elképzelés, mert a gyermek igenis felborítja, megváltoztatja az addigi életvitelt, amihez a szülőnek muszáj alkalmazkodnia.
– Nem a gyermeknek kell idomulnia az utazásokhoz, a társasági összejövetelekhez, hanem a szülőnek.
…”mégis rendes ember lettem”…
Goldmann-né szerint ez a mondás nem igazán állja meg a helyét. Persze, rendes ember lett belőlünk, de a felnőtteknek megvan a maga életútja, látják, hogy mit rontottak el adott esetben a szüleik, amit ők korrigálni szeretnének. Az atyai pofonról pedig annyit mondott, hogy mára ennek bizonyítottak negatív lélektani hatásai – a bántalmazásos nevelés ma elfogadhatatlan.
