A doktori disszertációját írja, nevelőként dolgozik egy lánykollégiumban és nem utolsó sorban blogot vezet, ahol „Elfeledett pécsi nők nyomában” jár. A történész lány csinos, fiatal nőként igyekszik állni a sarat a középkorász kollégák között, miközben nem tartja magát harcos feministának. Az Abszolút Nő vendége Árvai Tünde volt.
– Mióta foglalkozol nőtörténettel?
– Kommunikáció és történelem szakra jártam. A kommunikáció tanszéken futó projektet nem éreztem közel magamhoz. Kiskaput jelentett a gender studies, a társadalmi nemek kutatása, ezért fogtam a pécsi nőtörténetet kutatásába. A két világháború közötti konzervatív nőmozgalommal kezdtem, de ma már a századfordulóval is foglalkozom. Egyébként más irányba indultam el a további tanulmányaim során: a doktorim középkori magyar történelemről, ezen belül családtörténetről fog szólni.
– Hogy jött a blog ötlete?
– 2012-ben az volt a célom, hogy rendszerezzem az addig összegyűlt anyagaimat. A blog erre kézenfekvő megoldásnak bizonyult. Eredményeimet igyekszem megismertetni minél több emberrel, ezért létrehoztam egy Facebook oldalt is. Elsősorban saját kutatásokon alapulnak a bejegyzések, de ismerősök is adnak új ötleteket.
– Van kedvenc sztorid?
– A legutóbbi bejegyzésemben szó esik egy olyan csoportosulásról, amely a „szoknyanadrág” ellenzőjeként bombával fenyegetett egy üzletet, ahol ilyet lehetett kapni. Nagyon érdekes az is, hogy a II. világháború idején szervezett leánylevente mozgalom Pécsett is kibontakozott. Több száz diáklány segítette a háború károsultjait. Egyik kedvenc személyem pedig Futima Sarolta, akinek ma már nem ismert a neve, de ő volt a pécsi polgári leányiskola és a Pécsi Tanítónők Egyesületének egyik alapítója és az első nő, aki szót kapott a városvezetésben is.
– Nagyon változatosak a bejegyzéseid. Honnan szerzel ennyi információt?
– Az alapot természetesen a könyvtári, a levéltári forrásanyag jelenti, de korabeli kiadványokat is gyűjtök. Ismerősök is megkeresnek, hogy a „nagymamám hagyatéka nálam van”, így jutott hozzám például egy halom Új idők folyóirat. Egy jó barátom egykori tanára volt a hölgy, aki a két világháború közt a leányleventék kerületi vezetője volt. Tőle rengeteg dolgot tudtam meg, fantasztikus élmény volt a találkozás.
– Miben látod a különbséget az általad kutatott nők és a mai ideál között?
– Akkoriban nem helyezkedtek annyira szembe a hagyományos szerepekkel: a nő feleség, anya, aki háztartást vezet. Ugyanakkor nem csak a családon belül, hanem a városra, hazára kiterjesztve fejtettek ki működést. A korabeli sajtóból kiderül, hogy a mostani problémák már akkor is jelen voltak. Az ideálnak tekintett keresztény nő testesítette meg a fent említett típust. Az ő ellentéte volt a „modern nő”, aki szedi a szemöldökét, vörös rúzst használ, kivillantja a testrészeit, alkoholt iszik, dohányzik, sportol. Manapság a „modern nők” vannak többségben.
– Kollégiumi nevelő vagy és nőtörténettel foglalkozol. Elég markáns a „női vonal” az életedben…
– Véletlenül alakult így, nem hittem volna, hogy egyszer én is lányokat fogok terelgetni, mint azok a nők, akikről a kutatásaim szólnak (nevet). De nem vagyok feminista típus. Nem mindig könnyű nők közt lenni. Most nevelőként 16-19 éves lányokkal dolgozom, akiknek egy részéről már most tudom, hogy nagyon fognak hiányozni, a többiek pedig talán alig várják, hogy megszakadjon velem a napi kapcsolatuk. (nevet)
– Hogy viszonyulnak hozzád a történész kollégák?
– A középkorász világ alapvetően férfi közeg. Egy fiatal nőnek talán jobban kell bizonyítania. Ha kiderül, hogy más felé is kacsintgatok, vagy kételkednek vagy óva intenek, hiszen talán nem tanácsos megosztani erőimet. Ezzel nem értek egyet, szerintem nem muszáj választani.
– Mik a terveid a nőtörténettel?
– A Pécsi Mozaik sorozat új kötete a pécsi nők 20. századi történetéből fog szemezgetni. Ebben fog megjelenni egy tanulmányom. Továbbá nagy álmom, hogy egyszer kiadhassak egy könyvet, ami a Nők Pécsett a két világháború korában címet viselné.
