Nem lehet egyszerű a helyzete annak a gazdinak, akinek kölyök kutyája megbetegszik, hiszen hova vigye este hét óra után szerencsétlen kis állatot? Az állatorvosi rendelési idő lejárt már, így csak az orvosok jóindulatában bízhat, feltéve, ha van olyan. Olvasónk azt hitte van.
„Először reggel hányt, kicsivel miután megette a reggelijét a kilenc hónapos yorkshire terrier kiskutyám, majd napközben még kétszer. Mikor este hat után hazaértem a munkából a helyén feküdt, mellette egy újabb adag, majd még háromszor egymás után kidobta a taccsot szegényke.
Kétségbeesetten hívtam az állatorvosunkat, de ő ki volt kapcsolva, így máshol próbálkoztam.
Megnéztem a város honlapján az állatorvosi ügyeleti rendet, azonban az illetékes elfelejtette frissíteni az oldalt, így a szerencsére és az orvosok jó indulatára bíztam magam. Nem jártam sikerrel. A legtöbb megadott telefonszám kicsörgött ugyan, de senki nem vette fel a készüléket. Az egyik esetben bekapcsolt az üzenetrögzítő, ahol megadtak egy mobilszámot, amit elvileg hívni lehet, gyakorlatilag már kevésbé.
Teljesen kulturáltan, abszolút nem ideges hangnemben hívtam fel az említett számot, amit fel is vett valaki, aki elhivatott állatorvosnak tartja magát, de nyilván nem az. Elnézést kértem a zavarásért, majd elmondtam mi a baj, hozzátéve, hogy nem érem el az orvosomat. Ő erre, gúnyos hangnem azt mondta, hogy „biztosan a maga hívása hiányzik neki, mikor Thaiföldön van.” Mondtam, hogy erről nem volt tudomásom – hiszen honnan is lett volna – még egyszer elnézést kértem, majd megkérdeztem mit tehetnék, vagy hova vihetném a kutyámat.
Még bunkóbb hangnemre váltott. Közölte, hogy azért feszült, mert múlt héten ő volt az ügyeletes. Természetesen én ezt megértettem, azonban ettől függetlenül nem fér a fejembe, hogy egyrészről miért kell alpári módon beszélni valakivel, másrészről, ha állatorvosnak tartja magát, miért küld el a búsba?! Ezt tőle is megkérdeztem, ám erre nem tudott értelmes magyarázatot adni.
Felmerült bennem a kérdés: nem kutyakötelessége segíteni egy bajba jutott kisállaton? Szerintem de! Az orvos nevét nem írom le, mert nem áll szándékomban tönkre tenni a karrierjét, bár tudom, egy vélemény nem vélemény. Viszont egy életre megjegyeztem, hogy cserben hagyta a kutyámat.
Végül megmondta az ügyeletes állatorvos nevét, akit fel is hívtam. A felesége vette fel a telefont, nyilván asszisztensként funkcionál. Hozzá is csak este nyolcig vihettem volna az ebet Pécs-Hirdre. Autóm sajnos nincs, a taxi plusz az orvosi költségek nem férnek bele a keretbe, busszal pedig még, ha el is jutok a számomra teljesen ismeretlen településre, nem tudom a rendelőt hogyan találnám meg.
A hölgy a vonal másik végén, szintén nem a legbarátságosabb hangnemben a fejemhez vágta, hogy „a 21. században nehogy már ne tudja ezt megoldani valahogy.” Mondtam, hogy megpróbálok kijutni, sajnos nem sikerült.
Súlyos pénzeket kérnek el egy-egy vizsgálatért az állatorvosok, valószínűleg ez az oka annak, hogy egyesekből hiányzik az igazi elhivatottság és segítőkészség. Igaz, mikor a pénz fontosabb, mint a gyógyítás, akkor mire számítsunk?!”
