Talán sokaknak már ismerősen cseng a Mary Popkids, az Ivan and the Parazol, vagy éppen a Halott Pénz neve, de akik nem buliztak még együtt a srácokkal, azok az idei EFOTT-on megtehetik! Az új generáció éllovasai csupán pár éve robbantak be a köztudatba, de máris irányításuk alá vonták a hazai slágerlistákat – közölte lapunkkal Ujvári Barbara PR csoportvezető.
A zenei sokszínűség jegyében nyitja meg kapuit július 15-én hazánk legnagyobb hallgatói fesztiválja, az EFOTT, ahol a fiatal hazai bandák ismét a Nagyszínpadon szórakoztatják a közönséget. Amikor éppen nem a próbákon engedik magukat szabadjára, sokan közülük még az iskolapadot koptatják, vagy éppen civil karrierjük építésén dolgoznak.
A Mary Popkids nyolcfős csapatát már lassan öt éve köti össze a zene szeretete, a zenekar mellett azonban civil hivatásukban is nap, mint nap helyt állnak.
Az Ivan and the Parazol tagjai már gyerekkoruk óta a zenének élnek. Magyar és amerikai karrierjük építése sok energiájukat elveszi, azonban gőzerővel hajtanak a diploma megszerzésére is, akárcsak az EFOTT törzsközönsége.
A pécsi Marsalkó Dávidnál közel tíz éve született meg a Halott Pénz ötlete. A kezdetben szólóban tevékenykedő előadó mára élőzenekaros formációvá nőtte ki magát, és országszerte ismertté vált. Idén először lépnek az EFOTT színpadára.
A Mary Popkids, a Halott Pénz és az Ivan and the Parazol mellett a Dorothy csajtriójával, és a Cloud 9+ tagjaival is találkozhat az, aki július 15. és 20. között az idei EFOTT helyszínére, Miskolctapolcára látogat