3 C
Pécs
kedd, december 3, 2024
KezdőlapPécs Aktuál300 milliós labor a gimiben

300 milliós labor a gimiben

Uniós támogatásból, mintegy 300 millió forintból hoztak létre a fizika, kémia, biológia és földrajz oktatását segítő labort a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában. Az új helyszínen nemcsak az intézmény tanulói, hanem tíz másik suli diákjai is kísérletezhetnek majd.

Az EU-s finanszírozású „Öveges programban” készült el az iskola Inczédy Dénesről elnevezett, egyetemi szintű laboratóriuma. A 327 éve működő intézménynek azért volt fontos, hogy előre lépjen a területen, mert töretlenül a természettudományos oktatás élvonalában van és szilárd hidat képez az egyetemi továbbtanulás felé.

Labor1

Ezt hangsúlyozta a természettudományi kar dékánja, Gábriel Róbert is a labor keddi ünnepélyes megnyitásán. Vélekedése szerint egy-egy jól vagy éppen rosszul sikerült kísérletben való részvétel, az oktatás színvonala akár a diák pályaválasztását is befolyásolja. Kitért rá: több mai professzor, Nobel-díjas életében volt meghatározó a középiskola, az ott szerzett tapasztalat a tudományok világából.

Sixtus O.Cist zirci apát azt mondta, a modern technológiával felszerelt labor lehetővé teszi a fizika, kémia, biológia és földrajz szakokhoz szükséges, szemléltetésre épülő oktatást, s a szaktanterem speciális szaktudást adó képzések lebonyolítására is alkalmas.

Labor2

Emellett a természettudományos tantárgyakat oktató tanárok többféle módszertani képzésen vehetnek majd részt az Öveges-program keretében. A gimnázium az új berendezések mellett informatikai eszközöket és a kísérletekhez szükséges anyagokat, vegyszereket, bemutató eszközöket kapott.

A laboratóriumot ketté lehet osztani, így ott egy időben két csoportnak is tudnak órát tartani.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő