6 C
Pécs
szombat, december 21, 2024
KezdőlapHírzónaMár a legókat is hamisítják

Már a legókat is hamisítják

Miskolc egyik belvárosi üzletében hamis legókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei – közölte Varga Zoltán, a NAV észak-magyarországi regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az üzletben kedvező áron kínálták a játékok hamisítványait.

Az ügyben ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok megsértése vétség miatt indított eljárást a NAV.

Elmondta azt is: a pénzügyőrök a lefoglalás előtt előzetesen már bevizsgáltatták az egyik ott árult terméket, ez alapján feltételezhető volt, hogy az üzletben árult, hasonló márkajelzéssel ellátott gyerekjátékok is hamisítványok.

A pénzügyőrök 107 doboz, csaknem 450 ezer forint értékű legót foglaltak le a bolt eladóterében és raktárában, ezek gyenge minőségű utánzatok, amelyekből hiányoznak az egyedi azonosító jelek.

Azt, hogy honnan származnak a hamis játékok és hogy a bolt jóhiszeműen vásárolta-e azokat, az eljárás során igyekeznek kideríteni a NAV pénzügyi nyomozói – tette hozzá Varga Zoltán.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő